Így most a tudomány hömpölygéseiből hörpintek engedelmetekkel, a sekélyebb részen persze, hogy oda ne vesszek :-))
Nyelvészek beszélgetnek - mint rendszerint, egymás közt magukban *
"Az indirekt beszédaktus esetében két illokúciós aktussal van dolgunk. Amikor azt kérdezzük valakitől: „Ide tudnád adni a sót?”, azzal rendszerint azt kérjük, hogy adja ide a sót, másképpen: megnyilatkozásunk jelentése az, hogy adja ide az illető a sót (nem pedig az ezt lehetővé tevő képességére vagyunk kíváncsiak).
Vagyis elsődlegesen a kérés illokúciós aktusát hajtjuk végre és értjük meg, de nem direkt módon, hanem egy másik, másodlagos illokúciós aktus végrehajtásán – jelen esetben egy eldöntendő kérdés kimondásán – keresztül. Searle kérdése az, hogyan lehetséges a beszélő számára, hogy így járjon el, a hallgató számára pedig, hogy így értse meg a megnyilatkozást? Milyen szabályok irányítják ezeket a folyamatokat? Válasza az, hogy ezek a szabályok a beszédaktusok használati szabályaihoz kapcsolódnak. Az elsődleges illokúció akkor kapcsolódhat egy másodlagos illokúcióhoz, ha ez utóbbi az elsődleges illokúciós aktus valamely használati szabályával áll kapcsolatban. Jelen példánk esetében a releváns szabály, illetve szabálytípus az előkészületi szabály. Egy kérés előkészületi szabályában benne kell legyen, hogy az, akit megkérünk, rendelkezik azokkal a képességekkel, melyek a kérésben foglaltak végrehajtásához szükségesek (SEARLE 1979b, 45). A másodlagos, szó szerinti illokúciós aktus (l. „ide tudnád adni...”) éppen erre kérdez rá. Ezáltal tudja végrehajtani a kérést a beszélő egy kérdéssel, legalábbis részben, szükséges ugyanis még némi háttérfeltétel megléte, valamint a társalgási együttműködés alapelvének betartása (GRICE 1989, 26). Ezért mondhatjuk, hogy az elsődleges illokúció valamilyen módon magában foglalja a másodlagos illokúciót, többet kommunikálunk, mint amennyit szavaink szó szerinti jelentésével mondunk."
Ebben az egészben az a szánalmasan gyönyörű és katartikusan szomorú, hogy úgyszólván még bele sem kezdtünk mindezek olvasásába, amikor A már rég odaadta B-nek a sót (vagy azért sem adta oda), és anélkül adta vagy nem adta, hogy illokúcióról egyetlen kukkot valaha is hallott volna.
Magyarul: sok beszédnek sok az alja? :D
VálaszTörlés