Mosómedve világtalálkozó

Mosómedve világtalálkozó volt a Margitszigeten. Sok egyéb mellett azért ideális ez a helyszín, mert a homokos sávot nyáridőben magas sziklatorlasz választja el a víztől, így kizárt, hogy a folyóban felúszó tengeri ragadozók elragadhassák a békés mosómedvéket.

Magyarországon 1111 évvel ezelőtt, ami a mosómedvéknél kerek szám, "szúrták ki" az első mosómedve példányt a Vereckei szorosban, s jóllehet az akkor még visszaszaladt oda, ahonnan jött, hamarosan mégis megjelent a magyar erdőkben az első populáció. Szemük alatt az Árpádsáv kezdetleges jelét viselték.

A kormány e dicső tények okán most kiemelt projektként támogatta a világtalálkozót. Nem tartották azonban szerencsésnek tudatni a néppel, mire költik azt a rengeteg pénzt, ezért megrendezték párhuzamosan a vizi világbajnokságot is, szinte a semmiből.

A mosómedve világtalálkozó nyitó rendezvényén se szeri se száma nem volt a díszvendégnek. Különjáraton hozták a világ minden tájáról a mindenféle háborúk veszélyes éveiben bárhonnan bárhová távolba szakadtakat, különösen azokat, akik aztán valamilyen leleményes mosási szabadalom nyomán világhírnévre tettek szert.

Bár a találkozó békésnek ígérkezett, a Margithíd felőli bejáratnál nagy táblákkal tébláboltak a globamosáció, azaz, a mosómedve kultúrák közötti különbségek összemosásának ellenzői. A táblákon névelőtlen vörös betűk és számok motyogták, hogy mibe kerül ez az egész, miközben az Afrikában őshonos állatok éheznek.

A magyar összemosók sem vesztegették az időt. Röpcéduláik már szétterültek, ott virítottak a nagyobb folyóparti köveken. Az ügyes tipográfiának köszönhetően messziről is jól olvasható volt, hogy "Le a mosóhatárokkal!" -

Az EE, azaz Etnikai Elmosók eközben, mint általában mindig, próbálták elmosni a mosó- és egyéb medvék közötti különbségeket.

Mivel a magyar politikai hatalmasságok részéről senki nem vállalta a fővédnök szerepét, hosszú viták után bizonyos Mr.Grizlyre esett a választás, őt, mint a világ legnagyobbikát kértek fel a védnöki cím betöltésére. Mr. Grizly azonban a nyitó mosásra nem érkezett meg. Várták, várták, míg nem híre jött, hogy véletlenül épp lelőtték, mert nyalókát próbált lopni az egyik alaszkai céllövöldében.

Akkor viszont ki nyissa meg a találkozót? - égető lett a kérdés, de babonából medvét már senki nem akart. Így került a nyitó ünnepség kellős közepébe ismét csak az állatvilág történéseire nagy verbális rálátással bíró szajkómadár, aki eddig még minden találkozón képes volt állati jó megvilágításba helyezni az állati jólét kérdéseit. Mostani beszédében a veszélyes szétmosást szajkózta. Kezdetben óriási tömeg állta körül.

Szajkózása nem volt azonban zavarmentes. A kissé késve megérkezett közép-amerikai delegáció tagjai váratlanul felnyomakodtak a színpadra, jellegzetes banditamaszkot viseltek, lövöldöztek kicsit, Procyon lotorként mutatkoztak be, ami aztán  botor proc bandaként hangzott el a kellőképpen felbosszantott szajkó köszöntőjében.

Vérszemet kapván attól, hogy itt elég nagy felfordulás van, az ortodoxok is felküldték a színpadra vezérszónokukat, a papagájt - facebookos nevén pofázómedvét, mert úgy látták, nincs elég határozottan képviselve, hogy az ősmosómedve még egyáltalán nem mosott. A papagáj mihelyt a szajkó rövid lélegzetet vett, rögtön elszólta magát:

- Szerre szert tett Barrátaim!

A facebook, amibe Angela Merkel elszólásfigyelő plugint rakatott bele, kiszúrta az esetet. Tény, hogy azok a távol-keleti medvék, akik hozták magukkal a cikisfüvet, illetve a füves cikit, ekkorra már rózsaszínben látták a Margitszigetet.

Kiszállt az illiberális rendőrség, hosszas vizsgálódás után találtak is ezt-azt, de csak annyit tudtak a történtekhez hozzátenni, hogy aki másnak vermet ás, oda dugja bele, és ha még egyszer ilyen bejelentés érkezik, elzárják a Dunát.

Ez csupán csekély riadalmat váltott ki, mert a mosómedvék őseredetileg - az ortodoxok vélekedésével megegyezően- valóban nem vízparti lények, nagyon jól megvoltak mindig folyó nélkül, csak az ember félreértett pár mozdulatot, így rájuk ragadt ez a mosó jelző, és elődeik - eléggé hibáztathatóan - igyekeztek az emberiség kedvében járni, és úgy csinálni, mintha mosnának. Bizonygatták most a kiérkező tévéseknek, hogy a mosótársadalom törvénytisztelő, jogkövető, nem drogos, nem mos össze dolgokat, vizek partján csak zenei hangokat hallat, ezért fütyülnek ők a Dunára.

A riporter kicsit vitatkozott, tagadhatatlannak gondolta, hogy ősi konfliktus van a mosómedvék különféle kultúrái között, ami csak mélyült azáltal, hogy az ortodoxok elhallgatnak valamit, például, hogy az utóbbi évtizedben a kézi mosók mellett elszaporodtak, a gépi mosómedvék.

Az ortodoxok próbáltak a riporter torkának esni. Orra előtt mosónak tetsző, veszélyes mozdulatokkal hangoztatták, hogy bár a társadalmosódásba torkolló elszaporodás kezdetekor még az sem tetszett ki világosan, hogy összeférhetetlenség volna a különféle földrészeken élő mosómedvék hitvilága között, az emberiség ártó befolyása nyomán mind inkább kitetszővé lett, hogy a spontán nagymosás erejébe vetett ősi hit ideológiai háttértartalmak okán kezdi megosztani a medvéket. Az utolsó évtizedben pedig már zöld utat kaptak az Európa-szétmosó szekták is. Ezek ellen aknamosnak az afrikai fundamentalisták, és ez a rengeteg probléma most mind itt gyűrűzik, és lám, e jelenség ártó hatása okán most valakik mosópornak látszó mérget szórtak szét az ausztráliai delegáció sátrai körül.

A látszatok alapján mindez igaznak tűnt. Később azonban híre ment, hogy a rendőröktől megijedt ausztráliai mosómedvék így szabadultak meg veszélyes, mindenki tudja milyen készleteiktől.

Miközben a díszemelvényen hadovázó szajkómadár és a papagáj egyre magasabbra emelte a hangját, a háttérben már bontakozott a találkozó baráti arca. A francia mosómedvék azzal szédítették a hollandokat, hogy a szökőkút vizének magasba szökését az ő mosásuk váltja ki. A skót mosómedvék meg azt híresztelték, hogy ezt az egész tovahömpölygő víztömeget ők csinálták whiskyből.

Bokrok alatt, fák tetején zajlott az ismerkedés. A mexikóiak csilis szappana pillanatok alatt sláger lett a szigeten. Sikernek örvendtek a Szilícium Völgy hatodik generációs mosópadjai és más korszerű divateszközök, a mobilba letölthető, mángorlófára hajazó simíccska meg dögönyöcske applikációk.

Magasan állt már a nap, amikor a világtalálkozó legtétovább vendégei is megelégelték a szajkómadár mind zengzetesebb mondatait, s kezdtek szétszéledni, hogy a találkozó terepét felmérjék.

Áll a híd szigeti lejárója alatt egy hatalmas toportyánfa, arról kapta a nevét, hogy télen, a farkasordító hidegben sem hullatja leveleit. Ennek vízszintes ágait foglalták le maguknak a röptében mosók, akik utálják a földönmosókat, különösen a szlovák erdőkből érkezett tótágast mosókat, mert szerintük minden közösség, ami más, mint ők, az tulajdonképpen szekta.

A sziget legnagyobb platánfája fenn volt tartva a Pénzmosómedvék kasztjának, akik mások előtt angolul beszélnek, ám az of course helyett következetesen off-shore-t mondanak. Tudott volt, hogy a pénzmosómedvék, eltelve vagyonosságuktól, altatólövedékkel elejtik a gyepmestereket, miközben azt hangoztatják, hogy ők igenis tiszteletben tartják az emberi jogokat, s ennek bizonygatása céljából - mert ugye, ez rettenetesen nem igaz - pénzelnek jogtudós medvéket.

Az orosz mosómedvék befészkelték magukat a víztoronyba, s váltig remélték a szigetet hatalmi szférákra bontani. Továbbá a világtalálkozó alkalmából a nemzetközi jogban kívánták érvényre emelni, hogy a mindenkori hatalmon lévőknek joguk van bárkivel felmosni a padlót. Számítván az ellenirányú aknamunkára, szép számmal vegyültek a nagyvilág tarkaságát képviselő mosómedvék közé medvének álcázott digitális gyezsurnaják, akik különféle kódolt jelentéseket eregettek hátsójukból az éteren át, keleti irányba.

Lebuktak ugyan, de igen nagy tapsot kaptak. Még nagyobb tetszést váltott ki, amikor a kanadai delegáció vezérmedvéje arról nyilatkozott a tévének, hogy az alacsony ph értékű lányvíz meg a kemény ph értékű víz mekkora blöff, hogy csak víz van, és a medve gender-tudata dönti el, hogy nőstényként vagy hímként mos, meg hogy joga van minden mosómedvének szabadon eldönteni, kimosottnak tekinthető már valami vagy sem.

A Hollandiából érkezett Fridrich Mosing a második esti szeminárium során csatlakozott e lázító nézetekhez: hosszan idézett Megmosójog című tanulmányából, s kiállt a mosás önmagáért boldogító volta mellett, vagyis, hogy az mos, aki utoljára mos.

A második napon megjelentek az első sajtó-híradások. Nem keltett túl jó visszhangot a HetiBazár szösszenése arról, hogy mi zajlik a szigeten, mert a rövid hír pofátlan álarcos csöppségeket említett, pedig nem mindegy, hogy a mosómedve pofátlan vagy csak szemtelen, mint ahogyan a lexikonban áll. Kénytelenek voltak helyreigazítást közzétenni, ami egy egész sorral hosszabb volt, mint a hír maga.

A világtalálkozó arra kijelölt felületein a magyar költők küzdöttek a mosómedvék figyelméért. Dalnokok próbálkoztak feltűnést kelteni archaikus ódáikkal a híd szigeti lejárójának betonlábazatán. A magyar posztmodern, bár kezdetben hallgatott, az éj leple alatt igyekezett kimutatni a foga fehérjét.

"Járda szélen túr a medve

mos vagy soha,

körme még nincs rímbe szedve

szappan koppan."

meg ilyesmik voltak odaszprézve a vendégek sátraira.

A világtalálkozó második napján már gyakoriak voltak a tettlegességek.

A japán szétmosók egyik anarchista szektáját képviselő csoport vadonatúj mosógépeket vásárolt a közeli plázában. Ezeket aztán a nagy nyilvánosság előtt szaggatták alkatrész halmazzá, és végül befészkelték magukat az üres mosódobba, ahonnan hangzatos szellentéseket eregettek a szigeti fák lombja alá. A mosógépet használók az éj leple alatt megtámadták őket. Nem volt nehéz kiszagolni, hova vackoltak be. Foszlott a bunda, folyt a vér. Reggelre hosszú sorban feküdtek a sérültek az elsősegély nyújtó sátor előtt.

Tetézte a bajt, hogy a szigeti domonkos kolostor szépen rendbe hozott falain bemutatkozott a híres magyar Bemosok Egyoly ART csoportosulás.

Az elsősegély sátorban az örvösmedve rendezkedett be, aki ügyesen élve az internet karakterkészlet korlátaival, magát névjegyén csak per orvosmedve.hu propagálta. A sebek ellátásához viszont nem értett, fertőtlenítésül mindenhová csak pálinkát próbált locsolni. Kétségtelen, hogy elért valamennyi részlegesnek, de részegesnek is mondható sikert.

A harmadik délutáni szemináriumon a frissen szerveződött PFM, a Magyar Pálinkafőzőmosás Párt felszólaló medvéje a szent fazék örökségéről beszélt, miszerint a szent grál egy bizonyos pálinkafőző edény volt, meg hogy IV Béla magyar király lánya itt élt a szigeten, és azért lett szent, mert egész életén át hitt a mosódióban, mosott a szegényekre, amíg el nem jött a kalanderezések kora, amikor mindenki Mosóvárakban élt, ahonnan kisebb-nagyobb csapatokban ki-kirohantak, hogy portyázzanak egyet és prémbundában térjenek vissza.

A Demokratikus Koalamackó nevében felszólaló pedig azt szorgalmazta, hogy ideje lenne közel-keleti mosómedvékkel megfrissíteni a fogyatkozó magyar állatkerti populációt.

A Déli Kárpátok díszvendége, a hargitai barnamedve is szót kapott. Felpanaszolta, hogy a legjobb emberi koponyák, melyek régebben, az erdők mélyén kóborolván megfelelő összefogással könnyen letéphetőek voltak, most otthon maradnak, interneten koppintják egymás ötleteit, ahová a medvék nem jutnak be, mert mancsuk túl nagy a billentyűzethez.

A tágabb kulturális kitekintés érdekében meghívott egyéb állatfajú vendégek népes sorából szót kapott egy öreg ló, aki röviden beszámolt az azzal kapcsolatos kutatások előrehaladásáról, hogy milyen szerepet játszhat a lóság előtti va előtag az ember filozófiai gondolkodásában, s hogy honnan eredhet a lócitrom kifejezés, meg az ember ama nyilvánvalóan a ló felsőbbrendűségére célzó ősi ambíciója, a lóvá tevés.

Ez idő alatt a neo-orthodoxok közös imádkozást szerveztek a szökőkútnál a mindenhatóhoz, aki bemos a gonoszoknak és az öröklét vizének (partján pihenő tenyere) szélére ülteti a jólmosókat.

Az önmosók szektája éppen ott mosott, nem szívesen hallgatták mindezt. Róluk olyan hír járta, hogy szétszaggatott fiatal medvék vérében mossák magukat. A szappangók terjesztették ezt leginkább, de az is egy perverz banda, amint az utolsó éj leple alatt szétszórt mosócédulákon olvasható volt.

E szerteágazó események alatt a Hajós Alfréd uszodában próbáltak úszni a világ különféle úszónagyságai. A hosszú nyelű lapátokkal felszerelt személyzet igyekezett a medencében pancsoló mosómedvéket elkotorni a világrekordra törő magyar úszók sávjából.

A világtalálkozó szervezői az első napon még azt remélték, hogy a találkozó egy nyilatkozattal zárul, melyben hitet tesznek az új mosásrend mellett, ám a záró nap reggelén már világosan látszott, hogy ebből aligha lesz valami.

A záróesemény vezérszónoka a medveiség fennmaradás iránti felelősségét és a szakadatlan léért folyó harcnak a szükségességét taglalta, s elrettentő példának hozta, hogy az emberiség túlszaporodott, és mérgezi a vizeket, minek okán a mosómedvéknek, akik most már körömszakadtáig ragaszkodnak a mosáshoz, mind gyorsabban szakad a körmük, és rövidül az életük is, mondhatni, már egyenesen kérészéletűek.

A szónok szemére hányta a világnak, hogy bár a füstös kapitalizmusnak ahol nagyon elharapózott a légszennyezés, hál'medvének vége, most viszont csípi a jó érzésű mosómedvék szemét a beültetett chip. Megemlítette még, hogy a világtalálkozó résztvevői egyetértenek abban, hogy a kínaiak által gyártott XLL méretű mackó nadrág valójában csak az S méretnek felel meg.

Egyetlen kommünikét mégis sikerült végül elfogadtatni:

Minden medvének joga van a mosásra. A mosómedvék elítélik a mosás módja alapján való megkülönböztetést. Végül, udvariassági megfontolásból odabiggyesztettek még egy összetett mondatot, miszerint a mosómedve legjobb barátja az ember, akinek persze még prémesednie kell, és ha csak lehet, vissza kell térnie a természetbe, aminek a találkozó vendégei a három nap során szép példáit látták.

Az Egyesült Államoknak egyetlen delegáltja volt, egy, a magyar erdőkből ötvenhatban világgá ment mosómedve unokája, aki az utolsó szónoki fordulatok alatt felmászott a Hajós Alfréd uszodában felállított égbeiramodó-karó csúcsára, és kijelentette, hogy addig nem jön le, se nem eszik, se nem iszik, se nem mos, amíg a budapesti állatkertben raboskodó mosómedvét, Banditát nem engedik szabadon.

Később aztán mégis lejött, és maga is repatriált az állatkertben.

égbeiramodó-karó mosómedvével

TIZENBÖKÖDIKE

Március tizenböködike volt, legalább is így maradt meg aztán ez a nap a nép emlékezetében. Századok óta várt már a magyar valamire, ami elérkezett végre, mert ama esztendőben március tizenötödike keddre esett, minek folytán pártunk és kormányunk elcserélhette hű népének a hétfőt egy korábbi szombatra, amikor bemegy dolgozni a hazafi, és a szombat bénító aurájában dekkol munkahelyén, de erőt merít annak boldogító tudatából, hogy hétfőn majd nem kell dolgoznia.

Március tizenböködike volt tehát, s már jó késő este. A nyomda ördöge ott volt mindenütt. Felettébb sokan könyököltek most a kocsma ezerszer tisztára sikált asztallapjain, tudatukat megbökte ugyanis a hír, hogy kinéz az ingyen pia.

A falon Kossuth Lajos újságból kivágott képe lógott, aki azt üzente, hogy elfogyott a regimentje. Csak halk neszezés hallott a máskor lármás térben, mintha mindenki azt várná, hogy még egyszer azt üzeni.

Kossuth mellett, a történelmi távlatok érzékeltetése végett, a fényezett tekintetű Kádár János meredt egy hajdani fotóműterem feslett messzeségébe.

Volt némi borfogyasztás a levegőben, de a falu csapszékének színe-java azt várta inkább, hogyan is lesz az ingyen piálás. Ezúttal más okból is, nem csupán az ünnepnapra tekintettel, ott lebegett a haza a kocsma tágas terében, némán, nem bízván senkiben, mert hát mit is szerethet a falusi ember egy ilyen nehezen kikristályosodott entitásban, mint a szocialista haza.

Tíz óra közelgett már, amikor a tanácselnök végre megkocogtatta villájával poharát, mert ezúttal csöppet sem véletlenül ott ült most maga is a Kiskoszos lepukkant söntése közelében. Jó ember volt, szerette mindenki, mert Imre bácsi össze tudta rántani a tetterőt, amikor annak ideje volt.

A tanácselnök csavaros ötlettel készült idén az ünnepre. Félregépelt hirdetményben tudatta a lakossággal, hogy aki március tizenböködike alkalmából ezen a hétköznapok fogságából kiszabadult hétfőn valami nagyon szép vallomást tesz a szocialista hazáról, az a párt és a tanács vendége egy italra a Kiskoszosban.

Ott voltak hát a szokottnál jóval többen, böködte oldalukat a puszta kíváncsiság, hogy ugyan ki tud ebből a felhívásból bármi ihatót kihozni.

Tíz óráig azonban nem történt semmi. A helyi világ sok egyszerű embere - nem bírván az idegfeszítő várakozást - kikérte már a maga szokásos italát, és egyre emelkedőbb mormogás szőtte át a várakozás kezdeti csendjét. Legtöbbjük már eldöntötte magában, hogy neki esetleg nem is kell az a tanácsi fröccs.

A falu harmadik legegyszerűbb embere rég megboldogult nagyapjára gondolt, kinek hajdani szavai nyomán úgy tudta, hogy szereti a hazáját, de hogy mi volna az, elfelejtették annak idején megbeszélni, így igazából nem tudta. Na most meg aztán az, amit nem tud, szorozva a szocializmussal, végképp tanácstalanná tette. Szereti a felségét, a gyerekeit, a házát, a falut, a templomot, a téeszt, igazából a tanácselnököt is, de hogy a szocialista haza hogyan volna illő szavakba foglalható, arról gőze sem volt.

- Na, emberek? - akasztotta kérdését a levegőbe a tanácselnök, ki úgy látszik kimerítette a téeszelnök, Borom elvtárs és a zsűrizés tekintélye végett ide rendelt falusi tanító társaságában rejlő lehetőségeket.

- Könnyebb lenne, ha előre megkapnánk a piát - mondta valaki.

- Azt elhiszem, de nem szeretném, ha aztán összevissza beszélnétek itt nekem.

- Én így is olthatatlanul szeretem szocialista hazámat - mondta ekkor a fejében lassan feltornyosult hévvel a helyi világ hetedik legegyszerűbb embere.

Meghallotta ezt a világ itteni hatodik legegyszerűbb embere, és a hang irányába fordult:

- Szocialista hazámat én szeretem, te csak ugatod aztat.

Szomjas torkok kárörvendő heherészése hallott innen-onnan, aztán csend támadt megint, pohár se csörrent, szék se reccsent, várták, hogy mozdul-e a söntésben valami.

A világ hetedik legegyszerűbb embere tűnődött, hogyan kell érteni a neki szegezetteket, s mit is szólalhatna erre úgy, hogy a fröccs közelébe férkőzhessék. De aztán mégsem szólalt meg.

- Ennyi? Csak a veszekedés? Ennek a két komának nem kell az én borom - szólt a tanácselnök. - Úgy látszik, itt senki sem szereti a szocialista hazát igazán.

Erre aztán a helyi világ ötödik legegyszerűbb embere, ki egy fogalmazvánnyal a fejében mindeddig a háttérben lapult, mert a sort kezdeni nem akarta volna, kieresztett egy vallomást magából:

- Én pártunk és kormányunk után csakis szocialista hazámat szeretem igazán.

Az előtte szóló felismerte a fogalmazásban a kihívást, s máris kontrázott:

- Pártunkat és kormányunkat, ide értve a tanácselnökünket is, mindenki szereti, de szocialista hazámat egyik se úgy, mint én, mert én véremet adnám érte. - Ezt lökte ki egy szuszra, és szomjasat, nagyot nyelt hozzá.

- Na, ez már megér nekem egy fröccsöt - intett a tanácselnök, s a csapos előteremtette a mondott italt.

És ettől mintha megoldódott volna a többiek nyelve is:

- Életünket a szeretett hazáért, ha kell, szocialista életünket és vérünket.

- Én meg a hazámat is meg mindenkit, aki itt van, mióta csak élek - kontrázott a helyi világ negyedik legegyszerűbb embere.

Ám a söntéspulton semmi sem moccant.

- Hát te, nyelves Zsiga? - szólított meg egy közeli figurát a tanácselnök?

- Én csak viccelni szoktam, Józsi itt a nagybeszélő.

Erre ez a Józsi:

- Pártunk és kormányunk után szocialista hazámat szeretem még úgy, hogy piros vérem adnám érte.

- A vér, ez már volt - intette le a tanácselnök, de az ember makacs volt: - Pártunkban hiszek én legeslegjobban az összes haza közül, szocialista hazámat is így szeretem a dolgos mindennapokban.

Eme új színezetű szóhalmazért meg is kapta a bort.

- Szeretem szüretem, házam a hazám - ezt a falu rebellise böködte ki magából, ki a kertek alatt mindig is okosnak mondatott.

Kihallatszott a derűs reakciók mögül, hogy a bejárat közelében alig fékezhetően röhécselnek valamin.

- Na, halljuk, mi a meglátás ott, a jobb oldalon?

Elkussoltak erre, de az egyik aztán énekelni kezdett:

- Akácos út, ha végig megyek rajtad én... eszembe jut az Erzsi, az ám!...

- Na jó ilyet mindenki tud! - lázongott az eddig tanácstalan sokaság. Aztán felugrott egyikük:

- Hiszen, mint tudjuk, s már a mi szeretett tanácselnökünk is hányszor megmondta, szabadság, szerelem, e kettő kell nekem.

- Szülőföld, ahol magyarul beszélnek, ahol születtem és felnőttem, az a haza, de még inkább a cucialista, ami most van.

- De amiért érdemes élni, dolgozni, amit úgy szeretünk, meg a többi kiváló hazafit is, Kossuth Lajost, Kádár Jánost, akinek e március tizenböködikét köszönhetjük.

- Lám, se szeri se száma az ösztönös hazaszeretetnek - szólt a tanácselnök, aki kezdett a szocialista megkötés mögül kihátrálni.

- Verset, fiacskáim, tudtok ti szép verseket a hazáról - súgdosott a tanító.

- Teremts minékünk egy boldog hazát, hallgass meg minket, Jó Kádár apánk.

A helyi világ legravaszabb embere hallgatta ezt a szóáradatot. Szerette is a hazáját meg nem is. Végül efféle ravasz megoldáshoz folyamodott:

- Minden rendőrben két dolog lakozik, egy rendőr, meg egy ember. Én a tanácselnök elvtárs után legjobban a mi körzeti megbízottunkat szeretem. Mert ő egy jó szocialista ember. Nem véletlen, hogy ő lett itt a szocialista rend őre, aki védi a szocialista hazát, és megböködi mindet, aki rossz.

Még mielőtt a zsűri értékelhetett volna, körbefordult székén a címében nevezett:

- Haza legyen a talpán, akit én szeretek, de éljen április negyedike, a nagy októveri szocialista forradalom okozója. - Szavaiból kitetszett, hogy kicsit előre jár az ünneplésben a saját számlájára.

- Ti az orosz fronton nem voltatok- szólt az öreg kovács, akinek jobb kezéről hiányzott három ujja.

- Na, ne keverjük ide a fasiszta időket! - hördült a körzeti megbízott - különösen ne, mert épp várjuk az imént kiérdemelt italunkat, igaz, koma?

Intett a tanácselnök, fröccsent a fröccs, aztán már ott is állt a pulton.

- Szocialista hazámat én is szeretem, de még nem vagyok eléggé méltó hozzá, még sokat kell fejlődnöm - próbálkozott valamelyik szomjas ember.

- Zöld erdőbe jártam, szoc hazafit láttam, el akart bujdosni, szabad-e dalolni?

- Barátaim! Ne fúljon anarchiába a gondolkodás! - csapott az asztalra a tanácselnök. - Tud még valaki valami újat csak egyszerűen a hazájáról, ahol születünk és meghalunk?

- Már ha van annyi szerencsénk - mordult megint a kovács.

- Vékszó - vakkant valamelyik a távolból.

- Haza és haladás!

- Az én halam? Az dehogy is ás. Úszik, mint hal a vízben, kádár a hordóban.

Bonyolult entitás voltában mindeddig képtelen volt kikristályosodni a szocialista haza, de ettől most végképp összezavarodott. Ráadásul az itteni hatodik legegyszerűbb ember kezdte elölről:

- Tanácselnök úr, szerinted mi volna?

- Micsoda mi volna?

- Hát a cucialista haza.

- Te jó ég, még itt tartunk? Ennél kicsit többet reméltem. Minden ünnepi beszéd azt sulykolta nektek, mi volna a szo-ci-a-lista haza. De akkor most elmondom megint.

A körülményekre méretezett fogalmazás kicsit hosszan érlelődött a tanácselnök fejében.

- Tudtok ti oroszul, igaz? Hány évig tanultatok? Legalább kettőig. És elkezdte énekelni, hogy: siroká sztraná majá radnája, mnoga vnyej leszóv paléj i rek.... nahát, ez a haza. Fordítsa le valaki! A tanító, akinek egy ideje már a száján volt a verssor: „nekem hazám e lángoktól ölelt kis ország, messze ringó gyermekkorom világa”, amit annak reményében tartogatott ajakán, hogy majd odasúghatja valamelyik arra érdemesnek látszó kocsmavendégnek, most nagyon behúzta a nyakát.

- Na jó, nem kell lefordítani, de tudná folytatni valaki?

Sokan kezdték erre köszörülni a torkukat.

-Ej úhnyem... vagy hogy a francba is van...?

Ezt már nem kívánta megvárni a kocsmáros:

- Imre bácsi! Engedelmeddel én inkább zárok. Mindenki menjen haza.

Na na! Rendkívüli nyitvatartást rendelek el! - így a falu első embere. - A molnárunk még nem vallotta meg, mit őröl a fejében.

- Hát szabad szólnom?

- Most az egyszer szabad.

- Haza, nemzet és nyelv, három egymástól válhatatlan dolog. Szocialista? Ki ez utolsóért buzog, az első háromért áldozatokra kész lenni nehezen fog. Kölcsey Ferenc után szabadon.

Pillanatra megállt a fröccs a levegőben.

- Na én ezt nem értem. Értetted te ezt, Borom elvtárs?

- Nagyon hadartál, mondjad el mégegyszer! - szólt a téeszelnök.

A molnár, mert nem szerette ismételni magát, ekként válaszolt:

- Hon a haza s bú a bánat, nyaljátok ki...

Nagy röhögés volt a fizetsége. Mikor az elült, a második felszólaló, ki túl volt már olcsón nyert borán, aszonta:

- További fröccsért tudnék csavarintani a dolgon én is egy még ennél is szocialistábbat, Imre bátyám.

- Szent ég! Túl magasra tettem a lécet. Zárjunk csakugyan, mielőtt lecsuk bennünket a mindenható!

Így tett pontot a tanácselnök az ünnepi eseményre. A söntés pedig máris sötétbe borult.

Kossuth semmit sem szólt, mert Kádár se.

Kihörpinték boraikat, hazamentek a legények. A szegények...