Csakis az ember észlelésének tárgya, s mint felmagasztalt, csakis az élet nevű cirkusznak valamely elmúlásból kiragadni remélt mikrojelenete.
Az én csacska GÖELEVENem is a pillanat örökkévalóságba emelésén fáradozik, s néha talán nem is hiába.
Ím Féner Tamás egy emberi szemmel talán meg sem pillantható pillanata a tegnap estéből, midőn e deprimált mágus, ki cseppet sem tarolt kártyalapjait újabb keveréssel ismét kiterítette (ezúttal a Zsidó Múzeum kiállító termeiben) egyetlen szempillantásnyira fejet hajt közönsége előtt. Szinte hihetetlen, és mégis!
Milyen kár, hogy az én csacska barátom feje fölött is (nem Fénerre gondolok, hanem GÖELEVENre) az elmúlás, történetesen a digitális elmúlás keselyűi keringenek!
A középső teremben Féner közéletünk bizonyos arcait vonultatta fel, olyasféle kompozíciós felfogással, mintha a társadalmi meg nem állapodottságnak állítana mementót. Számunkra ez valamiféle esztétikailag nemtelen átvágó ösvénynek tűnik a művészet politikailag szerpentinessé hajszolt (hajdan nyílegyenes?) útjának kanyarulatai között. Ráadásul: What about igyet recs? Politikáról a művészet nyelvén nem igazán lehet értelmesen szólalni. Csak nem vizuális kommunikációhoz van szerencsénk? És akkor hol, mikor hangzott el a verbális expozé? Juhász Ferencé nem igazán ilyesmi volt.
Régi szokásomhoz híven lábra is mentem.
Egyelőre még Benkő Imre is a régi: ím hozta a Hemző kiállításon (és még hol mimindenütt) felvonultatott formáját.
ez itt GÖELEVEN, aki minden alakoskodás nélkül vár a nagy pillanatokra,
történetesen épp a kinaiak bejövetelére :-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése