CSONTSZÍNHÁZ A NESSIM GALÉRIÁBAN

A Nessim Galéria legújabb kiállításán, mely a XIX. Francia-Magyar Radiológia Szimpóziumhoz kapcsolódik, három olyan alkotót mutat be, akik az élet külszíne alatt nem láthatónak megpillantásából fakadó asszociációinkra apellálva vágtak érdekes kísérletezésbe.

Kétségtelen, hogy misztikus potenciál lakozik a testrészeinkről készült röntgenfelvételekben. Valamelyest az eljövendő halál is bennük kísért, míg az igazán művészi erő a különösség más szférájába nem ragadja őket. 

 

Három alkotó, három teljesen más szemlélet.

Konzervatívnak számít közöttük a képzőművészetet tanult szlovén Stane Jagodič, aki nem bízik igazán az ihletett pillantás értéknövelő erejében. Amikor szemlélődésének tárgyává avatja a kallódó röntgenfelvételeket, a klasszikus képzőművészetből applikál melléjük tekintélynövesztő idolokat. Kollázs-szemlélete így egyszerre hat nosztalgikus és didaktikus példabeszédként (asszociatív szájbarágást azért nem mernék mondani - például, hogy: "szálljatok magatokba! lám, lám, mivé lesz a fenséges micsoda!" - de nem zárom ki, hogy nálam renitensebbek is megfordulnak a galéria fénykörében. :-)

Egész más alkotói motívum vezette Hajdú Józsefet. A jószerencse katartikus mód kettőssorsú röntgenlemezeket adott a kezébe: a múlt század elején használt, újrahasznosított vastag celluloid hordozókat, melyek egyszerre hordozzák koponyák, végtagcsontok röntgenképét és hanglemezek körkörös barázdáit: a szükség és a magyar lelemény hajdan virágzó, azóta divatja múlt szép példája ez. Hajdú akkurátus alkotói gesztusa tulajdonképpen további, vizuál-esztétikai újrahasznosítás, felemeli e rendeltetésüket kétszer is elveszített, technikailag archaikussá lett morbid-eleven tárgyakat tűnődésünk esztétikai tárgyaivá.

Marc Ferrante francia szobrászt a röntgenfelvételezésben rejlő közvetlen művészeti lehetőségek ragadták meg, térítették el eredeti mesterségétől. Ő a korszerű röntgenberendezéssel célbavehető színteret rendezi be látomásaival. Igazából csontszínház ez, ahol mellékszereplőként rókák, kesztyűk, és kinetikus gesztusok is szerephez jutnak. Kétségtelenül Marc Ferrante-é a legbátrabbaknak járó pálma, hiszen ő igazából közvetlenül a radiológia eszközeit kényszeríti a művészet szolgálatára, nem utolsó sorban annak köszönhetően, hogy magukat a tudósokat sikerült megnyernie magának. 

A francia tudomány és művészet együttműködése
(csillagának együttállása :-)

A Kincsestáska, amelynek tartalmára röntgenfény derült a megnyitó alkalmából