1. Hogyan fogott hozzá a Teremtő világunk
teremtéséhez?
Mindenek előtt mérlegelé, hogy megéri-e,
majd, átlátván, hogy jó lesz, de sok munkával
jár,
megteremté - félig-meddig a maga képére - az
embert, aki viszont szapora, mindenféle, és így bír az elmeélesség iránti nagy
valószínűség lehetőségével is.
Az ember aztán legélesebb eszével rögvest
megvizsgálhatta, hogy megéri-e,
s átlátván a bokros továbbteremtői teendők
dacára igen gyenge felszereltségét, és az azzal járó nehézségeket, fohászkodni
kezdett a Teremtőhöz, a teremtésben kiindulásul szolgáló know-how értékű dokumentumok
megismerése érdekében.
Ám mert a Teremtő figyelmét már a következő
teremtenivaló kötötte le, az ember kénytelen volt elnagyolt beavatottsága
dacára maga belevágni a továbbteremtéshez szükséges eszközök előteremtésébe.
2. Isten, az egy másik történet.
Istent az ember gondolta ki legúrhatnámabb
eszével, és megteremté magából az ő Istene földi Helytartóját,
majd megvizsgálván, hogy ez megéri-e, s hogyan
éri meg,
a magához kaparintott fizikai és verbális erőszak
minden eszközével kényszeríté a Többiembert, hogy hordja minden szolgáló
készségét Isten helytartásban megtestesült oltára elé.
A Többiember pedig ijedten leborult, és így
túl későn vette észre, hogy a hisz és az elhisz között milyen veszélyes
szakadék van.
Akárhonnan nézzük, most aztán elég nagy bajban
vagyunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése