féneri pillanat

Mi a pillanat az elmúlás mélységes örökkévalósága közepette?
Csakis az ember észlelésének tárgya, s mint felmagasztalt, csakis az élet nevű cirkusznak valamely elmúlásból kiragadni remélt mikrojelenete.
Az én csacska GÖELEVENem is a pillanat örökkévalóságba emelésén fáradozik, s néha talán nem is hiába.
Ím Féner Tamás egy emberi szemmel talán meg sem pillantható pillanata a tegnap estéből, midőn e deprimált mágus, ki cseppet sem tarolt kártyalapjait újabb keveréssel ismét kiterítette (ezúttal a Zsidó Múzeum kiállító termeiben) egyetlen szempillantásnyira fejet hajt közönsége előtt. Szinte hihetetlen, és mégis!
Milyen kár, hogy az én csacska barátom feje fölött is (nem Fénerre gondolok, hanem GÖELEVENre) az elmúlás, történetesen a digitális elmúlás keselyűi keringenek!

 A középső teremben Féner közéletünk bizonyos arcait vonultatta fel, olyasféle kompozíciós felfogással, mintha a társadalmi meg nem állapodottságnak állítana mementót. Számunkra ez valamiféle esztétikailag nemtelen átvágó ösvénynek tűnik  a művészet politikailag szerpentinessé hajszolt (hajdan nyílegyenes?) útjának kanyarulatai között. Ráadásul: What about igyet recs? Politikáról a művészet nyelvén nem igazán lehet értelmesen szólalni. Csak nem vizuális kommunikációhoz van szerencsénk? És akkor hol, mikor hangzott el a verbális expozé? Juhász Ferencé nem igazán ilyesmi volt.
    

Régi szokásomhoz híven lábra is mentem.
Egyelőre még Benkő Imre is a régi: ím hozta a Hemző kiállításon (és még hol mimindenütt) felvonultatott formáját.

Csak emlékeztetőül:
ez itt GÖELEVEN, aki minden alakoskodás nélkül vár a nagy pillanatokra,
történetesen épp a kinaiak bejövetelére :-)

Képregriport

Kiállításmegnyitón
avagy A Kékharisnya rövid története

Muslicák

Különös nyár volt az idei: megúsztuk szúnyog és légy nélkül. Bár amikor valamelyik vacsora közben teljesen fölöslegesen szóba hoztam ezt a másoknak is kézenfekvő tényt, hát nem az orromra szállt egy kis piaci légy? Mintha csak lejáratni akarna legfőbb riválisom, feleségem előtt, vagy csak leckéztetni próbálná a vaksi öreget. Nem dőltem kardomba, egy légy nem csinál nyarat.

November elején viszont, mikor már senki sem várta volna, muslicák bukkantak fel a konyhában. Kicsit bosszantott ez a fordulat, ahányat láttam, levadásztam. Reggel viszont vagy akár már fél órával a csapkodás után megint ott ült néhány az asztalt díszítő gyümölcsökön.

Ezeket is lecsaptam, persze, de mindhiába. Orrom előtt újabb és újabb muslicák köröztek.

Nem vagyok az a kunyerbáló típus, nem nyaggatom túl gyakran a teremtőt, de most mégis eleresztettem egy kérdés formájú fohászt. Mondja meg, ha egyáltalán szóba áll velem, hány muslica van még meglehetősen tágas konyhánkban.

És képzeljétek, válaszolt! Azt már úgysem találnátok ki, mit, ezért elárulom:

- Végtelen sok. – Magyarázatként még hozzátette: - A kozmoszban nincs konyha, teremtett kint és bent, ezek csupán emberi kényszerképzetek. Hogy faja fennmaradjon, születése pillanatától azon munkálkodik a muslica szakadatlan, s nem kevesebb joggal mint az ember.

Uram, teremtőm, logikusnak látszik, de azért agyonvertem még párat tárt ablakim mögött, hátha értenek a légycsapóból, és más irányt választanak kiteljesedésüknek ezek a velem egyenrangú kis semmirekellők.

