SOR

Megálltam a Parnasszus és Pegazus utcák kereszteződésénél, ahová befészkelte magát még a középkorban egy kicsinyke tér. Van itt egy pont, ahonnan nézve a távoli Parlament kupolája pont takarja a Mátyás templom tornyát, mintha az a kupolából nőne ki egyenesen. Reméltem, ezt a frappáns konstellációt még senki más nem vette észre.

Ácsorgott már ott egy esernyős alak, de ártalmatlannak tűnt, fényképezőgép nem volt nála, és nem is azon az ikszen állt, amit a múltkor szpréztem oda az aszfaltra, hogy megtaláljam majd gyorsan és tévedhetetlenül, hova kell állnom, amikor legközelebb nálam lesz a Nikonom.

Kevés híján odafértem az ikszre.

- Bocs, volna szíves kicsit balra lépni, mert innen...

- Én voltam itt hamarabb - vágott szavamba az esernyős ürge.

- Nem mindegy magának az a fél méter?

- Na, ne játssza már meg magát, mintha nem tudná, mire célzok!

Ekkor odanyomakodott az illető mögé egy másik ember.

- Ott hiába okoskodik, erre van a sor.

Jöttek még ketten, beálltak mögéje.

- Nem látja? Ez itt a sor. Ott maga az életben nem fog sorra kerülni.

- Teszek én a sorra, én csak...

- Ismerjük ezeket - szólt hátra az esernyős. - Idejön, de nem mögém áll, mint maguk, rendes emberek, hanem elém.

- Ezek mindig előre akarják fúrni magukat, a Simicska félék meg a Gyurcsányok.

- De én csak...

- Tágulj kisapám, vagy állj a sor végére! - tolakodott képembe (jobb, mint ha a lépembe :-) egy kis termetű, de felettébb tömör kopasz hapsi, az a verőlegény féle. Látszott, rég nyugalmazták már, kifutó példány, aki azonban, mint tudjuk, egyre paprikásabb lesz a sok unatkozástól. - Tágulj, mielőtt magamra találok!

Tágultam volna én, de cingár vagyok. Láttam, bármekkorára tágulok, ez fél kézzel feldönt engem.

- Kedves Uram! - ezt láttam még lehetőségnek.

- Ne próbálkozz! Semmi süketelés! Húzz innen!

- Igen, táguljon dolgára, én voltam itt először - kontrázott az esernyős.

Közben jöttek még vagy hatan. Kezdett vitathatatlan formát ölteni a sor.

Makacs öszvér vagyok, felemelt fényképezőgéppel, szó nélkül próbáltam odafészkelődni valahogy az ikszre.

- Adjon már neki valaki egy frászt, mert ha én adok...! - biztatta az időközben sorába visszatalált vén verőlegény a mögötte állókat, rongyos nylonzacskókkal megpakolt kis öregasszony bámult rá közvetlen a hasa előtt.

- Hallotta? Most már ez következik, ha nem kotródik gyorsan a sor végére - csámcsogta a nylon zacskójában kotorászó öregasszony.

- De én ez után az ember után érkeztem. - Úúú, rosszul szóltam, későn vettem észre. - Hát nem igaz, Uram? Ezek még sehol sem voltak, mikor én itt...

- Most már késő. Nem jó helyre állt - mondta valaki.

- Egy héttel ezelőtt itt voltam már. Én jelöltem meg szprével ezt a pontot.

- Akárki mondhatja. Majd legközelebb oda áll, ahová csak akar, de nem amíg mi itt vagyunk...

- Ikszelhet a nemzeti konzultációban - szúrta közbe az előbbi valaki, amin mindannyian jót röhögtek.

Kockás napszemüveges fiatalabb ürge lépett most elém, és szó nélkül lekevert egyet. A csattanásra az eddig háttal álldogáló rendőr megfordult, s közelebb ballagott. Az ifjú sorozatlövésre beállított ökleit leengedte.

- Végre valaki rendet csinál! Ez az alak nem ért a szóból - lázongtak alázatosan a sorban állók, majd egyre zajosabban kezdték a rendőrt ostromolni. - Látja? Ebben a fene nagy jogállamiságban a tisztelt kiafene úr nem tudja, mi az, hogy sor vége. Lesz itt már végre rend?

Az esernyős mélyen pillantott a rendőr szemébe:

- Én voltam itt először, ezek meg mind rendesen beálltak mögém, kivéve eztet.

- De én... azt az ikszet is én szpréztem oda.

- A graffiti az alvilág kommunikációs eszköze - mért végig nagy higgadtan a yard tetőtől fényképezőgépig. Végigmérte a sort is, ami mind szembeötlőbbé dagadt, lehettek már harmincan is. Az utolsó előtti épp most tudatta az utolsóval, hogy ingyen jegyet osztanak a Michael Jackson emlékkoncertre.

- Hogy nem áll sorba, hát nem áll... nálunk demokrácia van, de a graffiti...

- Nem az erdőben vagyunk! - rivallt a rendőr szavába valaki. - Igenis álljon be a sor végére! Emberek között ez a rend!

- Már tíz perce itt vagyok, és egyáltalán nem megy a sor emiatt az úr miatt -lamentált szelíden egy épp a rendőr előtt toporgó finomabb idős asszony.

- Hallotta? Álljon már a sor végére, ha akar valamit - szólt a rendőr - és köszönje meg, hogy a graffitiért nem bírságolom.

Lemondóan sóhajtottam, s már szedtem volna a sátorfámat, de akkor mi van a kupolával meg a toronnyal, ez ötlött eszembe. Ideális, enyhén tört napsütés volt. Emeltem a gépemet, ám a vén verőlegény félrelökve a kezemet, gyakorlottan megmarkolta az arcomat hatalmas tenyerével (lazító mellékmegalázás.)

- Ez nem ért a szóból - hergelte a többieket. - Szólaljanak már meg maguk is, ne csak én verjem már itt egyedül ebbe a kurva nagy demokráciába'!

- Régen két ilyet intéztem el fél kézzel, de nekem már súlyos heresérvem van. Megmutassam? - Kockás nadrágos sovány ember kezdett vetkőzni.

Jobbnak láttam szó nélkül távozni. Búcsúfélét intettem szabad kezemmel.

- Nézd már, heilhitlerezik!

- Dehogy! Csak megyek...

- Takarodj inkább! - ordítottak mind.

- Tűnjél is, bizony, a picsába! - visított még utánam a nylonzacskóból falatozó asszony, amikor már csak olyan ilf és petrovi kis pontnak látszottam.

Taglalták még röviden, micsoda pofátlan alak volt ez a buzi, már hogy én, s aztán, hogy végleg köddé váltam, mindenki elégedetten ment a dolgára.