Játszom az eszem

Tudtátok, hogy a cirkusz visszavedlik életté az előadás szünetében?

Ölelve-felnyalábolva futkosott páviánjaival a jóságosan mosolygó idomárnő a soron következő mókás tettek helyére. Mondták, a nagycirkusz belső udvarán láthatóak ezek a kedves, kézenállva futkosó, idomár hátán lovagló, kakassal koronázott majmok, s ha ügyes vagyok, kisurranhatok hozzájuk a szünetben.

Megtaláltam az udvarra nyíló ajtót, ott voltak: három majom kötélhálókból épített ketrecében, szakadatlanul dülöngélve, iramodva.

Szólni hozzájuk hiábavalónak bizonyult. Rám se fókuszáltak. Fütyültek rá, hogy esetleg akad nálam banán vagy bármi nekik való. Agyilag teljesen szét voltak kattanva.

Felugattak egyszer-egyszer, odakaptak néha zavarodott reflexszel a nyílni nem akaró vasajtóhoz, s csak kóvályogtak szünet nélkül sebesen, róva százszor ugyanazt a kört, mintha egy láthatatlan, bombaként ketyegő imamalmot kéne eltekerniük még robbanás előtt egy bizonyos üdvös célig.

Lesújtva álltam a tény előtt, hogy az élet mennyire nem cirkusz, hanem valami sokkal-sokkal sivárabb dolog annál. Félig hunyt szemmel botorkáltam odébb, így játszottam az eszemet. Vágytam visszatalálni a porond elé, ahol a förtelmes pofájú, falánk fókák buzgalmán meg a hanyatt fekve egymást taligázó papagájokon milyen jókat tudtam rötyögni.

Féltem, hogy ha kinyitom a szemem, talán az imént még gyermeki rajongásban fürdő bohócot pillantom meg, aki a koszos betonon magába roskadtan, keringve szív egy vacak cigit, vagy – mondjuk, a bohóc mégis csak ember! - sárga csekkjeit tölti ki halk káromkodások közepette a cirkuszépület hátsó falán.

(Képek is vannak - de az ingyen jegyért cserébe mind letiltva - ezt írtam az imént, tollamból kiszaladt, na, de be kell látnom, ez nem hangzik szépen.
Most mongya a nagyfőnök, hogy tiszteletjegy volt az, és semmi tilalom, a képek átmenetileg nem publikusak. Tehát majd, majd. Sokat ne várjatok! Nem erősségem a pillanat :-)