Na, megmondom, ahogy volt: melegebb éghajlatra küldtem őket, és zömében értettek is a szóból. Ezt az egyet kivéve, amelyik még november végén is itt szemtelenkedett.

az elhurcoltak

Ma van az elhurcoltak napja. 47 éves volt apám, amikor elragadták az oroszok. Talán németesen hangzó neve miatt, talán csak, mert hadi szolgálatra alkalmatlanként a Zsitvai Leó utca egyik pincéjében bújkált a bombák elől családjával. Rövid út volt, még panaszkodni sem maradt ideje, mint sok szerencsés szerencsétlennek. Gödöllőig jutott a menet, ott vérhasban elpusztult csaknem mindenki, aki málenkij robotban reménykedett a januári hidegben. Úgy emlékszem, épp Lenin születése napján halt meg apám. Jeltelen tömegsírban nyugszik.
Az orvos hozta, suttogta anyámnak a hírt, két tágra nyílt szemű gyerek előtt. Anyám szemén láttam, hogy valami baj van. Csak meredtem ide-oda, rémülten, nem sokat értettem a világból.
Anyám, ki sírig hű maradt, lebegtette az igazságot: talán mégsem ő volt, akiről az orvos beszélt, talán még visszatér. Egyszer mintha megzörgette volna ablakunkat az éj közepén, Szolnokon.
Pár évtizeden át vártam, aztán elengedtem.
Érdekes lett volna, gyerekként egy apával.
Ma rá emlékezem.

Elszakadtunk a valóságtól

Már amikor a tűsarkúkat megpillantottam a Mercedes kerekek között, s még inkább, amikor  a tigrisrákba cukkintott norvég lazac steaket feltálalták, és aztán végképp, amikor a Száztagú csúcsrajáratta a Szép vagy Magyarországot, úgy éreztem, hogy az idei Erzsébet bálon elszakadtunk a valóságtól.
Én azóta visszaszakadtam. Nem tudom, a többiekkel, polgármesterünkkel például hogy van.

Sisi. Távolban a polgármester megnyitó beszéde

Dámapikcsör

Helyszín a Corinthia Hotel volt (Budapest - Európa - Föld - Naprendszer) , ahol a báltermet felújításakor egy ügyes képzeletű angol festő körbefestette történelmünk nagyjainak célfotóival. Később a legközépsőbbet ezek közül a hotel tulajdonosa kivágta, mint a macskasz... (talán éppen első nagy királyunkat) és a maga galapagoszi ábrázatát biggyesztette a helyébe. Onnan néz a legnagyobb máltai szeretettel a bálozók szolgálatára.

Férfiharc a nőért?

Emlékeztek régebbi postomra?
Most látom, hogy mintha azóta történt volna valami.

Szájtátás a MÜPÁban

Újfajta kulturális csodákat kínál a világ. A közönség kísérleti zeneprodukció kezdésére vár a MÜPÁban.
A koncert interaktív, a műfaja itt még ismeretlen: TELEMATIC. Bámulunk a vászonra, ahol a koncert egyik távoli közreműködőjét látjuk videoképen. Indianapolisban vár a kezdésre (délelőtt 9 és 10 között lehet ott az idő) reggelizik, ásítozik, mintha itt sem lennénk.

Fotóhaikuk

Szombaton is dolgozom. Sűrítem intermediális meglátásaimat.
Jelenleg ez a helyzet:

                                         Író muzsikál.

                                     Szegett kedve billen

                                        tyűktől ajzódik.

Csak nem?

Betiltotta a PSZÁF a bónusz besorolás megcinkelésére köthető biztosítási csomagot.

Nocsak! Szépség, okosság, tehetség már igen, közúti vétlenség még nem vásárolható?

Csorbítható az ember legfőbb becsvágya: pénzében rejlő hatalma, azaz, a törtetés pénzen vett szabadsága?

Csak nem javul a világ? Csak nem sejlett fel a morál illékony körvonala a törvénykezők vaksi szeme előtt?

kortársakrul

Az ArtMarketről hazafelé jövet szamárságokon filóztam.

Egyre gyakrabban hallja az ember, hogy „kortárs művészet”, s úgy, mintha e kifejezés mögött valami korszakos rejlene. Talán a művészetről gondolkodók paradigmaváltása az. Művészeti paradigma, mi fontos nézőszögből sarjad? Leginkább annak fontos, akinek - hogy, hogy nem - learatták előre lehetséges babérjait.

Mi kortárs művészek vagyunk, ti viszont csak jelenkoriak, hangoztatja egy nemzetközi távlatok felé tapintó szövetkezés.

A kultúra értéke viszonylagos dolog, bár állandónak látszik, amíg az ember alapjaiban ugyanaz, mint amilyennek teremtve lett. Mégis, ha a kultúra konkrét mibenléte egyféle változó, akkor a kulturális érték érvényessége konszenzus dolga. Tetű lassú és véletlenszerű ez az összebólintás, de sebesen híre kel, ha megtörtént.

Most tehát kortársra és jelenkorira hasadt a művészek hajdan sem egységes mineműsége. Bizonyára így van, ha ennyire mondják, hogy így van. Uraim, ez realitás! Hölgyeim, csak nyugodtan Önök is, mintha csak szintén Uraim lennének!

Miben áll a kortársság éppen érvényes voltának realitása? A kultúra terében közreható egyéni erők térben és időben kialakuló interferenciáiban, a divatba jött formaságok és közelítések szembeszökő hangsúlyaiban.

Ha leoldhatnánk művészmagunkról valamiféle oldószerrel a folyton termő és ránk kövülő kölcsönösködések összetartó ragacsát, és ha elkergethetnénk magunktól a folyvást köröttünk sűrűsödő sznobokat is, akkor ott állnánk műveinkkel egyesegyedül ajánlataink piacán, és a nem beavatott, a természettől természetesre fogékony közönség csak azon pihentetné meg tekintetét, aki az eredendő, még idomítatlan emberi érzékekhez és a romlatlan képzelethez szól, s a nem racionális szférákból vetít mesés értelmet a racionalitás zűrős dolgaira. Lehet, hogy összezavart agyával semmit nem értene, de látná, hogy mit volna jó érteni.

Az érzés nem is annyira, hanem sokkal leginkább a gondolat interferál manapság már nagyon-nagyon vadul, s mintha mára a túl sok történeti és más reflektív áttételeződés okán elzápult volna a gondolkodás. Nyomon követhetetlen áttételeződéseken és biznisz ajánlatokon kap gellertet, vált értelmet irányadó mivolta, s verődik összevissza. Számtalan lóugrásos következtetés gerjed újra és újra, olyannyira, hogy az agyalókat leszámítva mindannyiunk számára hiteltelen lett az okosság, belterjes az egymás szavait kiforgatók vitatkozása.

Ám az a fent említett oldószer nem létezik, és a sznobok sem kergethetők el, mert a vaksi kíváncsiság farvizén folyvást újrateremnek. Süketséget álcázva özönlenek a szólítás túlsó partjaira.

S mert azok a fránya interferenciák mindig erősek és dominánsak, mindig van s lesz is kiváltság-cirkusz, és éppen mindig nem illik leleplezni a bohócokat, sőt, nem is ajánlatos, mert interferálásban ( vagy ha tetszik: összeverődésben) van az erő.

Dobálják a virulensek és ambíciózusak vakon a mukkanás köveit szellemük állóvízébe.

A művészet történetét sokan már csak azért tanulmányozzák, hogy tudják, min kell túl lenniök, ha modernnek kívánnak látszani.

Ezeket a tök zagyvaságokat gondoltam útban hazafelé.

Teljes standfalat betöltő kortársi jelenlét

Farkasok ha összenéznek

Az ArtMarket csak négy napos, ám ha jó irányba tekint az ember, láthat ám ott érdekes dolgokat később is.

Egy kortárs pillanat:
séjp of dö teremőr

Az ArtMarketet éltető táp

Lábra is mentem:
egy kortárs látogató

fotókópiák csak úgy:
kunkortárs művészet















Hatalmas kiállítás, vagy negyvenöt galéria, közel ennyi más kiállító. Tengernyi látogató. Míly kár, hogy ilyen zsufiban a művészet sosincs jelen. Elillan, s csak a művek maradnak. De lehet bogarászni.
Sok blőd fotófélét látni, ám akadnak lelkesítő dolgok is. Detto a festészet terén. Kiosztottam egy aranyplecsnit Fátyol Violának Mama tésztaglóriával című fotójáért. Tóth Gyuri két fotója is tetszett nagyon, az Erdész Galériában. Ráadásul Andy Warhollal közös kiállítótérben. Azannyát!


Ez már az udvaron vót. Svéd beütés, ha jól láttam, Volvo