Sajtó, miaz?

A Fotográfiai szaksajtó volt a téma.

A kerekasztal mellett, ami ovális volt, egyetlen újságíró ült, Szarka Klára. Igaz, ő e szakterület egyik kiválósága. A többiek esztéták és muzeológusok.

A téma megvitatásának előkészítése tehát a nem szerencsésen elgondolt asztaltársaság miatt – de hiszen hol már a mi jó öreg Gera Mihályunk, például! - eleve dobozolta az irrelevanciát.

Pedig jó lett volna tisztázni vagy akár csak felvillantani egy-két témába vágó problémánkat, például arról, hogy milyen okok folytán halódik a fotográfiai szaksajtó Magyarországon.

Mi az, hogy szaksajtó, egyáltalán mi az, hogy sajtó, s különösen, hogyan él együtt ma mindaz, ami sajtó, azzal a sok mimindenféle új mediális jelenséggel, amiről nehéz megmondani, hogy micsoda is a sajtó viszonylatában. Ezek fontos kérdések. Hevenyészett beszélgetésekben ilyesmi - szótári egyeztetés nélkül különösen – érdemlegesen nem tárgyalható.

Szóltak páran a közönség soraiból is, ahol lemondó bánattal mi is (plusz GÖELEVEN) ott kushadtunk. Jött egy-két tiszteletkörös, például Virágvölgyi István az MTI-n át a Capa Központból, hogy kötelezően hallassa röviden a hangját, s meglebegtesse valamiféle Capa központi sajtóorgánum hamaros megjelenését. Vakkantott kettőt egy honlapszerkesztő is, aki, mint némely szavából kitetszett, mindenekelőtt a hangzatos olvasottsági statisztikára pedáloz. Jelen lévő főmunkatársunk videofelvétellel alátámasztott érveit, miszerint ha már másnak neve van, illene megemlítenünk a honlap, a pixinfo főszerkesztőjét, Antalóczy Tibort is, méltányolnunk kell. Illett volna a kérdésére korrekt választ adni. Egy kikérem magamnak nem az.

Horányi Attila esztéta, MOME tanár a kerekasztal mellől szólt egyebet is, röviden célzott a hivatásos fotográfia szereplőinek „széttartására”. Ezúttal finoman szólt. Igen, a gyökértelenkedő kortársi zűrzavar lehet az egyik jelenség azok közül, melyek a releváns fotográfiai újságírást önállótlanná és erőtlenné teszik. (Ez a mi felvetésünk.)

Szó esett az anyagi háttérről, ami hiányzik, hiszen lapot indítani és érdemleges tartalommal fenntartani, ez nem húszfillér, márpedig nincs sok olyan ember, aki megengedheti magának, hogy passzióból irogat. Szó esett a lappéldányok alig eladhatóságáról, illetve arról, hogy a fotografáló nép talán az ingyen sajtótermékek iránt nagyobb érdeklődést mutatna.

Egyetlen szóval célzott Cséka György arra, hogy a kortárs fotográfia mintha kontrában állna a fotóművészettel, ám e hatalmas problematika mellett aztán valahányan elsiklottak a társalkodók.

Nem esett árva szó sem arról, hogy miként képződnének a fotográfia terén alkalmas újságírók, kritikusok, ha egyáltalán belátnánk, hogy ez szükséges volna. Igen sajátos tudásszegmensről van szó. Hogy mást ne említsünk, a fotográfiákba másképp kell kritikailag belelátni, mint mondjuk a festményekbe.

Nem termelődik ki a fotó területét értő tudós generáció sem. Ez szóba jött, ám anélkül, hogy egyetlen megvitatható célzás is történt volna arra, hol, kik által, s miféle intézmény kebelében nevelődne ki efféle tudós szakgárda. Az öt fős kerekcsapat kóstolgathatta volna kicsit a kérdést, bár aligha tudta volna azt megválaszolni.

Felvetődött egy-két sablonos muzeológusi vágyálom az elméleti tevékenység felpörgetésével kapcsolatban, ami a fotográfiai szaksajtó fontos háttérvilágát biztosítaná.

Végül Böröczfy Virág művészettörténészt párizsi távollétében üdvözöltük.

Mér pont őt?

És miért maradt távol, hol volt Fotóművészet nevű lapunk éltetője Tímár Péter?
Osztálytalálkozón. Az ugyanis sokkal régebben le volt szervezve.
Na?

GÖELEVENnek ez a pillanata annyira tetszik, hogy mégegyszer ide zoomoljuk:

Horányi Attila esztéta a moderátor első kérdését várja