2013. november 25., hétfő

Irigykedem




 avagy a hanyattdöntés művészete

Távolodó hozzátartozóm aszonta a hátam mögött, miután az erzsébetvárosi önkormányzat Erzsébetvárosról újonnan megjelent könyvét (Képzelt Csikágó) mérgesen az asztalra dobtam, hogy irigykedem.

Igen, lévén fotográfus féle magam is, aki az évezred fordulója táján végig fotóztam Erzsébetvárost és az előző (félátkos) periódusokban száznál több fotóm díszítette az önkormányzat folyosóit és fontos termeit, irigy vagyok.
Kétségtelen, nem esett jól, amikor a Fidesz közeli erők elkezdték kicserélgetni a képeimet holmi okos géppel kattintott szedett-vedettségekre.
Itt mondom: becsszavamra jó szívvel elfogadtam volna, ha nálamnál kicsit képzettebb emberek nyomulnak a helyemre, hiszen az életnek ez lenne a rendje. Az életnek azonban valahogy mégsem ez a rendje, hanem az, hogy politikai feltörekvők, a kultúrában akár jószándékúak legyenek is, hatalom-részeg kontárként elkezdik teletömni a prosperitás fontos és általában húsos fazék közeli pozícióit a saját pereputtyukkal, pusztán „sógor-komasági” alapon.
Nem feltétlenül ez itt a helyzet, csak szerencsétlen mégis valahogy.
A most megjelent, kissé teletömött könyvlapok dugig vannak holmi fotószakmai gaztettekkel, legfőbb jellegzetesség a hanyattdöntés.
A hanyattdöntés az az olcsó fogás, amikor a nyakában lógó gépével utcáinkon futkosó fiúnak esze ágában sincs tekintetbe venni az épületek geometriáját. Félúton pattog a dokumentálás és a „kreativitás” között, legvalószínűbben azért, mert nem éri meg neki annyi időt és energiát fordítani e munkára, amennyit ez megkövetel. Még rosszabb, ha azért történik mindez vele, mert vizuálisan képzetlen dilettáns, aki túl sok felelősséget hárít át (vakon) a fényképezőgépre, illetve a tűző fényben túlságosan bízik politikai árnyékvetőiben.
Nem firtatom a neveket, de feltehetőleg ugyanaz a csapat garázdálkodhat kerületünkben a helyi újságnál, a tévében és a kiadványok terén is, mert jellegzetesen ugyanaz a tudatlanság, ugyanazok a vizuális disznóságok köszönnek vissza itt is, ott is.
Ha szól hozzájuk az ember, a hatalmon lévőkhöz, üvegszemekkel néznek, ha széttárják a kezüket, mint kinek kultúrára vasa sincs, az már megtisztelő.
Az önkormányzat korábbi kiadványait is így volt késztetésem asztalra csapni, min ezt a Csikágót.
Mer’ irigy vagyok. Irigy, vén f…., aki nem tud beletörődni, hogy népbizalmat herdáló, kapzsi erők forgolódnak köröttünk, hogy szegény dilettánsok és nem értők is élni akarnak.
Lehetne persze fejlődni, hiszen az ember csodás fordulatokra képes, de nálunk nem ez történik.
Meglehet, én csak aszkéta erőkből táplálkozó féltehetség vagyok, gyakorlott bár és önkritikusan látni képes, de mégis féltehetség. Itt él azonban kerületünkben sok mindenki más fotográfus, maga a szellemi tűzről pattant őstehetség, Eifert János is. Ő se kell nekik. Nem tartozik a rokonságba, se sógor, se koma. Szerencséjére ő annyira elfoglalt, hogy észre sem veszi tán, mi itt a helyzet.


A most megjelent Képzelt Csikágó egyik oldalpárja. Magáért beszél.

Oldalak a tavaly megjelent Erzsébetvárosiak című portrékötetből. A szerkesztőileg egymásra tördelt, semmitmondón decens Szávay Ágnes képek.

Egy szépen besült Ráday Mihály fotó

A Képzelt Csikágó egyik oldalpárja:
 a régi idők egyik fotográfiája és a mai hanyattdöntés-művészeti felvétel a Grand Hotel Hungáriáról.

A mi unalmasan rendbe rakott Grand Hotel Hungária felvételünk az ezredforduló tájékáról.




2013. november 22., péntek

SORS

Igen, sorsolás következik
Aki meg tudja mondani, hogy milyen klepetusban vagyunk láthatók az alábbi képen, aközött és közöttünk (mert ugye, mi is meg tudjuk mondani :-) értékes nyereményt sorsolunk ki.


2013. november 21., csütörtök

Csukóbeszéd

Csukóbeszéd az, ami finisszázsokon hangzik el, miközben a közönség hallgat mint a csuka.
Tegnap, ez év november 20-án volt utoljára ilyen.



Egyszer csak eljő mindenkinél a visszatekintések ideje. Jó, ha kezdettől megosztani érdemes nézőszögünk volt a világra. Ám a hajdani történések idején még nem gondol az ember ilyesmivel. Keveset nemesít a dolgokon a közös múltra való visszatekintések puszta divatja. Észre sem vettük, amikor eldőlt, érdemleges vagy lényegtelen a mi pillantásunk a magunk korára. Utólag aztán ott állunk üres vagy tele marokkal. Részünkről elég üres az a marok. Keleti Éva viszont gyakran nyitogatja mostanában hosszú alkotó múltja kincses zsákját, miként Chochol Károly is.
A fáradhatatlan Chochol most kitapintotta könyvek lapjai közt hosszan rejtező ötvenhatos negatívjait, és megidézte a hat évtizeddel ezelőtti időket. A 12. kerületi önkormányzat folyosógalériájában kiállított jó pár tucatnyi 1956-os sorozat szívszorongató és korhű, miközben helyenként még a derű morzsáit is elénk hullatja.
Képeink a finisszázs alkalmából készültek. Igyekeztünk következetesek maradni, teljesen hasznavehetetlenül dokumentálni, pusztán csak azért, hogy derűt csaljunk a tengernyi képes beszámolótól már megcsömörlöttek arcára.


Csukóbeszéd felfogása két lépésben









Szarka Klára szavai betű szerint
















A megkésett utókor - még jókor












Magasles történelmi rálátáshoz
















A hegedűszótól könnyekig meghatódott Chochol Károly













Ősz tincs médiafényben
















A nekivadult média




2013. november 18., hétfő

kreativitásról

Bocs Macsa!

macsak ennyi:

http://www.fotoklikk.hu/cikk/dozvald-janos-fotomuvesz-gondolatai-kreativitasrol-think-tank-fotopalyazat-apropojan


















Képünkön, ami a Think Tank fotópályázat díjátadásán készült, Eifert János zsűri elnök bátran szemébe mondja a kevés híján több díjra is érdemesült Tulok Andrásnak, hogy képe akár még jobb is lehetett volna.

2013. november 17., vasárnap

e-dzsungel



Kiterjedése gömbszerű és végtelen. Így aztán nincs félrehúzódás, nem lehetsz a peremén. Következésképp, bármerre leadsz egy lövést, mert ugye, vadászni jársz ide, eltalálsz valakit. Vedd úgy, mintha téged találtak volna el.
Tartózkodási helyed IP címeddel azonos, ami jobb esetben olyasféle folyvást úton lévő virtuális lakókocsi.
Az e-dzsungel maga virtuális ugyan, ám a benne foglaltak s a benne történők valóságosak.
Bizonyos algoritmusoknak köszönhetőn az is tudható, hol leszel a következő pillanatban. Ehhez persze e-ész kell, de elvétve van ilyen. Ha pedig eltalál egy lövés, annak valós következménye lesz. Nincs ártalmatlan próbalövés, mert a lőtt lyukon nyomban élősködők nyomulnak be.
Tegyünk is egy próbát!
Unatkozván a virtuális térben, mert történetesen épp nincs semmi ötletem, azt írom most e-bőrömre, csak úgy, magam elé, hogy 307679108, de írhattam volna esetleg, hogy 704258939 vagy akár, hogy 201111112. Ekkor a kilencjegyű számokra kihegyezett fülű e-dzsungel ragadozók, kik barátom, Péter szerint a cyber-térben röpködő adatokkal próbálnak üzletelni, nyomban felfigyelnek, és letárcsázzák mobiljukon ezt az én telefonszámnak látszó hasraütésemet, és mert az e-dzsungel végtelen nagy, vagyis minden lehetséges benne is van, csöngeni fog valahol egy másik mobil. És akkor azt fogják suttogni a telefonba ezek a ragadozók, hogy ha nem ez meg az, akkor így meg úgy. Valaki pedig kurvára megijed.
Az e-dzsungel ragadozói nem tesznek persze semmit, csak azt mondják valahol egészen máshol, hogy jónapot kívánok, van három telefonszámom eladó. Ezt mondják ezek az e-dzsungel ragadozók most már felbátorodva, ők ugyanis annyira hülyék, hogy maguktól nem jutott volna eszükbe, hogy 307679108.
Nem hisztek nekem?
Próbaképpen, mert hiszen épp az e-dzsungelben írom ezeket, tehát a játékban már nyakig benne vagyok, felajánlom, hogy akit az e-dzsungel ragadozók könnyelmű játszadozásom miatt felhívtak, nálam, azaz Tóth Bélánál jelentkezhetnek egy karton sörért.
Na? Erre kíváncsi vagyok.
Iszákosok és kalandorok kíméljenek!

2013. november 15., péntek

Vonzalmakrúl





Ismeretlen nő mesélte a zöldségesnek a tojásboltban:
Egy idő után a vonzalmak elernyednek, a milyenségben fogant vonzerő irányultsága összezavarodik, mert a milyenség itt is, ott is másmilyenséggé lesz.
Egy idő után csak a történtek maradnak nekünk. Ha pedig nem történt semmi, akkor egy idő után semmi sincs nekünk.
Ez volna a vonzódások legnyomorultabb végállomása.
Persze, hosszú egy ilyen romlási folyamat, a milyenség meg relatív, így hát áltathatja magát a vonzódó s a vonzalmak mindenkori tárgya is akár egy egész életen át, már ha mindig is gyenge volt konzekvenciák fellelésében, s rutint szerzett vagy mindig is jó volt a feledésben.

Én csak álltam ott, tűnődve vártam soromra.
Tudjátok, hát, nem is tudom...

Magnetkus kölcsönhatás. Vázlat. (ezt később majd kidolgozom)

2013. november 13., szerda

Máris fáj



Ez fájni fog, mondta tervbe vett uralmi tetteiről a gyermetegen elcsukló hangú Bajnai, bele az ország képébe. A csalókra és bűnözőkre célzott, hullajtotta el később azután a média unszolására.
Nos, micsoda dolog bűnözőknek szánt levélbombát adresszálatlanul az ártatlanok feje fölé hajítani?!
Vagy a levélbomba mégis nekünk szólt?
Mert hogy mi, ártatlanok jól célba vehetők vagyunk, hiszen nem rejtezünk?
Mert hogy minket, számolatlan számos ártatlanokat attraktívabb leborulva látni az uralomvágy előtt?
Vagy mert hogy bombákat nem az ártatlanságban osztozók hajigálnak?

Vagy nem is léteznek ártatlanok?
Csak a mindenféle másság ki szédít, ki előz, ki tipor kicsodát végeláthatatlan játékai?


2013. november 6., szerda

Az Év Természetfotósa



A magyar természetfotósok idén 3822 fotót neveztek a Magyar Természetfotósok Szövetsége által meghirdetett AZ ÉV TERMÉSZETFOTÓSA versenyre. A zsűri előtt 123 fotó bizonyult dicséretre méltónak, ide értve a díjazottakat is. Ez a 123 kép került közönség elé a Magyar Természettudományi Múzeumban.
Huszonegyedik alkalommal gyűlt össze a fenti díj átadására a természetfotósok nagy családja. A megnyitó, amit a fotoklikk.hu élőben közvetített, igen családias rendezvénynek bizonyult, nem csupán a beszédeket aláfestő boldog kisgyermek-visongások okán, hanem másért is. Kívülállóknak kissé túldimenzionáltnak tűnhetett, hogy a falakon kiváló minőségben megtekinthető fotókat 12 percen át még vetítik is a félig se jól elsötétített teremben, eléggé limonádé ízű zenei alápancsolás kíséretében. Nekünk – ismeretesen vagy nem – gyengénk a fotó-audiovizuális megmutatkozás, s bizonyára nem csak az irigység beszél belőlünk. Ez a céltalan vetítés dolog kicsit arra vall, hogy talán Radisics Milán, de Eifert János is elveszítette általunk még számon tartott hajdani, dicséretes ambícióját. Lehet persze, hogy a halmozódó presztizs mellett, illetve előrehaladott civilizációs viszonyaink közepette ez így természetes.


Vetítés. Családias élvezkedés média nyilvánosság előtt

A családiasság más egyéb jelekben is mutatkozó túltengésének dacára hisszük, hogy váltig nincs kommunikációs deficitje a természetfotózásnak – mindamellett, hogy persze még lehet.
De egyáltalán, mi is az a természetfotó? Olyasvalami, ami mögött egy természetfotós van, egy ember  az embert körülvevő, rendkívül sokrétű élővilág iránti felfedező kíváncsisággal megáldva, a maga primer természetszeretetével és a felfedezés értékű láttatáshoz nélkülözhetetlen maximális áldozatkészséggel.
Vancsó Zoltánból, például, aki mostanában szívesen fotografál erdőkben, akármennyi időt töltsön is ott, sosem lesz természetfotós, mert képein nem annyira az erdőt, mint amennyire inkább magát akarja csodáltatni.
Más meg, ismét például, azért kattint le valamit az erdőben vagy az élő természet egyéb terepein, és csakis olyasmit, ami céljaival egybe esik, mert szociális és ideológiai perpatvarokba kíván keveredni, amihez vizuális érvek kellenek.
A harmadik meg pusztán a formát hajszolja, a fotografálható kép lehetséges kompozícióját tekinti, vagy az olcsó esztétikai tetszetősséget hajkurássza.

A kiíró - naturArt - 14 kategóriát állított, s ezek között ezúttal szembeötlő a KOMPOZÍCIÓ, FORMA ÉS KÍSÉRLETEZÉS kategória, ami mintha azt sugallná, hogy a hagyományos témaszemlélet hovatovább unható kört alkot, s megújításra szorul. Feltűnt nekünk, hogy van egy a tizennégy kategória között, ami nem pusztán a természetfotósok kiváltságos terepe, a tájak, amiben ezeknél itt, amott, mindenütt még jobbak is akadnának. Az is lehet azonban, hogy ez régi kategória itt, és súlyosan tévedünk, és esetleg nem csupán az első díjas Istenek hajléka méltó a különleges dicséretre, hanem mind-mind.
A megújulást persze sok minden egyéb is motiválja, de mindenek előtt a technikai és a mozgás lehetőségek változása. Ma már nem szokatlan, hogy a magyar természetfotósok java távoli földrészeket választ vadászterepéül.
Előtérbe került új és bravúros nézőszögek meghódítása valamint az európai szemnek egzotikus élőlények ((sárkány stb.) felkutatása.
A kísérletezés nyilván nem pusztán az elvont gondolatok megjelenése a természetfotós fejében, hanem apró, rejtett mozzanatokban általánosan jelen van, ám a kísérletezés kategóriába emelése talán túlzottan ösztönöz arra, hogy a kreatív buzgalom karjai egyre messzebbre nyúljanak, és egyszer csak azon kezdjen rágódni a kívülálló, hogy amit lát, az most valóság vagy csak fotográfusi kitaláció.
Mintha kicsit kikezdené az idő azt a természetfotós imázst, ami mindig is jellegzetes etikai tartást mutatott. A természetfotós elkötelezettje volt (zömében maradt is bizonyára) az élő természet sokak előtt ismeretlen és igaz arca feltárásának, közvetítésének.
Blog! Blogot írj, öcsi! - súgja most egy hang. - Nem kell neked a komoly sajtóorgánum szerepében tetszelegned!
Na, igen! Csak ha valahol valaki a világ gondjait már szellemi hátára vette, ettől az attitűdtől, bár jó volna, mert esetleg tőle ilyesmi a kutyának sem kell, nem tud többé szabadulni :-)
Kétségtelen azonban, hogy eszünkbe jutnak, mert kínálkoztak blogos epizódok - túl a megnyitón összesereglett csecsemők ordibálásain. Ott volt például a mi kedves ismerősünk, akiben mi - már abban, ahogyan józan és puritán észjárással, kissé károgva szidja a világot - igen kedves szellemi rokonságot vélünk felfedezni. Szidtuk hát kicsit a rendszert, történetesen az épp ott szem elé tárulót, a vérszagra gerjedő kíváncsiságot, az optikai tolakodást  meg az eccerűben való gyönyörködés pózait, az avantgardtalanságot, a nem sok elvontságot igénylő természetlátás mikrorendszerét, ha tetszik.  
Húztunk aztán, ki erre, ki arra, hogy ne rontsuk tovább a levegőt, mert ami a természetfotózás tisztelt fotóbölényeinek kijár, az kijár.
A fotográfia mesterségének, a korszerű lehetőségeknek feltétlen tisztelete és kiváló ismerete itt az egyik közös jellemző. Avatott szem sokhelyütt felfedezi - a felettébb kezessé lett technikának köszönhetően - a fotográfiai korlátok fölött való könnyed túllendülést, például a mélységélesség, a tónusátfogás és a záridő-korlátok, sőt eltérő paraméterű expozíciók utólagos összeolvasztása dolgában.
Mind a 123 kép alatt megtaláljuk annak rövid leírását, milyen technikával, milyen paraméterek mentén született a fotó, valamint hogy mi motiválta a fotóst, s milyen nehézségeken kellett győzedelmeskednie, hogy a kép megszülethessen.
Érdekes benyomást kelt az ifjúsági kategória. Itt érzi meg igazán az ember, hogy milyen nehéz lehet, mennyi tapasztalatot igényel egy valóban érdekes természetfotót összehozni.
Az év természetfotósa 2013-ban Máté Bence lett. Az ő fotográfiája annyira attraktív és ő maga annyira áldozatra kész, hogy – sajnos – még mindig alig akad jobb nála.
Máté Bence bepillantást enged egy fotó készítésének nehézségeibe


2013. november 1., péntek