1928ban született Budapesten.15 éves korában kezdett fotózni.
1942 és 44 között a Hunnia filmgyárban fotólaborálást
tanult, 1949 és 1951 között mélynyomó fényképész és retusőr szakképzésben
részesült.
Az ifjúkori hasznos tanácsokért Inkey Tibor, Escher Károly és Komlós
Tibor nevét említette mindig tisztelettel. A sok kiváló és általa tisztelt fotográfus
között első helyen állt számára H. C. Bresson.
Első fényképezőgépe egy 6x9-es, lemezes, rollfilm kazettával
felszerelt Zeiss Ikon gép volt. Leginkább azonban a Nikon gépeket szerette, a digitális világba meg egy Canon IXUS 800-zal
lépett be.
Önmagát mindig fotográfusnak nevezte, pusztán azért, mert „…a
fényképész kis hazánkban a Mosoly Albumát jelenti.”
Szakterület dolgában fotóriporternek, sajtófotósnak tartotta
magát. Élete fő műveit a sportfotóban kattintotta, de a Hungarian Review riportereként is hazánk számtalan értékét örökítette meg. A Nadar csoport tagjaként a vizuális élmény közvetítését tekintette
legfőbb feladatának, és számára a legfőbb formai momentum a legmegfelelőbb
pillanat volt, de megérezte, mikor jött el az idő a váltásra (a II.
Világháború alatt szerzett súlyos TBC-ből a Sterptomycinnek és még inkább a
családjának köszönhetően kigyógyult, de ifjú korától veszélyeztetett egészségi
állapottal kellett számolnia,) és így az utolsó három évtizedben főképp alkalmazott
fotográfiával, közelebbről: a gasztronómiai fotózással foglalkozott.
Munkálkodása mindig lelkes és egyben rapszodikus is volt,
leadási határidőkhöz igazodott. Munkálkodásában visszacsengtek a nagy
költőnktől oly sokszor idézett szavak: „dolgozni csak szépen…”
A szakmán belül mindenki szerette és becsülte, konkurensek
sosem állták útját. Sosem áldozott be senkit és semmit a sikereiért.
A kérdésre, hogy ki volna az öt legfontosabb barátja, így
válaszolt:
„Nem tudok csak öt legfontosabb barátot megjelölni, mert az
évek során, nem csak szerelmek, de barátságok is elmúlhattak, ám ettől még a
maguk idejében a legfontosabbak lehettek. Voltak, nagyon fontos iskolai
barátaim, volt nagyon fontos betegtárs barátom, volt gazdálkodó, voltak
sportolók, van orvos, jogász, újságíró, de kétségtelen a legtöbb barátom
szakmabéli.”
Legjobban a könyvben való publikálás és a kiállítás
lehetősége érdekelte.
Félszázat közelíti a Gust Art Studio Bt. által, feleségével, Lajos Marival közösen kiadott,
általa fotografált könyvek száma.
Idős korára legfőbb becsvágya lett, hogy hátrahagyhassa
életművét az utókornak (ez néhány éve megtörtént, életművét befogadta a Nemzeti
Múzeum.)
Néhány éve még együtt játszadoztunk. Küldött e-meilben fotókat és én arra asszociáltam valamit:
Játékos célzás arra, hogy a hajdani sportfotós ma az ételek között keresi a témát
Feltűnt nekem, hogy amikor az ételfotóra berendezett, hajlékony halogénlámpákkal felszerelt stúdióban kevés játékot megenged magának, akkor képein szinte mindig felbukkan kékes fényben egy jókora kés.
Rá is játszottam erre:
Akkor még nem gondoltam, hogy ez a kép mennyire emblematikus:
Hemző Károly egyik utolsó üzenete a világnak (egy gondolatai felől faggatózó kérdőívre válaszolt):
„A kés az munkaeszköz, semmi esetre sem fegyver.”
„A kés az munkaeszköz, semmi esetre sem fegyver.”
Szép nekrológ, Kedves barátom!
VálaszTörlésKöszönöm, szívből fakadt :-)
VálaszTörlés