Az ember minéműsége

Amikor valamivel Szentes előtt megáll a távolsági busz, fellép egy ember a lépcsőre, de nem jön tovább. Zárul az ajtó, indulunk, s ő onnan, a lépcsőről beszédbe elegyedik a vezetővel. Szavaikat hallgatva közeli ismerősnek tűnnek. Nézem ezt az embert, aki korát tekintve már ingyen utazik, s megütközve látom, hogy 5 másodpercenként váltja a nemét. Kissé sipítozó hangon mondja a vén nő, hogy jöjjön majd bátran a buszvezető, mert így meg úgy lesz este, de csak óvatosan ám, mert minden be van kamerázva. Topog a lépcsőn, megfordul, utána bámul egy hátrafelé lemaradó portálnak, s amikor visszanéz, azt kezdi mesélni ez a férfi, hogy micsoda pálinka szopató hideg volt reggel.

Tudom, mire gondol az olvasó, hogy az öltözékből sok minden kiderül. Hát nem. Ez elég szedett-vedett egy fugura volt. Látszott azonban, hogy az ő korában ez már nem szempont. Fényes fekete jogging nadrágja fölé kármin piros ujjú jackyt vett fel, hadonászó teenagerekre gondol efféle göncök tervezője. Szürke ujjatlan mellényt viselt a a férfi a jacky fölött, olyan tucatzsebű, zippzáras, erdőkerülőknek valót. Gallérjára ősz, göndör tincsek omoltak, jobb kezével néha igazított rajtuk a nő, farát a feljáró falának vetve. Bal lángoló vörös karja bunfordi, püffedt  csuklóba torkollott, melyre vastag fémláncos karóra tekeredett, szögletes formája alapján férfire gondolnál. A lábán papucs volt, olyan gyógypapucs féle. Tudom, viselheti férfi is,

ám akkor mit keresett a kezében a nylon szatyor.

- Nem  volt már otthon semmi, el kellett szaladnom a vejemhez - mondja a nő. - Délre összeütök valamit. - Ahogy ezt mondja, karórája üveglapja alá, valahonnan a fémlánc felől betör az éles napsugár.

A buszvezető keveset válaszol, ő vezet. Ez meg, most a férfi megint, mondja, hogy micsoda hideg volt hatkor. Ahogy arcát súrolja az éles fény, szája fölött széles dudor magasodik előre, olyasféle tömegű, amekkora egy gondozott bajusz lenne. Ám csak itt-ott pár ősz szál kukucskál ki ebből a szürkés püffedésből, fél centinkén egy-egy, ami leginkább a vénasszonyokra jellemző.

A reggeli hat fokra most már nem hideget mond ez a nő, hanem meleget. Hat fok, de csak a harmadikon, teszi hozzá.

Nagy házat képzelek magam elé, és bátorságomat összeszedve készítek titokban pár fotót az emberről, aki most épp férfi megint. Az elemózsiát rejtő zacskón ez olvasható: "Éljen jóízűen!"

Már Szentesen vagyunk. Fékez a busz.

- Akkor majd csörrents rám, aranyom! - búcsúzik a nyanya, és kászálódik lefelé.

Kész. Részemről nő volt.

Ám ahogy nézem itthon a fotót: hát, profilja alapján tényleg akármi lehet.

Hogy sajnálhatjátok, hogy nem illik megmutatnom! :-))