hiszeműségi paranoia

Fél három is elmúlt, és feleségünk még mindig nem főzte meg a vasárnapi levest. Nem azért,... tudjuk, ma már olyan világ van, hogy mi is főzhetnénk. Ma azonban ő főzi, csak mert megígérte.  Viszont nem főzi, pedig már fél három is elmúlt. Valahanyadik kedvenc filmjét nézi az ágyból.
Az ilyesmi mérgesíti az embert.
Nos, mérgünkben a következőket gondoltuk:

Ha az állam hamarosan szolgáltatóvá lesz, mint már egy ideje ígérgeti, akkor kérdésünk, hogy csak szolgáltat vagy a társadalmi közösség feletti hatalmat is gyakorolja?

Az állam, ha ezt így fél háromkor hallja, máris ráharap: persze hogy a hatalom is, naná!

Na és ez az állam kinek szolgáltat majd? Miféle közösségi entitás lenne az, amelyik a szolgáltatást igényli, s hogyan jön az létre, (eleddig ilyen szolgáltatói viszony még nem létezett) milyen jogosítványokkal, és igényeit tekintve milyen autoritással bír?

Csak nem az állam mondja majd meg talán, hogy tőle milyen szolgáltatásokat lesz szabad kérni?

Felmerül elménkben a gyanú, hogy vajon nem a hatalomba befészkelődött egyének felelősség nélküli szerepálmáról van-e itt szó szolgáltatóállam címen. Amikor a hatalom birtokosa legszívesebben csak hatalmi kiváltságokat akar a képviselés páholyos magasságaiban, országos gondokat meg, jövő iránti felelősséget dehogyis akar!

A szolgáltatás miféle hasznára szolgálna annak, aki igénybe veszi? És az államhatalom törvényei által kötelező is lenne vajon igénybe venni? És teret kaphatnak-e az alulról jövő igények efféle hatalmilag erőteljes szolgáltatásra, s milyen autoritással fogalmazódhatnának meg ezek?

Csak nem egyének, millió számra folyamodnának tán állambácsi szolgáltatásaiért? Miközben másrészről meg nyomulna magas szinteken a kizsákmányoló lobby.

Csak nem rabszolgáltató állam körvonalait vélhetjük kirajzolódni?

Na ne már! Azt azért, ugye, nem?

Legjobb közmorális képzeletünkben, akárhogy is nézzük - egyfajta új közösségi entitás rajzolódik ki az állam szolgáltatói ambícióinak ellenfényében.

Egy olyan entitás, mely a szolgáltatás önérdekűségével szemben új jogosítványokkal, kellő védelemmel és önrendelkezésre érett öntudattal bír.

Mik ennek az entitásnak az intézményei, ha azok nem a szolgáltatóvá "kurvult" állam intézményei tehát, mert az államnak ezek után, demokratikus esetben, csak szolgáltató intézményei lesznek, ugye?

Na, neeeem! Az állam máris tiltakozik. A hatalom az komoly dolog! Az "emberek" nép szinten leledző közösségének csak hatalmilag indiferens civil intézményei lehetnek, a kérincsélés, sőt, az alázatos kérincsélés, a rálátásnélküliség és más istápolást igénylő fogyatékosságok ismérveivel markírozva.

Oké, nem volt ebéd.

Ha mindez, mit itt összehordunk, hiszeműségi paranoia, akkor mégis

mit takar az államhatalomba delegált hangadók részéről a szolgáltató ambíció egyre gyakoribb emlegetése? Nyilván egyfajta markáns különbséget az eddigi, a hagyományos államfelfogás viszonylatában. Pontosabban mit is? Miért nem kell többé a régi államforma?

Talán, mert eltűnőben vannak az államiság legalapvetőbb ismérvei: a földrajzi körbehatároltság, a legitimitást visszaigazoló állampolgárság, a zárt gazdasági közösség. Vagyis felszívódnak az állam történelmi legitimitásának ismérvei, mint olyanok, miközben irányítás persze kell ott, ahol sokadalom van. Irányítás nélkül hogy maradna békés mederben a nagy nemzetközi alá és fölérendelődési tülekedés?

Értelemszerűen megszületik egy államhatárok feletti irányítás szükségessége. Újra divatba jön például a birodalom-szféra. Birodalmi jog fedi le az államok jogait, birodalmi pénzügyminiszterek döntenek róla, hogy egy állam megrovandó a gazdasági önállóskodásért vagy sem. Az államhatalom egyre inkább tétlenül téblábol a maga fiktív határain belül, egyre nagyobb gondot jelent megteremteni a látszatot, hogy az a sok államhatalmi szerepvállaló miért kaphatja továbbra is hatalmas fizetését.

Szolgáltató állam! Mindegy, hogy a szolgáltatók mit szolgáltatnak. A szolgáltató gondolkodásában - nézd csak a mosógépszerelőt vagy a bankárt! - sohasem rak fészket a közösség iránti felelősségtudat.

Érdekes mód a civil szféra még nem ébredezik, hogy neki is újra kellene konfigurálnia identitását és kapcsolatait. Még nem látja talán, hogy a felelősségtudata-zakkant államapparátushoz vagy akár a fölébe tornyosuló birodalmi adminisztrációhoz való kuncsorgást félretéve át kellene nyúlnia a foszladozó közigazgatási határokon, és vasutasnak vasutassal, művésznek művésszel, pedagógusnak pedagógussal, érdekképviselőnek érdekképviselővel, nyugdíjasnak nyugdíjassal (vesebetegnek vesebeteggel) kellene keresnie a közvetlen összetartozást és érdekeltségeket, szerte a világon. 

Túl konzervatívan gondolkodom? Ha előbb-utóbb lesz leves, talán újragondolom a dolgot.

Szép újpesti példa, amikor irányítás már van, de szolgáltatás még nincs :-)

Szolgáltatás nélküli irányítás a Vámház körúton :-)