2013. június 15., szombat

Romlik a világ



Feltűnt nekünk, nem is először, csak rendre felejtjük aztán szóba hozni, hogy a budapesti combinokon lecserélték a mi kedves fiatal, rekedtes hangú művésznőnket egy nyervogó, vén nyanyára. Az mondja most be a megállókat anyanyelvi angolsággal (már ha mi ezt képesek vagyunk jól megítélni.) Sír a vénség a hangszórókból, legszívesebben minden megállóban leszállnánk.
Tűnődünk, kinek elaggott lánya borjából jön ez a szerencsém-hogy-öreganyádnak-szólíthattál hang. Ahogy az állomás neveket kiejti, sejtésünk támad, hogy magyarra szakosodott nyelvtanár lehetett valahol odaát, esetleg magyar férj oldalán hazánkban özvegyült meg.
Úgy sejtjük, vannak összeköttetései, és szánalmas rá gondolni, hogy összeköttetések mentén hogyan ízetlenedik el ez a nagy magyar sütemény megállíthatatlanul.

Na, na, gondolkodjunk pozitívan, még mielőtt jön az ellenőr!
Talán a rekedtes hangú kis miszínésznőnk unt rá az állomások örökös újramondására az érvényét-vesztésnek eme szakadatlan színjátékában.
Akkor a nyanya esetleg egy szerencsénkre fellelt beugró színész, ki a világ füle előtt most az egyszer még (reméljük utoljára) halált megvető beugrásával kisegít bennünket.
Aztán majd csak beérnek előbb-utóbb a mi új, romlásba született, perfekt angol generációink.

Ez itt a szomszéd kedves, kivénhedt Benije. Nyervog ez is, már csak nyervog, semmit se hall. Nem angolul nyervog, csak macskául. Egyiptomi ősfajta. A macskáknak nem volt Bábeljük, így aztán könnyebb a messziről jöttet szeretni. Beni a ház kapuján túl sosem volt, gőze sincs a combinokról.
20 éves is lehet. Várjuk, mi lesz. Talán, hogy sírhassunk egy nagyot.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése