2014. június 1., vasárnap

Látvány- és kérdésterv



Szárnyasoltár szerkezetű, vetített képmezőben gondolkodom. A középkorra kacsintó statikus funkcióban a mi Hemzőnktől Eifertig sokan megvágyták ezt a szerkezetes formát.
A mi képmezőnk 1:2 oldalarányú (vagyis a szárnyak a központi képmezővel összefolynak.)
Két szélen egy-egy decens, ősöreg, zsalugáter mögé zárkózott ablak Keresztes Lajos archivumából.
Középen sötét mező, talán csak az ablak, mint fogalom sémája, amiben csukott szem jelenik meg.
Mintegy válaszként e felbukkanásra, a két szélső, hallgatag ablak körül az architekturális széptevés történelmi mintái derengenek fel: az ablakkeret elkezd fejlődni.
A fejlődés – Füles mester által harsány mód kritizáltan - leírja a történeti stílusokat, jobb és bal oldalon kicsit másképp, valamiféle kettősség mentén. (Na igen: „valamiféle” kettősség – ez itt a blöff helye.)
A díszesedő, gazdagodó keretformák egy idő után középre vonulnak, és a zenében hallható kemény változással együtt eklektikusan összeolvadnak (eklektikusan, mert ugye, mi más emelkedett módra hivatkozhatunk?)
A középső, négyzetnyi mezőben, a felnyíló szem körül elkezdődik a modern korszak.
Az ablakforma mindenféle funkcionális és formális átalakuláson megy át, fémablakok, ipari ablakok, sőt, ismeretlen rendeltetésű nyílások alakulnak ki, váltogatják egymást D-Vektor által patentírozott neoklasszikus átúszásban.
A nyílás átalakul az élet kommunikációs és fogyasztói forrásává:
A ”felnyílt szem” különféle evilági ”modern” szimbólumokat köp ki magából, szériában.
Több vonatkozás - például a szexuális (naná!) - jut érvényre. Akt, ami lábai és egyéb kellemei között a modern formalátás különféle rekvizitjeit szorongatja, mindegy, mi mindent (de azért mégis micsodákat? – engedjük át majd még jó időben a válaszolást egy nagyobb tárgyi tudású vagy nagyobb kelléktárral bíró valakinek! - mi a Módost ismerjük)
Később megjelenik annak a kezdetkor két szélen látott, fakturálisan gazdag zsalugáter által lezárt, hallgatag ablaknak műanyagból fröccsintett, kicsinyített mása.
Elkezdődik a modern lét középső szülőnyílásán/ablakán át a nosztalgia-idolok sorozatgyártása: például a két színes, bedeszkázott ablak modern státusz-szimbólumok s divatelemek által keretbe foglalva. Képes levelezőlapok százain röpköd szét, beborítva most már a hallgatag ablakokat is ott, két szélen.
Ez a csúcspont. És ekkor visszaúszik a megkergült zenébe a tenger hullámzásának hangja és a szél zúgása, és a két ősöreg ablak hamarosan feltárul.
Mi van mögötte? Mi hallgatott ott évszázadokon, évezredeken át?
Na, mi?! A kérdés elvileg bármilyen irányban nyitott, de a válasznak dramaturgiai szerepe van: itt rejlik egy lehetséges nagy-nagy Gondolat a világról, az Örökről mint olyanról, az ember atavisztikus valóságlátásáról, na meg a tudás és a képzelet korlátairól.
Kérdésfelvetés a maga teljes ablakságában.
Ha az ember csak annyit láthatna ma is, amennyit eredendően láthatott, az valahogy szép, bölcs dolognak tűnik itt és most, visszamenőleg, elb*..ott világunkból tekintve, ám akkor semmi nem fejlődött volna. Javunkra szolgál-e azonban a fejlődést hajtó kíváncsiság és képzelődés, szabad-e hozzátenni a természetes evolúcióhoz, jogos-e, hasznos-e hogy az ember hajszolja létfeltételeinek fejlődését? Fenntarthatón értelmes-e, hogy az ember enged kíváncsiságának? Fenntarthatón prgresszív dolog-e az emberi kíváncsiság?
Monumentális tervünk végkifejletéből egyelőre még csak ennyi látványlik:
jobbról és balról tenger hullámok áramlanak tenger hullámokkal szemben: a hullámzás hangjaival együtt, persze.
A két ablakból kifelé ömölve valamiféle víztükörszerű csillogás lepi el a teljes képfelületet, szirének és delfinek úszkálnak benne.
Bal szélen fuldoklom én, egész piciben, jobb szélen a nürnbergi Keresztes Lajos egy kétezer éves barackmagot farigcsál.

tök más! ez itt csak placeholder :-)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése