Van ilyen, bár semmi értelme. Fejlődésképtelen felállás.
Ha valamely kipattant
konfliktusban mégis ilyen eset forogna fenn, ami felszámolhatatlan, például atavisztikus vonzalomból, akkor
eme érzelmi státuszunkat meggyőzésül be ne vessük, mert őrületes, véget nem érő, sőt
fokozódó csapkodás, dühöngés lesz a válasz, gyilkos intrika.
Filmekben ezt néha úgy oldják
fel, (mivel a film nem tarthat örökké) hogy a nő hirtelen 180 fokos érzelmi
fordulatot vesz (csakis a rendező ottani teljhatalmának köszönhetően), és a
viszony átmegy vad szexbe.
A valóság nem ilyen.
A valóságban, mert a valóság
sokkal unalmasabb a filmnél, a ránk mérges nő akár távoli ismerős is lehet, aki
valamiféle mentális sérelem okán egyfolytában bosszút forral.
Ha közelálló, és megbocsát is (praktikus
okokból), csak azért bocsát meg, mert mérgében elszaladt csizmát venni, és kis
időre egyre jobban tetszik neki az a csizma.
A csizmát ilyenkor nehogy mi
vegyük, s ha mégis, akkor gondosan ügyeljünk, hogy puha anyagból legyen, mert azt
először hozzánk vágja!
Nem részleteztük, hogy miért
mérges ránk a nő, pedig ez fontos.
Legenyhébb eset, ha az ő hirtelen
felindulásból vagy morális romlottságból, esetleg bosszúszomjasságból elkövetett disznóságai okán minimum
megvertük, esetleg elhagytuk, maximum fütyülünk rá, micsinál.
Némiképp enyhe és univerzálisabb az eset,
ha külsőségekkel kapcsolatos hiúságában sérült nőről van szó. Az ilyen sérülést
gyógyíthatja az idő. Kérdés persze, hogy az idő múlásával megjön vagy elmegy a
nő megértése a lét bonyodalmai s a nemek valóságszemléletének eltérő volta iránt.
Súlyosabb eset, ha becsaptuk,
vonzalmát kihasználtuk, valamilyen amorális gesztussal hülyét csináltunk
belőle.
Legeslegsúlyosabbnak az számít, ha
nyíltan, de stílustalanul és elanyátlanodva szeretjük, és puszta hülyeségből,
véletlenül sértjük meg, hozzuk megalázó helyzetbe (annyira reszketett a
gyávaságtól az ujjunk, hogy nem sült el a pisztolyunk, amikor az éjszakai
támadók mellőlünk leteperték.)
Legszerencsésebb, ha a ránk
mérges nő haragját úgy vehetjük, mint levegőt, mintha a viszony felhőtlen és
szeretet dolgában eleve asszimetrikus lenne. Házasságokban ehhez már alfahímikus
státusz, nagy fizikai erőfölény és ú.n. elvevő típusú szeretet szükségeltetik.
Hasonlóképp jó, ha a ránk mérges
nő adott esetben bétás színezetű szeretetünket megcsappantnak és megvetendőnek látja. Így a
rezignált pofa, érzelmi közönyünk látszata mögött szerethetjük váltig, s kicsillantva
ennek ambivalens jeleit - csak azért, hogy sose jöhessen tisztába, mi is folyik
itt - gondoskodhatunk róla. Ez az odaadó és egyben mazochista típusú szeretet
esete.
A permanens bosszú auráját
elkerülendő legbiztonságosabb, ha a ránk mérges nő közeléből távolabbra
hurcolkodunk, esetleg elköltözünk, ám ha nem lehetséges fizikai távolság
felvétele, vagy már eleve el vagyunk költözve, nyilváníthatunk olyan jeleket,
mintha objektív kénszerűségből lennénk már csak képben, bár az ilyen színjáték
felettébb stabil tehetséget és permanens rendezői ötleteket igényel.
Válhatunk köddé, amikor már csak
távolról és visszajelzést nem remélve sugározható az érzelem (a nő címünket se
tudja, esetleg kijár egy sírhoz átkozódni, ahol – hehe - nem is mi nyugszunk). Ez
a legönzetlenebb szeretet esete, aszimmetrikus jellegű, lankadatlan voltának
energiaellátása titok, neurovillamosságilag tervezhetetlen, értelmét tekintve
abszolút magánügy, morális köldöknézés. De szép.
Ha egészen biztosak akarunk lenni
abban is, hogy háborítatlan - és egyben a felelősségkörünkből már kihullott, ránkörökremérges nő számára épületes - lesz a hozzá többé fizikailag semmiképp nem fűződő,
de váltig szerető viszonyunk, akkor váratlan rendszertelenséggel és kellő
távolságtartással pénzt, paripát, vegyszert (a vezető márkanév fontos!) juttathatunk
neki, át nem látszó ürüggyel (nyertünk a lottón, ott volt a járdán, és csak
lehajoltunk érte, nem tudtuk kinek adni stb.) E gesztusokat persze hátrahagyott gyermekeinknek majd
úgy említi meg, mint a piszok ember feloldásért hiábavaló könyörgéseit.)
Nem olyan nehéz számolni ezzel,
ha valóban szeretünk.
Vigyáznunk kell azonban, hogy
szeretésünk át ne menjen nem szeretésbe.
Mert akkor elsorvad az emlékezés
fonala, s többé nincs kire, mire gondolni, csak egy üres, nemtelen múlt, biankó jövő
áll előttünk, még ha abban kísértenek is néha életritmusukból
kizökkent vagy egyfajta univerzális férfigyűlölet lehetőségének reményében
bolyongó, sokat látott nők.
Vigyázat! Ezek csupán egy lehetséges
új múlt látszatával kecsegtető fantomok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése