Köd

A köd miért az nekünk, ami? És miért negatívum valamelyest?

Mert félig-meddig eltakar előlünk valamit, akár rajta kívül, akár benne vagyunk. Korlátozza legfőbb érzékünket.

Ám némely helyzetben azt mondjuk rá, felhő, és gyönyörködünk, ha ártatlan fehér, ha nem takar semmi mást, csak az eget, ami ugyanaz ott, mint odébb, két felhő között, vagy ha fehér paplanként újrakonfigurálja a táj unásig megszokott látványát.

Másrészt A köd a közelgő vagy már betoppant nyirkos, cudar idők hírnöke-tanúja nekünk.

Aztán átvitt értelemben felbukkan szavaink körül is, amikor ködösségével eltakarja a beszéd a gondolatot.

Ezek nélkül – nélkülünk, a köd önmagában - teljes értékű, pozitív szereplője a világnak, sőt, gomolygásával tanújele, sőt, társteremtője a téridőnek!

Eredendően nincs a teremtés megítélésére indító minősége. Közönyös, ártatlan valami, sokkal inkább, mint a víz a Dunában, a Kárpátok távoli vonulata, a Szaturnusz gyűrűje vagy a Magellán-felhők. Csupán az elemekben előállt átmeneti helyzet.

Viszont nélkülünk, emberek nélkül nincs aki törődjön vele, borzongjon tőle vagy lelkendezzen érte. És akkor, ugye, mit ér, minek az egész?!