Fal és függöny

Ma megnyílt a Fészek Galériában Szamódy Zsolt Olaf kitűnő felbontású képeinek kiállítása, a Fal és függöny mögött, Kína

Képünkön az eseményen résztvevő szláv delegáció - hála a birtokukba jutott korszerű technikának - feltehetőleg egyenes fordításban tolmácsolja épp a megnyitó szavakat Kelet-Európa több égtája felé.

Fele mell!

Minap, ím, ezt olvastuk a friss olvasnivalók között: A VÁLSÁGNAK VÉGE.
Mintha egy számítógépes cég hatáskör-túltengésben szenvedne. 2013 lenne a felemelkedés éve?
Nem akartunk hinni a szemünknek,

ám aztán - hála tudásunknak! - digitálisan mégis sikerült felemelkednünk.

D-Vektor

Na, igen, de fele  mellkedés azért szerényebben és hihetőbben hatna!

Pesövé Ofszi

gesztusokrul

A művészeti alkotások terén, akár csak a fotóban is, számtalan esztétikai értékű forma lehetséges, de mindegyiknek van sajátos belső rendje, kibomlásának rejtett szabálya. Kis részben tanulhat az ember ezekről valahol, de a legnagyobb részére születni kell.

Azért szóra érdemes ez, mert betolakodott s jelen van már jó ideje a művészettel foglalkozók tettei terén – na és a közösségi terepeken - a gesztus. A gesztus azonban esztétikai értelemben formátlan, lényege vagy nem esztétikai vagy nem eredeti.

A gesztus interakció, amit gyakran társadalomkiritikai (ízléskritikai) impulzusnak szán kiötlője. Néha helyfoglalási kísérlet az érdemlegesség lefedettnek látszó palettáján, vagy csak szereplésvágytól motivált tudatlan lökdösődés.

A művész-gesztusban megmutatkozó metakommunikációs kezdeményezés („Örülök, hogy ezt ide írhattam a falra”, „Szeressük vagy legalább lökdössük egymást gyerekek!” stb.) értelmét visszaigazolni, nos, ebben a művész-belterjesség köre és a befogadó egyformán illetékes lehet. Ám a művész szakma általában megelőzi a befogadót: akolmelegből történeti aurát generál a gesztusnak, és a gesztustevőnek általában elég is ennyi: azt nézi, kedvez-e neki a mérleg nyelve, s hogy aztán ki mit piszkált a mérlegen, szóba se jön. A befogadó meg, ahogy később itt-ott lapozgat, a történeti piedesztál láttán csak néz, mint a moziban, csak néz, mintha valami fontosról lemaradt volna.

A gesztus, meglehet valamely művésznek a tette, s így szociális hovatartozásának szegmensét tekintve mondhatni: művészeti tett, mégsem művészet-tett. Márpedig a művészet terén egyedül ez utóbbinak jár/járna ki a maradandóság reménye.

Az sem semmi, ha úgy teszel-veszel, hogy elismer hazád vagy akár tágabb civilizációd szellemi közössége, ám belülről jön a legnagyobb kihívás: maradandót alkotni tudni. Mondhatnánk: magával szemben őszinte művész nem gesztikulál.

Maradandót alkotni, a művésznek ilyesmire csak a remény jut, na, gyakran a valószínűség, a nagy valószínűség is akár, de sosem a bizonyosság.

Igazi tiszteletet a művész-gesztusok nem ébresztenek, mert általában azt a benyomást keltik, hogy ilyesmivel élni akárki tud: odacsinálni, lökdösődni, metakommunikatíve szitkozódni. És lám, mind nagyobb hévvel zúdul körénk egyfajta viszonzó áradat, a létbizonytalanság feszültségét múlató, helyenként duhaj gesztus, a szemfényvesztés, a tülekedés, az odarondítás meg a feltűnési viszketegség látványos vakarása.

Némi igazság e gesztikulálásban is vagyon. Annál is inkább, mert a napi húsosfazék az a húsosfazék, az élet az az egyszeri kaland, a történelemkönyv meg a történések tükre. Aki képességeivel nem tud elismert magasságokig kibontakozni, az eleve nem jut sem ennek, sem annak a közelébe.

Kallódó megmutatkozás

Gesztusbékák vonulása, mint ellengesztus ellengesztusa

Fotógesztus ellengesztussal

"Festékünk nekünk is van!"

Gesztusműalkotás körött ellengesztusok

Városligeti éjszakában ellopott Olof Palme dombormű (bronz!!!!) gesztusértékű pótlása

Mi a f...

