A Nemzeti Múzeum
fényképtárába már tengernyi sok fotográfiát sikerült átmenekíteni. Itt mindenek
előtt a történeti tartalmak jutnak (majd egyszer - esetleg) szerephez.
Így van ez persze
"odakint" is. Nagyon sok fényképet a nézői háttértartalmakból
kisugárzó kulturális vonatkozás érdemesít figyelemre, tölt fel kommunikációs
tartalommal. Sok esetben a képen ábrázolt(ak) közismertsége, s nem pedig a
formai erények. Esetleg csak egy szűk (családi?) körben való ismertség. Ezek a
körök viszont viszonylag gyorsan átrendeződnek, idegen vér szerint felhígulnak, sőt,
tovatűnnek.
A fotó elnevezés -
ha ésszerűen rendezzük el a fogalmi viszonyokat dolog és rokonítható dolog
között, azoknak a fényképezési tetteknek jár, amelyek nem csupán pszichénknek a
múlt, az elmúlt nyilvánvalóságába való átröppenéséhez szolgálnak, hanem
formájuk által is hangolják nézői lelkünket.
E formáltság (és
még valami) nélkül a fénykép a pillanatnyi hangulat - dominánsan a közöny - prédája lesz (a még valamit
illetően lásd például Roland Barthes fenomenológiai megközelítéseit a Világoskamrában.)
A Nemzeti Múzeum
kerítéstárlata (Múzeum utca) mely a Budapesti Fotó Fesztivál palettájára is
felkerült, zömében fényképeket, tárgyuk, illetve a fényképező személy
jelentőségére apelláló régi fénykép felvételeket mutat, s csak kisebb mértékben
fotókat. (mutat... - pongyola kifejezés: ...menekít ki kis időre a hajdani
pillanatok tengernyi sokaságával szembeni emberi és intézményi tehetetlenség
éjsötét karanténjaiból :-)
A fényképeknek jót
tesz a kerítés (legalább is nem árt,) a fotóknak kevésbé (lásd
illusztrációnkban rejlő célozgatást a térbeli szétszórtságra. (Tudom, a kerítés
itt egyébként síknak számítana :-)
A fotónak szánt
felvételek idő távlatában megmutatkozó érdekessége, hogy némelyek formáltsága
váltig hat, másokén pedig kezdünk átlátni, vagyis elvesztik esztétikainak
mondott varázsukat.
Ezeknek a befogadói
gondolatoknak jócskán keresztbe tesz, amikor a járdán, a képeknek háttal
beszélgetők, látván, hogy valaki fényképezni szeretné (s még állványa is van!!
:-) a kerítésre akasztott képsort, azért se mennek odébb.
Érdekes
végiggondolni, hogy ilyenkor készíthetünk-e fotót, vagy csak fényképet, vagy esetleg még azt sem. Ez utóbbit gyanítván próbáltam utólag a
végképp-semmit-mondásból kitörni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése