MOKÖLÉN

Mobilozva bandukoltam a téli utcán, költői szavakat hordtam az égre, amikor megakadt a szemem két előttem kocogó, különös teremtményen. Mintha láttam volna már ilyesmit. Vagy olvastam valamit valahol. Be is kattant hamarosan: hát persze, ez a híres, manapság ritkán látható mokölén, még hozzá kettő is egyszerre.

Ha már a kezemben volt, kattintottam egyet a mobillal.

Otthon aztán mutatom boldogan a feleségemnek:

- Ide nézz! Mit szólsz? Lencsevégre kaptam két igazi mokölént!

Mire ő:

- Mokölén? Ez a két kis cukiság nem lehet mokölén. Egyszerűen azért, mert a mokölén, az igazi már a múlt század elején kihalt. Meg is írta az Élet és Tudomány. Te nem olvasol, csak folyton irkálsz? A mokőlént, az igazit a Teremtő küldte közénk, hogy életben tartsa az emberi jóságot. De az a szerencsétlen az emberektől csak megvetést és üldözést kapott. Az egész földkerekségen egyetlen példány létezett belőle. Szépnek nem volt mondható, annyi szent, de ez nem volt véletlen, a szép ugyanis álérzelmeket vált ki az emberből. Kissé nyamvadt testalkatú volt, nem annyira, mint ezek itt, mert futott mint a nyúl, ugrott mint a zerge, de a bundája sprőd volt, a lábai karikák. Három szeme volt. És szomjazott a szeretetre. Az emberek csúfolták, bele is rúgtak, ha túl közel merészkedett, s hogy a Teremtőt magukra ne haragítsák, építettek neki egy gyémántokkal kivert ólat, messze mindentől, valahol a fenében. Hébe-hóba kapott enni, de szeretetet egyetlen cseppnyit sem. Elbujdosott aztán, ott pusztult el elhagyatottan valamelyik erdei odúban. A teremtő levonta a konzekvenciákat: az ember hideg szívű, nem indítja meg, ha egy csúf teremtmény szomjazik a szeretetre. És akkor leküldte közénk az ál-mokölént. Ez szaporítható, fütyül a szeretetre, jól tűri a pórázt, kevésbé a hideget, így aztán nem zavarja, ha kap egy szép vagy akár ronda kabátot. Ezek itt, a képeden pontosan azok: két ál-mokölén. Szinte biztos.

- Szinte? Most akkor biztos vagy benne vagy sem?

- Muszáj neked mindig a szavaimba akaszkodni? Olyan biztos vagyok benne, mint abban, hogy ha van még egy igazi mokölén a föld kerekén, akkor az te vagy. Öltöztethetetlen, szerethetetlen, három szemű.

- Az csak a fényképezőgépem.

- Mellékes. Tudod mit? Jó, hogy mutattad. Karácsonyra én is két ilyen cuki ál-mokölént kérek.

Na, még csak az kéne, gondoltam magamban. Mennyei ál-mokölén! De okosabb volt most minderről hallgatni.

EU kampány 2

Olyat
az EU
parla
mentbe,
aki
még a
brüsszeli
kará
csonyfát
is
képes
szétrúgni!

Szépen süt a nap. Úgy döntöttem, ma megkezdem EU választási kampányomat.

Óva
tosan
a
konzerv
atív
ten
demen
ciákkal
!

Boldog 0000-át?

Mini fotóesszénk az időutazás ehetetlenségéről.

Ha jobban ízlett a Tavaly, de a tavaly előtti évre is ezt mondtuk, meg az előzőekre is így tovább, akkor...

Szerencsére az időutazás ehetetlen.

Mint mondtuk, az időutazás ehetetlen.

ÖGÚÉK

ünnepi mini

Ünnepi mini-felvetésünk

Az irányított diszkrimináció értelmének és értékének megítélése közgondolkodásunkban felettébb kérdéses. Ahogy a minap kertünket szép kontrasztba öltöztette a hó, megpillantottam benne ideológiáktól és történelmi csalódottságoktól fertőzött, zűrös gondolkodásunk lehetőségeit.

Ki

Heti miniesszénk mindenkinek

Lábra mentünk

B21  GALÉRIA
EGYENESEK
GÖRBÉK MEG-
NYÍLT  DEC 6

zzzzzz.....

stb.

:-)
































Na jó, gyengébbek kedviért megismétlem

(bár ami az öregebbeket illeti, nagyon is rájuk fér a fej ide-oda döntögetése.)

Mindezen túl ama vizuál-kommunikációs felismerésemről is referálni kívántam, hogy a blogtér horizontálisan nagyon beszűkült, míg vertikálisan szinte határtalan.
(csak el ne kiabáljam! :-)

A TEACom és az Isten

Ha az úgynevezett Isten maga nincs is, időnkint erős jeleit veszi az ember, hogy Teremtő igenis létezik, s mintha figyelme embercentrikus (is) volna. Ám nem zárható ki az sem, hogy csupán arról van szó, hogy időnkint maga az omnipotens Véletlen teremtői képességhez méltókat produkál.

A nyolcvanas évek végén lehetett, hogy audiovizuális munkáimhoz megszereztem a TEAC A-3440 orsós deket. Igen magas, SIMA elemekből szerelt hifi-torony szekrényembe új polcot helyeztem, és arra állítottam a TEACot. Alsó kategóriás szalagos magnóim után, melyeket szűkös kereteim közt megvehettem vagy fesztiválokon nyertem, elképesztő élmény volt egy rézollós hangszerkesztő munkára termett magnódekkel megismerkedni. Még álmaim is teli voltak e csodálatosan kezes berendezéssel való munkálkodással.

Egy éjszaka azonban hatalmas dördülésre ébredtem, s a TEAComat pofára esve találtam a másik szobában. Először hozzá nyúlni sem mertem. A hatvan centiméter magasban lévő polc egyik tartó csapja valahogy elszabadult. Az igazán érdekes, sőt, katartikus élményt nyújtó az volt a dologban, hogy a deck fejhallgató csatlakozásában benne volt a hathármas dzsekdugó, ez továbította a padlóba a kizuhanó hatalmas test műszereit fenyegető mozgásenergiákat. Felső díszszegélyével pedig rávágódott a magnó a zongoraszék hajlított fémlábára, úgy, hogy sem a fej rész, sem az orsók felfogó tüskéi nem érték el a padlót.

A díszléc begörbült, és a dzsek foglalat pereme kicsit megtört, de ez volt minden. Elképesztő felfedezés volt, hogy a magnó működik, hibátlanul.

Ott s akkor, a visszaállt éji csöndben újravizsgáltam a Gondviselővel kapcsolatos korábbi állásfoglalásomat, s eljutottam a hit egy új, személyes magaslatára: úgy döntöttem, hogy a magyarul Isten néven fölém rendelt Valaki valóban létezik, és én most már egész hátra lévő életemen át hálával adózóm neki.

Akkori megállapításaim az eltelt idő során a bevezetőben írtakká szelídültek.

A TEAC ma is megvan, az idő, rivalizálván a teremtői jósággal, másképp bánt el vele.

Harminc éves lett Szerencsejáték egyik gyereke, a Hatosl Ottó. Ebből az alkalomból ingyen Sting koncertet kaptunk a Hősök terén.
A Hírtévé úgy tudja, megtelt a Hősök tere, a HVG szerint hatalmas bulit csapott Sting. A Blikk egyenesen  őrületesnek minősítette. Megpróbáltak leejteni egy tűt, de állítólag nem esett le. Aztán persze, mikor az eső mind jobban  nekiszemtelenedett, és iszkolni kezdtek a családanyák, már a százas szög is pottyant. Az Index szerint viszont ebben a buliban egy remek Sting koncert veszett el.
Mi azt tapasztaltuk, hogy a kép hamarabb jött a kivetítőkre, mint a hang - fél másodperc is lehetett az elcsúszás. Először lehetetlennek találtuk ezt a hightech korában, aztán ez is leesett: hát persze, a fény gyorsabban terjed mint a hang!

Szombaton 6 órától a Kisföldalattin csak Sting járatok voltak. A kocsivezető az ajtókat csak azért nyitotta ki a megállókban, hogy kis levegő jusson a kabinokban szorongó Sting-heringeknek.

A videókép baloldalon fátylat kapott. A mobil fedőlapja valahogy betakart. Ezt így már egyik tévétársaság sem veszi meg. De most aztán kivágtuk végre ollóval a fedőlapot - a fenébe :-)