Tűzicsuhaj

Néhány éve ráuntunk a fél évszázados tűzijáték nézésre, különösen D-Vektor, mert szerinte a tűzijáték végleg kiforrotta magát, dramatikai értékű fordulatot, katartikus élményt a petárdák még oly fényes durrogtatása sem hozhat már.

Úgy terveztük, augusztus huszadikán a Duna felé se nézünk többé.

Ám hirtelen jöttek a távoli rokonok a távoli kis bajor faluból, szervezetten hozták őket tűzijátékot nézni. Huszadikán reggel tudták meg, hogy a dolog másképpen áll, hozták ugyan, de vinni a fene se viszi őket, mert a Dunát busszal nem lehet megközelíteni. Tegyenek meg három állomást metróval, és gyalogoljanak a Duna felé, aztán majd meglátják.

Távoli rokonaink ekkor belénk vetették végső reményüket. Miután kora délután megnézették velünk a felújított New York palotát, pontosabban a Hungária kávéházat, amit magunk erejéből eddig még csakugyan nem voltunk képesek megnézni, növekvő szélfúvásban, egyfajta kerületeken átívelő, késleltetett violinkulcs alakzat mentén megközelítettük a Roosevelt teret.

Kilenckor már sálat szaggatott a felénk vágtató szél, ám rokonainkra tekintettel mégis kezdetét vette a buli.

Szép vót - illetve túléltük, illetve fúj, mégis szavunkat szegtük!

Na, ne íly keményen! Végül is ráértünk volna fogadalmunkat csupán ez évben megtenni, hiszen hosszú még az évszázad.

De most aztán tényleg no more tüzijáték!

…hacsak nem jön közbe valaki :-) 

Szívküldi a partra úszó delfineknek

 

Rokonunk a nagy tüzifelfordulásban

Petárda cafatok szkennelve és GÖELEVEN plasztikus ábrázolásában. Ezeket a viharos szél hozta fejünkre garmadával.