Csak egy pillanatra futok fel a konyhából, hogy mittudomén....
és két óra múlva ötlik eszembe, mit is akartam. Teázni egyedül.
Csevegek, konzultálok, ígérek ezt-azt Felíciának, és közben - nincs, ki rámtörné ajtaját az aggkori dilinyónak- fortyogva olvadnak odalent a vize elillant teáskanna műanyag tagjai.
Kuka! - sommázná a teendőket fiam.
Hagyom hülni előbb. Még jó, hogy nem ég a lakás!
S mérgemben ím egy haikufüzért eleresztek:
Száll a Nap alá,
gurul a kecskebogyó.
Fülelsz? Nesze vers!
Hanyatló kedves,
révbe érsz ajkán, hosszú
árnyat vet a csók:
frissen vágott tyúk
két szeme tört tükrében
költetlen tojás.
Fénykarddal a Nap
sújt, ébreszt, melózni mégy,
parázslik becsvágy,
szárnyad nő, repülsz,
mismás lény, korpa közé
elkeveredni.
Őt ne felejtsd ám!
Csomót köt valahová,
majd hívd, ha fagy, ha
szomjas vén mohán
cuppog a záporeső
s lelked is ázik.
Most már, hogy ekkora a siker, őszinte lehetek: emiatt a hülye vers miatt feledkeztem meg a teáskannáról :-)))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése