Az idén másodszor kapott teret Jung Zseni a Magyar Fotográfusok Házában. Jung Zseni, az árvízkárosult. A domináns fotó-tendenciákat tekintve másképp aligha jutott volna be.
Aki tudja, hogy nálam nem csak a tény szent, hanem a vélemény is, vagyis érvekre támaszkodom, és nem vagyok senki reklámembere, talán átugrik pár olcsó érzelmi formaságot, s képes lesz követni, honna fúj nálam a szél.
A mai magyar fotográfia aktuális hangadói, akik vakon bíznak a nemzetközi tendenciák művészetileg hosszú távon releváns voltában, egy ideje bizonyos maguk definiálta kortárs fotográfia fogalommal operálnak. Törekvéseikben alapvetően a vizuális kommunikáció dominál. (és, sajnos, egyben a kirekesztés) Az u.n. kortárs fotográfia tulajdonképpen a vizuális kommunikáció és a vizuális antropológia sajátos keveréke, alapvetően az ember társadalmi viszonyainak (újra)értelmezésével van elfoglalva.
A művészeti tett, a maga eredendő természete szerint - és a valósághoz való felsőbb nemfogalmi szintű ismérveivel - más térben lebeg, a kortársak azonban fütyülnek erre, nekik kell, persze, a művészet nagybecsű címkéje is. Ilyenformán a művészek némelyikét kortársi tiszteletlenséggel kiforgatják a tehetség, esztétikai érzék jogán neki kijáró örökségből.
Jung Zseninek az emberi adottságok és törekvések eredendő természete szerinti kijár az alkotó státusz, ő a művész-volt egyik egyedi esete. Bizonyára szép számú a befogadói tábora is, azokra gondolok, akik lelkében az ő formai törekvései emelkedett élményt generálnak.
Egy ideje már próbál kitörni a fotográfiára jellemző technikai rabságból: ráfesteget képeire, egyediesítőn pancsolgat velük, mondhatom: a képzőművészet felé kacsingat. (Naná! Már a divatos kortárs-figurák is ébredeznek, hogy ha művésznek kívánják tekinteni magukat, dobbantani kéne, és kezdik képzőművésznek nevezgetni magukat.)
Jung Zseni nem nevezgeti magát semminek, ám miközben nagy igyekezettel egyediesíti kópiáit, váltig nem bír egy alkotói oldalon mutatkozó problematikával, nevezetesen, hogy a művészet igazi rendeltetése szerint olyasmit fedezzen fel alkotó mozzanatai által, amit eddig még nem fedezett fel, még nem tudott megkaparintani a ráción túli valóságból. Emiatt hurokba szorult széptevésnek tűnik munkálkodása. Nyűglődve tekeregnek modelljei egy szépre pancsolt álvalóságban. E sajátos hurokban terem a giccs. Benövik Jung ambícióit a műtárgyiasítás erőfeszítései. Nyilvánvaló jegyei ennek a rusztikus, kacsalábon forgó képkeretek, például.
Jung Zseni a fotográfiai szakma kiválóan felkészült mestere. Formai látása is kiváló, bár az enyém lenne csak fele olyan jó! Alkotói habitusát azonban szétzilálja a kínálkozás, a magát eladni akarás. Nem hiszem, például, hogy rövid életrajzában a gasztronómiai fotózás kiválóságaként kéne említenie magát.
Miközben imígyen acsarkodtam magamban a Mai Manó ház Jung művekkel meghintett emeletén, a napfény műteremben kezdetét vette a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója antológiájának bemutatója.
Beke László hosszan fonta élete epizodikus vetületeit a mű érdemi arculatának kérdései köré. Legnagyobb csodálatomra fényképezett is.
Az FFS kapcsán eszembe jutott az a régi-régi epizód, amikor - asszem, Urbán Tamás akkori nagy-nagy igyekezetét támogatóan - beszédbe elegyedtem a Garay utcában egy eladásra kínált pincehelyiség birtokosával, aki, megtudván, hogy fotográfusoknak keresek életteret, előkotort egy kazal fényképet, amin ő, nyolcvan körüli vén iparos különféle pózokban gyömöszöli 16 éves dundi babáját. Nagyon felvágósan mutogatta azokat a kis vacak kópiákat, én meg elismerően csodálkoztam (csodálkozom ma is :-), aztán ez a Garay utcai pincehelyiség lett hosszabb időre a fiatalok stúdiója. Itt voltam tanúja, amikor Beke László, akit a stúdió új termését értékelni egy ízben vendégül hívtak, meglátván a (ma már tudjuk, szerencsétlen) Szerencsés János igencsak telibe fényképezett intim női testtájék fotóját (ma Tóth Béla irodájában díszeleg abból a felvételből egy kópia) felháborodottan elhatárolódott, kikérvén az ilyesféle ábrázolásokat (gondolom a puszta megpillantásukat) magának, s csak nagyon hosszú győzködések után engedett a negyvennyolcból.
Hát effélék jutottak eszembe. Odakünk eközben különféle gyalázatok estek a mi Broadwayünk pillanatnyi arculatán. Az utolsó lomtalanítás címén tangóra hívta a VI. kerület lakosait Fővárosi Közterület Fenntartó.
A jungi képkeret, mint a műtárgyiasultság egyik garanciája
Beke László és Böröczfy Virág
Még földwet sem ér a kidobott holmi, már mindennek gazdája van. Jé, ing! - mondja a csóró fedéltelen. - Jé, papírdoboz! - mondom én, és loholok vele haza.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése