Nyíltvízi jelenségek

Előre bocsátom: ez itt a blog. Itt akként szólalok, amilyen vagyok.

A nyíltvizi úszóverseny látszólag ugyanazon szabályok között folyik/zajlik, mint a sportmedencében zajló versenyek (ki ér előbb a táv végére), de ez csak látszat.

A nyíltvízi, hosszútávú versenyeknél nincs határfal a vízben. Vagy körbe-körbe terelő a versenypálya vagy csak egyetlen óriási vízszakasz, aminek kimért szakasza végén nem ütközünk medencefalba, oly evidens módon elérve a célt, mint az épített medencékben, vagyis nem a kimért hossz határát kell elérni - értelemszerűen az úszó kar valamelyikével - hanem a levegőben lévő céltáblára kell rácsapni. Ez a megérintő-technika kissé ambivalens mód viszonyul a teljesítményhez, de ez van, az eredmény így méretik, a szabály ekként van kimondva.

Mindezt azért hozzuk szóba, mert Rasovszky Kristóf 2018-as glasgow-i Európa bajnoki szerepléseit igencsak elgondolkodtatónak találtuk. Rasovszky három versenyszámban indult, így módunk volt visszatérőn felfigyelni habitusának bizonyos vonására.

Az 5 ezer méteres versenyen 1.25 kilométernél állt az élre, egyenletes tempója szerint később megelőzték egy ideig, de 1 kilométerrel a cél előtt már ismét ő vezetett, és előnyét szívósan fokozta. A mögötte úszók erejüket méricskélve változtatták helyzetüket, a nagymenők pedig próbáltak Rasovszkyról veszélyes mértékig nem leszakadni, de elébe vágni egyik sem akart (!?!). A mi plebejusi érzelmeinkkel közelítve ez valamiféle sunyizás, na jó, taktika, még hozzá olyan taktika, amivel próbáljuk elaltatni az elöl haladót, hogy aztán majd...

A cél közelében aztán valóban... kiki bevetette fulladáshatárig, amit csak bírt, hogy a céltáblát lenyúlja.

Rasovszky azonban tudott fokozni, és 52 perc 38,9 másodperccel elsőként csapott a feje fölötti céltáblára.

Másnap 10 ezer méteren új verseny következett, és a mi Rasovszkynk ismét vízbe szállt, egyebek mellett a pihenten érkező olimpiai és világbajnok, holland Ferry Weertmannal.

Rasovszky Kristóf 6,5 kilométernél állt az élre és végig vezetett. Erejét egyenletesen megosztva és előnyét folyvást fokozva, egyáltalán nem taktikázva úszott: kirakta a többiek szeme elé, amije van. A Nagymenők, köztük Ferry Weertman is, pár testhosszal mögötte sunyiztak, csereberélték pozíciójukat, de senki nem akart Rasovszkyra ráúszni, aki - tavaly még ifjúsági kategóriában sikereket arató ifjú - ezzel nyilván mit sem törődve tartott a cél felé.

Mintegy 200 méterrel a cél előtt Weertman rangja tudatától fűtve rákapcsolt, és kezdte ledolgozni a pár testhossz különbséget.

Elébe vágunk a dolgoknak: Rasovszkyt már nem tudta beérni. Rasovszky fejével már a céltábla alatt volt, amikor Weertman még karnyújtásnyira attól. Rasovszky azonban feltehetően jobbkezesként viselkedett, és az a karja épp hátulról emelkedett a céltábla fel.

Weertman lényegre törő rutin birtokában elöl érkező karjával nyúlt a tábla felé, mondhatnánk, kétségbeesetten nyújtózva, és 1: 49. 28,2 -del vágott a táblára. Nem volt mérhető különbség a két eredmény között, de a célfotón, a fény referenciáival mérve mégis látható volt, hogy Weertman érintette meg előbb a táblát.

Érdemes megtekinteni a megelőző pillanatot.

Weertman egy karhossznyival lemaradva követte Rasovszkyt - akinek a feje itt már a tábla széle alá ér - ő tehát látta, hogy a versenyt a sportszerűség értelmében elveszítette kettőjük között, tudnia kellett, hogy le van győzve. Ám az aranyat - ez a legkonkrétabb és szó szerinti, amit csak mondhatunk - azért már mégis csak lenyúlta ifjú riválisától. Ez van, ilyen az élet is: egy idő után legtöbbünknél már csak az éremvitrin, a presztízs a lényeges.

Rasovszky a verseny után szerényen az ezüstöt is nagyra értékelte, és még inkább a tanulságot, hogy a továbbiakban át kell gondolnia a célbeérés körülményeit, és ésszerűbben kell benyúlnia.

A 25 kilométeres versenyen Rasovszky már ismét aranyérmet szerzett, 4 óra ötvenhét perc ötvenhárom egész öttizedes idővel. A táv felétől nyílt sisakkal, fütyürészve úszott az élen. A sokáig mögötte sompolygó nagymenő, Kirill Beljajev, aki az utolsó száz méteren, na persze, megpróbálta őt lerohanni, csak egy teljes másodperccel lekésve - kolosszális időkülönbség! - csaphatott a célba.

Míly csodálatos! Az ifjúi erő és nyíltság háromszoros diadala. Szinte hihetetlen e sejthetően maradandón nehéz időkben.

plecsni

Valahogy eszünkbe jutott a plecsnis doboz, amit évtizedek óta nem láttunk. Kíváncsiak voltunk, a sok bronzot, ezüstöt és még több aranyat nem rágta-e meg az idő vasfoga.
Úgy tűnik, néhány súlyos darabot leszámítva, amit szerteszét deponáltunk hajdani, világot átfogó kalandozásaink színterein, megvan minden.
FIAP aranyakból jó párat találtunk. Ezek állítólag beválthatóak lettek volna betűmozaik szavakra.
Hát erről jól megfeledkeztünk! Így tehát most csak simán D-Vektor és Pesövé Ofszi vagyunk :-)

Ahogy homályosan visszaemlékszünk, lehetett volna ezekből több is, ünnepek alkalmával mellünkön hordhattuk volna, de igazából ennyihez sem volt elég nagy mellényünk.