Feltűnt nekünk, nem is először,
csak rendre felejtjük aztán szóba hozni, hogy a budapesti combinokon lecserélték
a mi kedves fiatal, rekedtes hangú művésznőnket egy nyervogó, vén nyanyára. Az
mondja most be a megállókat anyanyelvi angolsággal (már ha mi ezt képesek vagyunk
jól megítélni.) Sír a vénség a hangszórókból, legszívesebben minden megállóban
leszállnánk.
Tűnődünk, kinek elaggott lánya
borjából jön ez a szerencsém-hogy-öreganyádnak-szólíthattál hang. Ahogy az
állomás neveket kiejti, sejtésünk támad, hogy magyarra szakosodott nyelvtanár
lehetett valahol odaát, esetleg magyar férj oldalán hazánkban özvegyült meg.
Úgy sejtjük, vannak
összeköttetései, és szánalmas rá gondolni, hogy összeköttetések mentén hogyan
ízetlenedik el ez a nagy magyar sütemény megállíthatatlanul.
Na, na, gondolkodjunk pozitívan,
még mielőtt jön az ellenőr!
Talán a rekedtes hangú kis
miszínésznőnk unt rá az állomások örökös újramondására az érvényét-vesztésnek
eme szakadatlan színjátékában.
Akkor a nyanya esetleg egy szerencsénkre
fellelt beugró színész, ki a világ füle előtt most az egyszer még (reméljük
utoljára) halált megvető beugrásával kisegít bennünket.
Aztán majd csak beérnek
előbb-utóbb a mi új, romlásba született, perfekt angol generációink.
Ez itt a szomszéd kedves, kivénhedt Benije. Nyervog ez is, már csak nyervog, semmit se hall. Nem angolul nyervog, csak macskául. Egyiptomi ősfajta. A macskáknak nem volt Bábeljük, így aztán könnyebb a messziről jöttet szeretni. Beni a ház kapuján túl sosem volt, gőze sincs a combinokról.
20 éves is lehet. Várjuk, mi lesz. Talán, hogy sírhassunk egy nagyot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése