2011. március 21., hétfő

MÁRCIUS 21-én - azaz mikor volt az már - délután háromkor

Szabadság híd déli oldal közepén
CELEBSIRATÓ
ősbemutató

csak szabad embereknek!
________________________________________________
PÁR ÓRÁVAL KÉSŐBB:

Milyen szomorú, hogy így meg kell korosodnia az embernek azért, hogy kivehesse megérdemelt kényszerszabadságát, s még szomorúbb, hogy milyen kevés szabad ember van egy ilyen verőfényes hétfői délutánon, 3 órakor, március 21-én, a tavasz első napján.
Ahogy a kevés szabadok közt sütkéreztem, láttam magam előtt száz és száz kedves barátomat, láttam, amint fúrnak faragnak a szerzés igájába dőlve.
Csekély vigaszul felteszek nekik pár szemelvényt ma ősbemutatott művemből, a CELEBSIRATÓBÓL, melyet összeszokott kis színtársulatom távolmaradása okán (lásd: fentiek!) egyedül celebráltam. 


A napsütötte Duna, háttérben a bálna, előtérben a szerző - Vajda János feldolgozásában.








- Szolárágyán éltes celeb.
Molett mulatt, mi lett veled?
- Anyád mulatt! Csak lesültem,
új szolárral szembesültem:
Régen mondták (bár nem hanyatt):
Ki szolárt vett, vihart arat.
Szénné sültem tíz perc alatt.
Nem mondta a k..va Jenő,
hogy az új ágy ultra menő.

Tán emiatt, depi vagyok,
nem ízlik már pia, ha sok.
Ha rádőlök kettétörik
súlyom alatt antik szófa.
Száznál hátrébb leltem magam
a celebhatározóba'.
Reklamáltam, reklamáltam,
"süket fülek"-re találtam.
Százat hallok ezer wattból,
két poharat látok hatból.
Így mentem ki a divatból.

- Vénán százszor meglőtt celeb,
még figyelünk, mi lesz veled.
Sok férfi szem ma is düled.
Sok sületlen kezdő bakfis
venne mintát tebelüled.
Hány eszement fened juszt is
teltnek látja, ami üres!
- Negyvennyolcas tömegindex -
zsírleszívva! Ki kér abbul?
Már nem űznek, mint a pitbull,
mert kimentem a divatbul.

- Dehogy mentél, hall még füled.
Divat ment ki tebelüled.
Minden tűnik, mint a Burda.
Aki habzsol, élte kurta.
Sok henyétől nőtt a hurka,
pletykaéhség ezt szapulta.
Kíváncsiság, lesz-e szobrod,
oldaladat tönkrefúrta.
- Pedig mennyit fogyatkoztam,
hogy ezután másképp élek,
cipőt nappal nem kefélek,
nem hentergek gyémént-koszban,
mint egy senki, ki nincs, oszt van.

- Tény, ki celeb, elszáll hamar,
maga köré gőgöt kavar.
Méltóságért nem száll perbe,
másba nem bíz, csak sikerbe.
- Hát pokróc a celeb inge?
Kék vér folyik ereimbe'!
Kék vér bennem minden atom,
orromat lenn nem hordhatom!

Nem csak hepaj hírem ára:
adtam én a kultúrára.
Voltam költő (hogy megszaladt),
fél millió öt perc alatt...
Sztárfodrászok, bárhol voltam,
rám vigyáztak, étlen-holtan.

Olvastam is, már úgy értve,
Míg élveztem élménylápot,
Más celebek, drága fenek
felolvasták az újságot,
mit ír rólam.
Százhúsz mellben, hatvan derék
tört is belém mennyi kerék!
Képviselő lábnál hevert...
Hol van az már! Ez bíz levert.
Royal szálló, szülipartik.
Kutyámnak is Gundel falat.
Így amim volt (nem jól hangzik),
elfüstöltem, mi sem maradt.
Már csak bőr van bőröm alatt.

Színültig már könnyek kútja,
hátamon a hírnév púpja.
Csak a halál esik vágyba,
bújik velem szolárágyba.
Vén lakatot új kulcs nem nyit,
próbálkoztam pedig mennyit!
Szart se érnek krémek habok!
Masszőr nem jó, amit kapok.
Körömvirág, hántolt kapor...
- Apoptózis, öreg szatyor!

- Hogy lett orrom ilyen kampó?
Kanca bokám, mint két kancsó.
Két poharat látok hatból,
százat hallok ezer wattból,
így mentem ki a divatból.

- Dehogy, dehogy, állsz a vártán:
Hogyha kérdik, régen hogy vót,
Celebséged nem dumál tán?
Hordó nem fúr másik hordót,
Zöld blúz sem tűr bordó poncsót.
Láttunk mi már karón papot,
Más celeb tán nem lő bakot?
- Milyen igaz! Vesszen, ki gaz!
Megszámolni sem lehetne,
hányszor voltam nap celebje.
Éjjel-nappal celebráltam,
nem moshattam le a sminket,
minden fotós kiszúrt minket.
Showból showba szaladgáltam.
Mire végre levakartam,
csak egy vén csaj volt alattam.

Huszonegyes tömegindex
már csak álom. Szép is lenne
fogaim közt sült csótánnyal
csoki mázban fára mászni.
Tévéképes celebfiúk
karélyában - csúcsidőben -
de szép lenne barkóbázni!

Fújhat a szél mellem között,
meg se rezdül már a berek.
Néhány fotós itt ténfereg,
várják, hátha seggre esek.
De most aztán ennek vége,
süssön másnak pékek péke!
Nincs több pia, nincs több nass sem!

Önkezűség! Csak hát milyen?
Kígyóméreg? Örök álom?
Ócska kötél? Hogy utálom!
Halántékon kis setét lik?
Imázsomhoz ez nem illik!
Vízbe mégse fúlhat celeb!

A sok nyűgre, ha elég volt,
ön-barnulás pontot tehet!
Eszek még egy jó ebédet,
aztán lenn a fitness klab-ben
Életemnek - nesztek, nyasgem! -
szolár karddal vetek véget.
Szemem alatt friss uborka,
s rám tárul a halál torka.

- Örülnél a ravatalnak?
Szórjál inkább bolhát halnak!
Ha nincs többé két kebeled,
körbevonszolt szép feneked,
két kezed, mi göncbe turkál,
tornyostul dől ránk a bulvár.
Feled Béla, Imre, Ernő
Géza, Pista, Jóska, Gergő...
- Sok nagyképű többé nem kő,
épp elég a nagyképernyő.
Halódnék én még a korral,
sütnék Oetker sütőporral,
átváltanék interfészre,
csak akkor már ki vesz észre?
Énekelnék, de már fáraszt,
lemezem is már csak farost,
elém raknak a színpadon
mindenféle kezdő szarost.
Hol a nevem? Ki hoz szóba
a celebhatározóba?
Két poharat látok hatból,
százat hallok ezer wattból,
kész, kimentem a divatból.

- Dehogy mentél, dehogy mentél:
ércnél szebben cseng még füled;
Divat ment ki tebelüled.
Megkopott a régi karma,
céda divat mást akar ma:
Ifjak iránt tárt a karja,
vén mócsingot nem akarja.
Régi fiúk, régi kertek,
kik virultak, kik tekertek,
csak rögeszme!
- Jaj, ne is mondd, jaj csak ezt ne!
Zsúfolt zugból tágas tér lett,
térdem közül szolár bérlet
el nem veszne.

Bár... ha itt a szolárágyon...
Ki sem mondom, mire vágyom...

- Hol jár eszed árvult celeb!
Gumicsontot nem képzel eb!
Szépségen az idő molyol...
- Oly szép voltam valamikor...
Nem jár nekem több tisztelet?
- Tisztelet jár tán a mának,
csak mert tegnap lett belüle?
Jár tisztelet a múlásnak?
Jár-e lisztnek mert tészta lett?
Csoszogásnak, mert volt balett?
Jár tisztelet szerencsének,
pusztán a tendenciának?
- Tendencia. Tudom, mi az.
Tesztelsz, mi? Szemem se rebben.
Beszélj haver helyesebben!
Van, tú, szrí, fór, fájv, szix, szevön,
Innen kezdem, hátha lejön
éjt, nájn, ten, then C.I.A.

ezt mindig rosszul ejtitek!
nem ...cia, hanem szíjájé!
Mit vártatok, lelketlenek?
Semmit sem tud tán a celeb?
Csak semmiért aranyszékbe'
dobtak fenek fel az égbe?
Fotógépek hogy szerettek!
Kicsi buja sötétkamrák...
Szerelem volt fényes verem,
Térdig jártam nézőképbe,
hogyha készült a poszterem.

Negyven évem úgy vált köddé...
Hát ne szóljon senki többé!
Kokainból három szipp, s ma
rám zárul a szolár kripta.

NARRÁTOR (a hallgatósághoz):
Röhögjetek botor csorda!
Várunk itt egy éltes holtra.
Dértől gyötört tök.
Ti meg röhögtök.

Lejár órája, csördül egyet,
kijön majd, mint villám csapott fa,
Úszik mint egy bomba sújtott naszád,
S szól:
- Hát ez hiányzott! Éreztem, míly jó!
Még több szolár, ó sole mio!
Minden sejtem újongva tapsol...

s akkor Jenő, maga lekapcsol?
Úszok már éppen, mint boldog naszád...
Tizennyolc perc volt! Engem nem b... át!
Azt hiszi, hogy lopom a pénzt?
hogy földre sújtott a celeb átok,
és tizennyolcat huszonnak látok?
Ezt nem felejtem, csak elnapolva!
Hallod még hírem, hálátlan szolga!
Még megfizetsz, ejtem szerét!
S elvonszolja celebelét.

- Maradsz hát nékünk rút idol,
kin nem fog már ion-szidol?
Ami késik még, - el ne szúrd ma! -
Hírbe hoz újra, ha itt a murda!
- Sír a sajtó óvakodva,
azt tegyem ki ablakomba?
Feldicsér ez, fúr a másik,
Fekhetek itt ájulásig.
- Ki anya nem volt, mind csalódik végül.
Nem pont azért, mert sosem volt gyesen...
Hanem: meghalni nem tud rendesen.
Szekál még minket százhúsz évesen.
- Ahogy te tévedsz! Elkövettem:
a kapszulát ott, bent bevettem!
Lábon kihordok pár halált.
Szólj majd, ha színem kékre vált.

Mondá, s ledőlt, nyekket se szólt.
(hatásszünet)
Szegény celeb! Hát ennyi vót?
Szegény celeb, nyaljon fel eb!
Történeted milyen kurta!
Mér' voltál oly celeburda!

NARRÁTOR:
Folytatni már kevés a szó.
Könnyed ne szégyelld hallgató!
Becsvágyunk éltet, meg nem is.
Celeb volt, ám de ember is!
Foltján ne essen semmi hír!

Okos költő ilyesmit ír.


A hallgatóság néhány szépe











Vajda János dokumentál. Bocs, alkot :-)
Előtérben pár jeles, de a szerző által átmenetileg árnyékba borított személy.









Vajda János filmfelvétele az eseményről:  http://she3e.com/dozi_celeb/

4 megjegyzés:

  1. Immáron megélve a szabadság különböző formáit, s túl a remek kis összejövetelen, csak azt mondhatom, sajnálhatod, hogy csak gondolatban. Holnaptól elérhető lesz a videó, talán kárpótol valamennyire...
    János, köszönöm a meghívást. Igazán megtisztelő, hogy ott lehettem :)

    VálaszTörlés
  2. ez jól jött a tavaszi ébredésemhez...!:)

    VálaszTörlés
  3. Rád is gondoltunk, sőt szóba is kerültél. Lélekben ott lehettél :)

    VálaszTörlés