2018. november 2., péntek

Korai hívás


Iramodom kenyérért a Klauzál téren át. Fél nyolc lehet. Ahogy befordulok a ruhakonténer mellett, csöng a mobil. Nem az enyém, és csak csöng, csöng, csöng.
Borzas ember kászálódik elő pokróca alól, mérgesen mered rám, aztán ráébred, hogy nála szól, hosszan kotor a pokróc alatt, a konténerből visszahorgászott rongyok között.
- Ki a f* az már hajnalba'? - indítja a beszélgetést. Aztán megszelídül kicsit. - Csókolom, asszonyom, nem az Imre beszél. Ez most nem az ő mobilja. Volt, volt, de most az enyém. Imrét? Ha itt volna sem adnám. Nem vagyunk már jóba. Ez itt? Ez nem lakás, hanem a Klauzál tér, kezét csókolom, és úgyszólván hajnalban. Aludnék, asszonyom, igen, itt a kutyasétáltató és a használt ruha konténer között, ha képbe' tetszik lenni. Ez van. Hajléktalan szálló? Hol él maga, asszonyom? Ott lopták el a mobilomat. Huawei P20. Sejtettem, hogy nem érdekli, csak mondom. Ezért van most ez a régi szar nálam, Imre súlyos tartozásai fejében.
Köszönöm figyelemre méltó érdeklődését. Bár nem tartozom magának beszámolással, nos, én az Astoria szálló egyik férfi vécéjében töltöm. Szerencsére a töltőmet nem lopták el. Igen, persze, ez van nekünk, a lelemény. A bejárás nem könnyű, minimum fésülködni kell, meg egy zakó. Igen, ma készülök éppen oda, és a kialvatlanság is elég feltűnő tud lenni, úgyhogy így kora reggel, ha nem haragszik, még aludni szeretnék. Képzelje, későn. Az operában voltam. Nem, nem vele, ő nem jár oda. De asszonyom, hagyjon már engem az Imrével. Fél nyolc sincs. Asszonyom, állj, nem érti?! Alszom! Hanyadszor mondjam még? Igen, így, ahogy a számon kifér. Miért, miért, mert maga felzavart. És most már egy hülye alak is bámulja itt, hogy maga szétcsöngette az életemet.
Lecsapja. Még mielőtt engem is, loholok tovább. Sejtem, szerinte hova, de nem, csak kenyérért, betevőért.

Negyed óra sem telik el, jövök a kajával visszafelé. A hajléktalan már sehol. (Hurrá, nincs leküzdendő személyiségi jog!)  
Talán elment zakót szerezni. Úgy látszik, az a telefon hívás mégis jó volt valamire. Igen, ez tart bennünket életben, a hozzánk szólás, a kapcsolat.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése