Kopogásokrul

Öregedvén kifigyel az ember ezt-azt, amiről jobb volt nem tudni, de még mindig jobb haszontalan dolgokkal megtömni elménket, mint hagyni, hogy eluralkodjék a semmit.

Na szóval:

Léteznek bizonyos taszító és terelve-tömörítő erők, melyek általában a társadalmi intézmények, pontosabban a szolgáltatások oldalán lévők felől nyilvánulnak meg az igényeikkel feléjük nyomuló, egymás iránt céltalanul özönlő, alkalmi sokadalmakkal szemben. Azok nyilatkoznak meg ekként, taszítólag és arctalanná tömörítőleg - tételezve ez által egy virtuális határvonalat - akiknek hatalmukban áll mások felett rendelkezni.

Aki nem értené, miről is beszélek, annak illusztrációként hadd kanyarítsam ide azt a valóságban elképzelhetetlen esetet, amikor valamely nagyobb térben összesereglik egy csomó ember, és mindegyik csak kopog, csak kopog és kopog, a terem oldalain túlra eső helyiségekben pedig mindenütt ki van írva az ajtókra, hogy "Rendeléssel ne zavarják a kopogást!"

A terelve-tömörítés a ragozásban fejeződik ki legnyilvánvalóbban: "kopogással ne zavarják...!" Ez a ...ják! Tudható, hogy várótermekben sohasem szoktak összefogásos alapon kopogni, hacsak nem torlódik fel szokatlan magasba az elégedetlenség. Az ember, épp úgy, mint a harkály, egyedül kopog. (Egyébként harkály valószínűleg épp azért nem fordul elő az orvosi rendelőkben, mert a kopogás zavarja a rendelést, és a harkály egy figyelmes állat.)

Elképzelhető, hogy a vallási hit nyáji aurájában, a pásztori jóság hatókörében, a sekrestyék ajtaján, például, az lenne kiírva: "Ne kopogjatok!" Vagy még inkább példázatosan: "(mert) ne kopogjék a halandó az Úr szolgálójának ajtaján...!" (mintha magából az égből szólna az intelem időtlen idők óta)

Az orvosi rendelőkben a viszony jóval brutálisabb, mert az orvosi gyógyító igyekezet és kötelezettség - különösen annak magas fokú hiábavalósága okán - a várható vádaskodásokkal beárnyékolt, véres földi küzdelmek körébe tartozik.

Ezt a konfliktus felületet néha ügyesen álcázni igyekszik az erőszakos, a maga javára feltételeket szabó. Olyan fogalmazás móddal például, mintha a két oldal nem különülne el, mintha a társadalom tulajdonképpen azonos státusú felebarátok közössége lenne, akik csakis mellérendelőleg szorulnak egymásra (nyájmeleg):

"Ne kopogjunk, mert zavarja a rendelést!" (Megismételni már veszélyes lenne ezt az összevegyítő többes szám első személyű ragot - pl.: "Ne kopogjunk, mert zavarjuk a rendelést!" - mert a gyarló folyamodó a huizhu kérdéseiben esetleg összezavarodna.
Feltételezhető persze olyan is, hogy eme miző formában helyettünk beszélnek, előbeszélnek nekünk, olyan érzést sugallva, mintha e táblákon mi beszélnénk magunkban, mi reguláznánk magunkat, ahogy az fejlett tudatú páriáktól elvárható. Az ember képes azt gondolni, hogy a többi beteg olvasztgatja őt a kollektív jól viselkedés tégelyébe. 

A terelve-tömörítésnek egyébként épp az az értelme: az összezavarás, a sokasággá sulykolás, az individuális öntudati talapzat forgácsolása. Ennek szép példája: "Kérem kopogással ne zavarja a rendelés menetét!" Ez a formula, így, vessző nélkül a kérem szó után, tételez egy bizonyosfajta "kéremkopogást" (mivel ne zavarjunk? kérem kopogással), ami végképp porba fojtja a lázadás minden csíráját, mert a beteg már maga sem tudja, hogy ha kopog, mit is csinál, és hogy hogyan kell menetelni egy ilyen menetben.

Várótermi beteg fejlett kopogóizmokkal