A Teremtő nevei

Legembernekvalóbb több a kettő, legkevesebb sok a három, legtökéletesebb egész az egy.

Ártalmatlan emberi közelítgetés ez, hogy lehetséges igazságokat kínáljunk.

Eretnekként rossz lett volna korábban születnünk, de hál'stennek most élünk.

Abban már egyetértés volna, hogy világunkat egyetlen teremtő művének tekintsük (bár az elmehurkoló szolipszisták szerint esetleg egyetlen egyének sem :-) Az ugyancsak ártalmatlan kérdés, hogy tőlünk, emberektől függetlenül (naná!) nem többen dolgoztak-e a teremtés projekten, ugyancsak kezdettől okolt volna, hiszen megtapasztalhattuk már: nem ördögtől való az alkotó együttműködés, de efféle kérdés - talán az egy tökélye iránti hódolat okán - még nem jött szóba.

Hogy helyesen gondoljuk-e, amit a teremtői felállásról gondolunk, mellékes volna, ha az ember az emberiség magasságában a maga helyzetéről egyetértésre jutna. Ez azonban, most, hogy a hajdan oly hatalmas Föld zsugorodik  - már a hatóerő és a kommunikáció lehetőségeinek viszonylatában (valaki még majd zsebre találja tenni), ez az egyetértés egyre kilátástalanabbnak látszik.

Kezdettől súrlódnak a teremtő megszemélyesítését téltelező, de a tiszteletteli képzelődés más-más útjait járó civilizációk, hogy a teremtő melyikük őseivel beszélt először és egyben utoljára. Az ellentmondásos helyzetben magasabb nézőpontra még nem jutott hívők, lévén, hogy a teremtő egy ideje már sem ilyen, sem amolyan néven nem szólal, történeti háttereik alapján, kölcsönösen hitetlenezik, barbározzák, gyaúrosítják, eretnekesítik egymást.

A tudományos vizsgálódás számára megközelíthetetlen a kérdés, hogy a teremtő ma vajon - az elvileg valóban lehetséges hajdani kapcsolatfelvételeinek következményei nyomán - legszívesebben kire emlékezik. Nem csak úgy, emberi elmékben felderengőn, hanem a következményeket is jóváhagyóan, és egyáltalán, mi rejlik ama furcsaság mögött, hogy a teremtő hajdani dialógusai alkalmával kinek-kinek más néven mutatkozott be, vagy ha tetszik,  más-más megszólításokra bólintott jóváhagyólag.

Hogy ez hiba lett volna, már amennyiben így volt, azt aztán mindmáig senki ember fia nem merte még tételezni.

Falnak ütköztünk, a teremtő hallgatása falának, vagy ha tetszik, a gondolkodás korlátja, a transzcendencia falának. Így aztán előtérbe került a vakhit, ami, attól függően, hogy milyen a vérmérséklet, és a hívő milyen közelségbe kerül valamely más, övét taszító hitközeghez, na és mert más pályán mozog mint az értelem, tehetetlensége minden erejével képes az övétől eltérő bizonyíthatatlanságokat támadni.

Ha az értelem maga felé tudná fordítani a vakhit tekintetét, és abban egyetértés születne, hogy bár a teremtő egy, alanyi jogon mégis több mindenkivel beszélhetett/egyeztethetett égi-földi dolgokról, akkor pucéran szembe ötlene a mi igazi önvallató kérdésünk: nem azon marakodunk-e csupán, hogy ki volna, melyik civilizáció mindenkori hatalmi szerepvállalója volna a teremtő földi helytartója. Szóval, hogy itt a Földön éppen kié az ég által megszentelt hatalom. Kinek van égi mentelme hatalmát inkvizícióval és más halálos önkényeskedéssel védelmezni?

Már pedig úgy tűnik, erről van itt szó csakis. Tengernyi olajat öntöttünk már a tűzre, amikor sok-sok dogmatikus korlátot állítottunk a másban hívésnek. Önző veszteséget okoztak egymásnak - amekkorára csak növekvő erejükből tellett - a fejlődésükben eltérő civilizációk. Rájátszott a globális konfliktusokra az elmét mérgező vakhit, és a más hitvilág iránti intolerancia.

Milyen szerencse, hogy ama teremtett felsőbb rend földi perpatvarainkkal kikezdhetetlen! Némely fanatikusok már magukra rántották volna a világméretű bombamellényt, s az egész kozmosz emberesen fel lenne dúlva - csak hogy a teremtőnek mutathassák, mennyire szeretik, amit teremtett, hogy mennyire csodálják azt az egyetlen egészet, azt az önmagában - ember nélkül az embernek (!) - rettenetes módon nem valót.

Mi végre van az élet? Legmegnyugtatóbb, és talán legfelszabadítóbb lehetőség, ha önmagáért. A vakhit fojtó hurok az élet, mint létezési lelemény önmagáért valóan végtelen fonalán.

Így  aztán mi - néven nevezések és jogosítványok nélkül, leckekönyvünkkel nem aláírásért tülekedve, békésen félre vonulva az egyetlen teremtőben hiszünk.

D-Vektor és Pesövé Ofszi