Estimese

Így rohan az idő a kedves olvasóval! Már megint hétvége, már megint esti mese.

ASADINISO és a csodalámpa

Hol volt, hol nem volt, de általában volt ennek az Aladinnak egy csodalá…

- Ennek, melyiknek? - vágott közbe máris a mese hallgatósága.

- Jogos! - irult-pirult a mesélő. - Hát nem annak, hanem ennek, amelyikről most mesélek. De mert valóban könnyű összetéveszteni amazzal, legyen a neve inkább AladinISO, sőt, inkább ASADINISO.

Nos, ez az ASADINISO mesénk kezdete előtt olyan szegény volt, hogy szegényedési tanácsokért járt hozzá a templom egere. Hetente ha egyszer futotta neki füves cigire.

Élete végéig így lett volna ez, ha egyik esti kóborlása alkalmával össze nem találkozik egy vak varázslóval, aki mihelyt meghallotta, hogy valaki a közelébe ért, nyomban nénikéjének mondta magát. Így szólt ASADINISOhoz ez a varázsló:

- Hugocskám!

- Hát ez nem fiú? - csodálkozott a mese hallgatósága, de a varázslót ez cseppet sem zavarta:

- Látom, olyan szegény vagy, hogy nem hogy ételre, még füves cigire sem futja neked, akkor pedig nagyon unalmas lehet az életed, hiszen a falat helyett csak a falat bámulhatod egész este.

ASADINISO csak pislogott, nehezen vette fel a társalgás fonalát, mert neve után maga is úgy gondolta, inkább fiú lenne, mint lány. Zavarodottan pislantgatott lefelé, a lába közé, míg nem a varázsló megragadta az állát:

- Figyuzz! Mondok én neked valamit, ASADINISO. Add nekem az egyik szemedet, és én odaadom cserébe ezt az ócska ládát itt, ni. Kopott ugyan, de ne törődj semmivel, mert ez egy csodalámpa. Kapsz hozzá egy varázsszemet, amit ha megdörzsölsz, a legcsodálatosabb gyémánttal kivertkutya mesék kezdenek peregni ebben a lámpában, a legfinomabb felbontásban.

Ráállt ASADINISO a cserére, mit is tehetett.

Hazaállított aztán azzal az ócska ládával.

- Hol szerezted ezt a vacakot?- kérdezte az anyja, aki az utolsó betépő falatot éppen most nyelte le.

- Odaadtam érte az egyik szememet.

Volt nagy sírás-rívás, hogy ilyen bolond fia van ennek a szegény asszonynak. ASADINISO azonban mit sem törődött vele, odatolta a kopott ládikót az ágyával szembe, lefeküdt, megdörzsölte varázsszemét, és máris rondábbnál rondább mesék kezdtek peregni megmaradt szeme előtt. Ronda és unalmas mind, de valahány még így is érdekesebb volt, mint a fal. ASADINISO nem is búsult többé - annyira, mint régen. Ott hevert naphosszat a csodalámpa előtt, amiben minden érdekfeszítőbben peregett, mint a vakolat. Elég volt megdörzsölni a ládikó alján sorakozó, gyémántokkal kivertkutya gombok közül valamelyiket, és máris három hatalmas szellem ugrott elő. Egyik volt a szappanopera szelleme, másik a thriller, a harmadik meg az akcióvígjáték szelleme, és kérdezték, melyik folytatásos csatornát kívánja látni. Ha ASADINISO el talált szunnyadni mondjuk a Doktor Csont mesén, csak megdörzsölte a varázsszemét, és máris a Gyilkos elmék mese vette kezdetét.

Egy bánata volt ennek a mi ASADINISOnknak, amire fentebb céloztunk is már, hogy öt percenkint reklámműsor szakította meg a mesét, és ilyenkor dörzsölhette akármilyen erősen a varázsszemet, csak egyik reklámból a másikba ugrott a kopott csodalámpa. Ráadásul minduntalan oly csábos és drága dolgokról volt szó, amire ennek a szerencsétlennek soha nem futotta volna.

Törte a fejét a szegény ASADINISO, mit tehetne. Addig törte, míg végre anyja, aki már nem bírta nézni, hogy egyetlen fia mennyire szenved, kisütötte, hogy tepertős pogácsa.

Elindult következő vasárnap reggel ASADINISO a frissen illatozó pogácsákkal a sikátor felé, ahol az idő tájt a vak varázslóval találkozott. Nem is kellett sokáig várnia. Ha a varázsló nem látott volna azzal a varázsládán szerzett fél szemével, akkor ASADINISO ugyan hiába kiáltozott volna utána, mert annak a szerencsétlennek annyira kopogott az a fél szeme az éhségtől, hogy teljesen tönkretette a hallását. De jó volt ám még a szaglása.

Az illatok csalogtására a varázsló máris ott termett és a következő ajánlatot tette:

Adok én neked, öcsémfia egy gyámántokkal kivert...

-Most akkor mégse jány ez, hanem gyerek? - vágtak közbe a mese hallgatói, de a varázsló elhessentette őket.

- ...adok egy gyémántokkal kiverkutya bonusz besorolást, azt te elviheted a biztosítóváltás ideje alatt az autóklubba. Amikor ott kérdi majd valamelyik gazdag ember, mit kérsz cserébe, semmi mást ne kérjél, csak egy kaparós szerencseszelvényt, amivel szerencsés esetben a mobilcsereakcióra jogosító hűségidő felmondható, így részt vehetsz a régi kádat beszámítunk okoskádra akcióban, és ezzel együtt jár egy láda pezsgő. És akkor aztán nem csak anyukád…

- Túl bonyolult – vágott közbe ASADINISO. – Nem kell inkább neked az egyik fülem, mondjuk, egy Ipodért?

- Ipod, tudom! Azt nem én varázsolom - szólt a vén varázslókötő megvetően. – Sajnos, időközben felnőtt egy új degeneráció. Ezek a legképtelenebb dolgokat képesek puszta programozással elővarázsolni. Akkora hatalomra tettek szert a gazdaságban, hogy maga az állam is felkopott. A füstös varázskorszaknak leáldozott, bizony.

Ahogy így beszélt, egy-egy pogácsát mindig bekapott. Már csak egy utolsó maradt, mire ASADINISO észbe kapott.

- Ipod nélkül mit kezdjek én magammal, márpedig beleült a bogár az én fülembe. Tudod mit? Neked adom mindkét fülemet, ha visszaadod a szememet.

Tágra nyílt erre az ajánlatra a vén varázsló vérben és szóban forgó egyetlen szeme, oly nagyon, hogy ki is esett nyomban üregéből.

- Nesze, vidd ezt a szart, annyira kopog, hogy belesüketültem! - és cseréltek.

A vak varázsló aztán hamarosan így is éhen halt, de legnagyobb örömére még tisztán hallhatta, ahogy utolsót nyekken.

ASADINISO meg azóta tök süketen nézi a reklámokat. Így, hang nélkül már azok is egészen mesésen hatnak. Minden mese ezer egy éjszakán át tart, folytatásonként egymással keveredve. Folyt.köv. és folyt.köv. Figyelni kell nagyon, melyik folyt mikor köv. Megtanult a három szellem szájáról olvasni, de az talán fölösleges volt, mert mintha mindig ugyanazt mondanák: Uram, parancsolóm, melyik csatornába fojtsalak bele?