Az Év Természetfotósa

A magyar természetfotósok idén 3822 fotót neveztek a Magyar Természetfotósok Szövetsége által meghirdetett AZ ÉV TERMÉSZETFOTÓSA versenyre. A zsűri előtt 123 fotó bizonyult dicséretre méltónak, ide értve a díjazottakat is. Ez a 123 kép került közönség elé a Magyar Természettudományi Múzeumban.

Huszonegyedik alkalommal gyűlt össze a fenti díj átadására a természetfotósok nagy családja. A megnyitó, amit a fotoklikk.hu élőben közvetített, igen családias rendezvénynek bizonyult, nem csupán a beszédeket aláfestő boldog kisgyermek-visongások okán, hanem másért is. Kívülállóknak kissé túldimenzionáltnak tűnhetett, hogy a falakon kiváló minőségben megtekinthető fotókat 12 percen át még vetítik is a félig se jól elsötétített teremben, eléggé limonádé ízű zenei alápancsolás kíséretében. Nekünk – ismeretesen vagy nem – gyengénk a fotó-audiovizuális megmutatkozás, s bizonyára nem csak az irigység beszél belőlünk. Ez a céltalan vetítés dolog kicsit arra vall, hogy talán Radisics Milán, de Eifert János is elveszítette általunk még számon tartott hajdani, dicséretes ambícióját. Lehet persze, hogy a halmozódó presztizs mellett, illetve előrehaladott civilizációs viszonyaink közepette ez így természetes.

Vetítés. Családias élvezkedés média nyilvánosság előtt

A családiasság más egyéb jelekben is mutatkozó túltengésének dacára hisszük, hogy váltig nincs kommunikációs deficitje a természetfotózásnak – mindamellett, hogy persze még lehet.

De egyáltalán, mi is az a természetfotó? Olyasvalami, ami mögött egy természetfotós van, egy ember  az embert körülvevő, rendkívül sokrétű élővilág iránti felfedező kíváncsisággal megáldva, a maga primer természetszeretetével és a felfedezés értékű láttatáshoz nélkülözhetetlen maximális áldozatkészséggel.

Vancsó Zoltánból, például, aki mostanában szívesen fotografál erdőkben, akármennyi időt töltsön is ott, sosem lesz természetfotós, mert képein nem annyira az erdőt, mint amennyire inkább magát akarja csodáltatni.

Más meg, ismét például, azért kattint le valamit az erdőben vagy az élő természet egyéb terepein, és csakis olyasmit, ami céljaival egybe esik, mert szociális és ideológiai perpatvarokba kíván keveredni, amihez vizuális érvek kellenek.

A harmadik meg pusztán a formát hajszolja, a fotografálható kép lehetséges kompozícióját tekinti, vagy az olcsó esztétikai tetszetősséget hajkurássza.

A kiíró - naturArt - 14 kategóriát állított, s ezek között ezúttal szembeötlő a KOMPOZÍCIÓ, FORMA ÉS KÍSÉRLETEZÉS kategória, ami mintha azt sugallná, hogy a hagyományos témaszemlélet hovatovább unható kört alkot, s megújításra szorul. Feltűnt nekünk, hogy van egy a tizennégy kategória között, ami nem pusztán a természetfotósok kiváltságos terepe, a tájak, amiben ezeknél itt, amott, mindenütt még jobbak is akadnának. Az is lehet azonban, hogy ez régi kategória itt, és súlyosan tévedünk, és esetleg nem csupán az első díjas Istenek hajléka méltó a különleges dicséretre, hanem mind-mind.

A megújulást persze sok minden egyéb is motiválja, de mindenek előtt a technikai és a mozgás lehetőségek változása. Ma már nem szokatlan, hogy a magyar természetfotósok java távoli földrészeket választ vadászterepéül.

Előtérbe került új és bravúros nézőszögek meghódítása valamint az európai szemnek egzotikus élőlények ((sárkány stb.) felkutatása.

A kísérletezés nyilván nem pusztán az elvont gondolatok megjelenése a természetfotós fejében, hanem apró, rejtett mozzanatokban általánosan jelen van, ám a kísérletezés kategóriába emelése talán túlzottan ösztönöz arra, hogy a kreatív buzgalom karjai egyre messzebbre nyúljanak, és egyszer csak azon kezdjen rágódni a kívülálló, hogy amit lát, az most valóság vagy csak fotográfusi kitaláció.

Mintha kicsit kikezdené az idő azt a természetfotós imázst, ami mindig is jellegzetes etikai tartást mutatott. A természetfotós elkötelezettje volt (zömében maradt is bizonyára) az élő természet sokak előtt ismeretlen és igaz arca feltárásának, közvetítésének.

Blog! Blogot írj, öcsi! - súgja most egy hang. - Nem kell neked a komoly sajtóorgánum szerepében tetszelegned!

Na, igen! Csak ha valahol valaki a világ gondjait már szellemi hátára vette, ettől az attitűdtől, bár jó volna, mert esetleg tőle ilyesmi a kutyának sem kell, nem tud többé szabadulni :-)

Kétségtelen azonban, hogy eszünkbe jutnak, mert kínálkoztak blogos epizódok - túl a megnyitón összesereglett csecsemők ordibálásain. Ott volt például a mi kedves ismerősünk, akiben mi - már abban, ahogyan józan és puritán észjárással, kissé károgva szidja a világot - igen kedves szellemi rokonságot vélünk felfedezni. Szidtuk hát kicsit a rendszert, történetesen az épp ott szem elé tárulót, a vérszagra gerjedő kíváncsiságot, az optikai tolakodást  meg az eccerűben való gyönyörködés pózait, az avantgardtalanságot, a nem sok elvontságot igénylő természetlátás mikrorendszerét, ha tetszik.  

Húztunk aztán, ki erre, ki arra, hogy ne rontsuk tovább a levegőt, mert ami a természetfotózás tisztelt fotóbölényeinek kijár, az kijár.

A fotográfia mesterségének, a korszerű lehetőségeknek feltétlen tisztelete és kiváló ismerete itt az egyik közös jellemző. Avatott szem sokhelyütt felfedezi - a felettébb kezessé lett technikának köszönhetően - a fotográfiai korlátok fölött való könnyed túllendülést, például a mélységélesség, a tónusátfogás és a záridő-korlátok, sőt eltérő paraméterű expozíciók utólagos összeolvasztása dolgában.

Mind a 123 kép alatt megtaláljuk annak rövid leírását, milyen technikával, milyen paraméterek mentén született a fotó, valamint hogy mi motiválta a fotóst, s milyen nehézségeken kellett győzedelmeskednie, hogy a kép megszülethessen.

Érdekes benyomást kelt az ifjúsági kategória. Itt érzi meg igazán az ember, hogy milyen nehéz lehet, mennyi tapasztalatot igényel egy valóban érdekes természetfotót összehozni.

Az év természetfotósa 2013-ban Máté Bence lett. Az ő fotográfiája annyira attraktív és ő maga annyira áldozatra kész, hogy – sajnos – még mindig alig akad jobb nála.

Máté Bence bepillantást enged egy fotó készítésének nehézségeibe