Mártóztál már üvegtóban?

Előre bocsátom: általában nem az igazság, hanem a játék végett írok.
Az apropó most az Üvegtó, kiállítás a Magyar Műhely Galériában (Akácfa utca 20.)
Jön az ember erre a metaforikusan hívogató szóra, Antal Regina Erdélyben született, Bécsben élő művész bemutatkozására. Jön, de hozza magával ősösztöneit is, nem a többiekét, csak a magáét.
Taxidermia itt, ott, mindenütt. Brrr! A szó karrierje Pálfi György filmrendező nevéhez kötődik. Nézi az ember a műgyantába fojtott... Na de ne hamarkodjuk el!
Kérdezzük tehát, mit jelent a művésznőnek ez a műgyantába zártság, hogyan kellene értenünk mindezt itten.
Tó, víznek kis darabja, jelképes utalás, absztrakció, ilyesmi a válasz.
Nehezen feldogozható: egy arasznál kisebb kubusnyi tó, s egy-egy madár (a hajdan eleven) helyenként fejjel ezekben a kubusokban. Nem az eleven élet gondolatának s természetes matériáknak találkozása ez, hanem hideg tekintetű absztrakció, melyben otthonosan kéne éreznünk magunkat, az élet iránti bármiféle nosztalgia nélkül. Ez nem megy könnyen. Nem is szívesen próbálkozunk.
Festészete folytatása ez, mondja Antal Regina. Igen, már látjuk is: nagyméretű vásznán anatómiailag realisztikusan ábrázolt piroskás férfi test nagy, sötétzöld vízfelületbe kezd belemerülni. Ám a víz pont úgy öleli körül a merülni készülő kart, az ujjakat, miként a műgyanta folyná körül áldozatát, csobbanástalan, mézsűrű nyugalommal.
Kérdem, milyen szerinte a viszony a madár és a műgyanta között. Groteszk, drámai, provokatív, sokkoló, efféle szavakat várok, ám e helyett Regina azt mondja: szelíd, kedves, nyugodt.
A befogadó, ki százféle tóban, kubikgödörben, tengerben, pocsolyában, illatos folyókban, csatornák haltól rebbenő sásszegélyei közt, zuhatagok alatt fürdött már életében, magára marad ösztönös reflexeivel.
S iszkol a befogadó, ha még oly toleráns is, hazafelé, magányosan. Hazaér, kirántja fejét az idegen képzelet műgyantával emelt falából, mély lélegzetet vesz, s zajongó életről, vizek csobogásáról ábrándozik.
Pedig a különbség kicsi. Csak hát sikerfeltételekhez béklyózott életünk arról referál, hogy ki mihez ragaszkodik ésszerűen, s hogy ragaszkodunk-e még egyáltalán bármihez is azokból a butácska időkből, amikor még nem tudós, orvos, menedzser, kalmár vagy művész, hanem csak érzékeiben gyönyörködő ember voltunk, amikor még játékos ijesztgetéssel reptettük az utak mentén megpillantott eleven madarat.