Textilművészeti darab gesztushelyzetben

Ellenbátorkodás



















Ja, igen! Elsők között szokták emlegetni Duchamp Forrás néven kiállított piszoár-kagylóját a múlt század elejéről. Az klasszikus, művészeti ízlést támadó kommunikációs gesztus, és ünnepélyesen tagadjuk, hogy Duchamp eme tettének bármiféle esztétikai értéke lenne, lévén, hogy általa, gondolataitól illetve érzéseitől vezérelve semmiféle matéria nem került megformálásra.
A piszoár-kagyló gyártója, na igen!  A formatervezőt esetleg illetheti dicséret :-))

csövesek

És hogy mennyire igazam volt december 27.-én, íme itt egy újabb példa:

Feltételezem, romkocsmai randalírozókról van szó, akik hajnalig itt nyüzsögnek, s alighanem nőről, aki, ha kicsit iszik, az élő csőbe is beleköt.

Újévi mesénk

- Mit vackolsz ott, édes BogaRAM! - kiáltott a macska a patakban szörföző halra. Az meg fejét kidugva telikopoltyúból visszakérdezett:

- Nem MegaRAM? - Úgy kérdezte, mint aki kicsit hal.

A macska, félre dobva únt egerét, mancsával már le is csapott. - Na ez fájl neked?

A hal meg:

- Fájl bizony, úgy hogy elmentem. Pécézz ki mást magadnak! Én frissítek egyet.

És már ott se volt.

- Na látom, mekint fosol. - Semmi válasz. - A vírus doboljon a hólyagodon! A vinyód omoljon össze! - zárta le a macska a kudarcba fulladt próbálkozást.

Aztán tett még egy próbát:

- Hanyadikra frissítesz?

- Csak simán ikra - jött valahonnan a mélybe lejtő homokpad felől a válasz. - De ha akarod, fájlfenntartó frissítéseket töltök le.

- Na, ne hülyíts, de tényleg! - akadékoskodott a macska. Ám mert nem szívesen jött volna ki a dologból a nehéz felfogás látszatával, hozzátette aztán:

- Aha! Millió pont nulla.

utolsó dorbéz

Újév előtti utolsó dorbézolás az ATM társaságában :-))

Szilveszteri mesénk

Piroska meg a Farkas

Piroska vadházasságban élő emigráns pár, fehérorosz anya és barnainges német apa gyermekeként látta meg a napvilágot a svájci Uri kantonban. Történetünk idején anyja szerint tizenhat éves volt már, apja szerint viszont még csak tizenhat, úgy hogy Piroskára lehetett nézni, feléje is, de bele nem, ellentétben a Nappal.

Szolid sugarú erdei sétái során összetalálkozott ez a Piroska a német erdőkben sokat látott, de még mindig tüchtig lotyóval, Hófehérkével, aki Bella Venezia álnéven üzleti úton volt épp az uri erdőkben, s látván Piroska hamvas szépségét, nem állhatta meg, hogy marketingbe ne bocsátkozzék. Kinyitotta szelencének is beillő Mac Mini Pro (uriasan: mackó) laptopját, és nagyon előnyös fotókat kezdett mutogatni magáról.

- Látod? Na, mit szólsz? A Farkasnál készültek ezek.

- Ki az a Farkas?

- Hát, akinek az a hosszú farka van, ami nekünk nincs. Akkora nagy úr az, hogy egész nap egy Jaguár áll szolgálatkészen a háza előtt.

Piroskában feltámadt a kíváncsiság, hallott már a Jaguárról, apukája közvetlenül a Február előtt szokta emlegetni.

Hófehérke megmutatta az irányt, hogy merre kell Farkast keresni, Piroska pedig nyomban kitágította sétája hatókörét a svájci Alpok pereméig, s fél napi járásába sem került, máris bekukkanthatott a híres Farkas lakába.

Farkas az ágyán hevert, szobája fényárban úszott. Mennyezetről legördülő színes papírok előtt, masszív állványon maga Hassalblőd várakozott bevetésre, aki világhírét onnan szerezte, hogy elsők közt járt a Holdon. Ahogy Piroska kíváncsin közelebb hajolt, megszakította az ablakkeretre szerelt fotocellát bűvölő sugarat, és az ezüsternyőkről gyönyörű Broncolor fény villant tágra nyílt szemébe.

- Na, te meg ki vagy? Gyere csak be! – így a Farkas.

Piroska ijedtében be is ment nyomban.

- Már vártalak! Kellesz a portfóliómba. – lassan tápászkodott Farkas vetetlen ágyából kifelé. – Ne félj! Mellkép lesz csak, de a biztonság kedvéért két blendével alád is lövök.

Piroska úgy megijedt, hogy nyomban hazaszaladt. Már úgy értve, hogy abba az irányba. De ezúttal nagyon el talált csavarogni, így aztán félúton le kellett ülnie.

Ahogy ott ült pihegve, meglátta őt egy arra tévelygő ősöreg fiatalember:

- Mit búsulsz Piroska?

- Már hogy ne búsulnék, öreganyám, mikor aktfotót akar rólam a Farkas, a szemtelen, aki miatt iránytű nélkül idáig merészkedtem, és talán sosem találok többé haza.

- Szerencséd, hogy öreganyádnak szólítottál – mondta a vörös szakállas fiatalember, s elpöckölte füves cigarettáját a nedves avarba. –Majd én gondomba veszlek. Menedzsernaplómban van még számodra egy hely. Menj vissza a Farkashoz, tégy úgy, mint aki háromig sem tud számolni. Vetkőzz, tedd, amit kell, és amikor a Farkas a jogi nyilatkozattal előhozakodik, dekoltázsoddal jól előre dőlve, észrevétlenül tegyél még három nullát a kipontozott helyen látható számjegy után. A többit bízd csak rám!

Minden úgy is történt. Csuklani kezdett a Farkas, mikor később meglátta, mit írt alá ennek az ártatlan kinézetű Piroskának.

- Piroska, te rafinált erdei lotyó, orosz fehéregér zabigyereke, kerülj csak a kezembe!

Csak erre várt a bejárat mögött Piroska menedzsere, két tanúval előugrott és a goromba Farkast rágalmazás miatt keresztbe’ lenyelte. Ezután kiköpte, és az ím már nyálas Farkashoz így szólt.

- A magánjogi szerződés törvény előtt szent. Egy másolata itt a kezemben, mert Piroskát a törvény előtt én képviselem. Látom, nagy bajban vagy, de segíthetek kölcsönnel neked. Akarod?

Farkas persze hogy akarta, ám bárhogy kutatott táskája fenekén a menedzser, csak svájci bicska alapú kölcsön volt nála, így hát ebben maradtak.

A svájci bicska alapú kölcsönben az a csalafinta, hogy amikor megkötik, a bicska csukva van, és ilyen kicsi, egy arasznyi sincs, ám ha az adós elkezd nem fizetni, a bicska kinyílik és a tartozás máris kétszer akkora lesz.

Nem tudta ezt a Farkas, csak bámult aztán, mekkora a svájci bicska kinyitva.

Piroska jómódban élt, míg meg nem halt, a legdrágább masszőrökre futotta neki, az a nyomorult Farkas meg még most is a részleteket nyögi. Hófehérke is tönkre ment, mert Farkas nagy bajában egyre kevesebb jutalékot tudott fizetni. Lába kelt a Hasselblődnek, de a Broncolor vakunak is, már csak egy kis pocket masinával kattogtatott a mi Farkasunk, azzal is csak a tulajdon feleségére. Csipkerózsika lenézte, a Hamupipőke féle sápadt ribancoknál különb csajok meg nem igen álltak oda szakadozott háttérpapírjai elé.  Mary Poppins jött néha, de az ronda, agyon kell retusálni, és még így is eladhatatlan a bolhapiacon. VIII. Henrik összes felesége...,  hát mit mondjak, bár valamennyi ott bolyongott az uri erdőkben, annyira szellem volt akkorra már mindenik, hogy nem fogott rajta sem a Broncolor, sem a Hensel vaku, de még a Hursán féle magyar monstrumok sem.

Kortársakrul

Még mielőtt véget ér ez a szóra érdemtelen eseményekben gazdag, egyszerre vicces és butácska év, próbáljunk mondani valami csőrünkre tolakodót! Csak cezúraképpen, hogy a sok vicces megnyilatkozást elválasszuk a boldog új esztendőtől.
Nem zárható ki, hogy elménk útvesztőiben nehéz lesz bennünket követni, ezért e soroktól való bátor távolmaradásra szólítjuk az erősebb idegzetűeket.

Pár szó a Kortárs Fotográfiáról

 

A kortársi címkével elkülönített fotózás egyfajta társadalomkritikai megnyilatkozás, már ha a civilizáció egészét, sőt, a civilizációk összességét érintő elemző vagy kritikai észrevételeinket és ezek revízióját is illethetjük e szóval: társadalomkritika.

A kortárs fotográfia fő jellegzetessége objektumok képi rögzítése, melyekhez valamilyen ideológiai, társadalomkritikai – fiatalabbaknál okostojási – közlés, okfejtés társul. A kortársi kép ezek nélkül, lévén hogy nem formai természetű a lényege – értelmetlen. A kortárs jelzővel címkézett fotográfiai tevékenység terén csak úgy kerülhetünk tehát képbe, ha ismerjük a háttérben (ő maguk felől: előtérben) zajló társadalomkritikai diskurzusokat.

E fotográfiai szegmens lényegének megpillantásában zavarhat bennünket, hogy az u.n. tehetségesek néha nem tudják megállni, hogy ne próbáljanak komponálni is, hogy ne próbálják esztétikailag is megformálni a figyelmük tárgyáról alkotott képet. Ám ez a kortárs fotográfiát illetően nem a dolog lényege.

Bár a fentiek okán az u.n. kortárs fotó nem tartozik az ember ama eredendő értelemben vett és lényegében specifikus, történetesen irracionális tevékenysége körébe, melyet elméleti aspektusból a kulturális törekvések szegmensén belül művészetként sikerült elkülönítenünk, a kortárs fotósok - holott egészen másra törekednek - ragaszkodnak, sőt, kapaszkodnak a művész titulusba. Azért van ez, mert a művész címkének történeti rangja van.

Ez a nem éppen logikusan, de annál erőszakosabban birtokolt címke aztán a kulturális javak és lehetőségek elosztása terén kiváltságokra jogosít, nem csekély mértékben azért, mert a kultúrpolitika és a művészeti élet, na meg a potenciális mecenatúra hangadói nem igazán értik, miről beszélnek azok, akik a kreatív szakmák körében ma a leghangosabban beszélnek, másrészt meg, mert a mindenkor érvényes ideológiai jelbeszéd hűséges szolgálóit a hatalom e rangos címke mentén sokféle módon jutalmazhatja.

Mivel a kortárs címke alapvetően az új generációkhoz kötődik (némely vén kakukk persze itt is szívesen jár idegen fészekre), a kortársi címkével összefogható buzgalomra igen jellemző a közéleti virulencia, a kölcsönösen támogató özönlés, az újnak járó hitelek fáradhatatlan felkutatása. Pettendi-Szabó Péter ezt némi csúsztatással úgy értelmezi (Urbán Ádám kiállításának megnyitója a Mai Manóban), hogy több a tapasztalatuk a fiataloknak a megmutatkozásban, ami szerintünk mellébeszélés. Inkább azt kellene mondanunk: az idősebb generációk felhalmozódott tapasztalata valószínűleg semmivel sem kevesebb, még ha szegényesebb lehetőségek közt formálódott is, ám érvényét vesztette idővel, és a biológiai folyamatok természetéből következően elfogytak a permanens szervezkedésre és özönlésre fordítható energiák is. Ám ez a mindenkori fiatal generációkkal sem lesz másképp!

Óvnánk mégis minden kívülállót, kívülre taszítottat és rekedtet a sommás ítélkezéstől.

A sima kortárs fotográfusból is előbújhat idővel a habitusa mélyén lappangó tehetség, melyet az érvényesülési tülekedés kezdetén esetleg ajánlatos volt magában elfojtania. Beérhet a művészeti tettekre alkalmas habitus, bár ez nem garantálható. A vizuálisan illusztrált, vagy ha tetszik, címkézett társadalomkritikai szerepvállalás a hagyományos értékek hitelének megingása miatt (világháborúk, recessziók, történelmi rálátás és egyebek) jogosnak tűnik, és alighanem hosszabb távon divatban marad, kellő ideig minden esetre, hogy az új generációk felrajzolhassák, na, esetleg csak összedobhassák a jövő médiadiktatúrával gyorsan érvényre emelhető új arculatát.

Hogy a művészetre születettek mindazt hogyan fogják túlélni, nem tudható, de nem zárható ki az sem, hogy visszakerül még hozzájuk az őket illető címke valamikor, amikor majd az új korok új társai ráébrednek, hogy idővel, bizony, a szellem legszebb, legkortársibban elkerített kertjeit is felveri a gaz.

Csövesek

Ahogy változik köröttünk a kapitalizmus, újfajta csövesek bukkannak fel.

Ez a csöves, aki a képi rím igen szép példájával lopja be magát szívünkbe, gesztenyét árul az Opera előtt.

Ez a csöves üteg, ami az áruházi lopott bevásárlókocsiról épp célba veszi a közeli MÉH átvevő helyet, már nem annyira szívderítő.

Változatok

Változatok egy karácsonyi házikoncertre

Időközben Felícia munkatársunk is megszülte igen találó koncertkritikája, amit - nőolvasóink legnagyobb örömére, bizonyára - ezúttal mellékelünk: