GPS turizmus

Lépcsőházunkban kaptatok felfelé, amikor nyílik mögöttem a kapu, belép két mosolygó ember, az egyik első emeleti lakás új bérlői. A kaput lazán elengedik, s mivel az lassan csukódik, mögöttük benyomul egy hatalmas hátizsákos ifjú, külleméből úgy tetszik, messzi világból érkezett turistaféle lehet. Semmi helló, semmi körülpillantás, leszegett fejjel bámulja mobilját, és baktat felfelé a lépcsőn. Fent aztán némi tétovázás után visszafordul, de lefelé is leginkább a display érdekli. Kering kicsit a kapubejáró terében, és pillanatra sem engedi el szemével a mobilt. Amikor ismét felbukkan a kert szélén, leszólok, nem a hostelt keresi-e. Hostel, mondja egyetértően. Sajnos, akad egy hostel a másik lépcsőházunk fölött, mutatom, hogyan jut oda.

Eszembe jut erről egy tavalyi budafoki eset, amikor a zegzugos, régi városrész sziklába vájt barlangjai fölött fényképeztem a köröttem kitáruló archaikus világot. Észrevettem, hogy közeleg mögöttem, az úton egy férfi, kezében mobil, jön, jön a különös kertek között, de semmi mást nem lát, csak a mobilját. Rájöttem aztán, hogy valószínűleg a mobiljából olvassa ki a célhoz vezető információkat.

E jelenségek mintegy összegzéséül említem most fel ma délelőtti utamat a 2-es villamoson.

Fenn hordtam az orrom, mert ülőhely nem volt, bámultam kifelé, ám egyszer csak két bohó kalapot pillantok meg látószögem alsó peremén. Két japán turista lapult azok alatt, előre tolt karjuk látszott csak ki a tarka karima alól, s mindkettőjük kezében mobil, mintha fényképeznék a szóra sem érdemes lábakat. Ekkor esett le, mi volna ez a mind gyakrabban ismétlődő mobil vezet világtalant: GPS turizmus. A két japán nő azt követte szakadatlan érdeklődéssel, miként közelíti a villamos a megjelölt célt. A Müpánál nem szálltak le, ahogy pedig vártam, hanem csak a végállomáson. Ott aztán több további honfitársukkal együtt, még mindig a displayt bűvölve benyomultak az OBI forgóajtaján. Minden, mi szerszámnak ingere, egzotikus lehet az is egy Távol-Keletről érkezőnek.