Kortárs művészek

Leginkább az ArtMarketekről hazafelé jövet szoktunk szamárságokon filózni, de lehet azt bármikor.

Egyre gyakrabban hallja az ember, hogy „kortárs művészet”, s úgy, mintha e kifejezés mögött valami forradalmi rejlene, talán a művészetről gondolkodók paradigmaváltása. Művészeti paradigma, mi fontos nézőszögből sarjad az? Nem annak fontos-e leginkább, akinek –hogy, hogy nem – holmi Rubensek, Leonardók, Moholy Nagyok meg Capák előre learatták lehetséges babérjait?

Mi kortárs művészek vagyunk, ti viszont csak jelenkoriak, hangoztatja egy nemzetközi divatok felé tapintó szövetkezés.

A kulturális tettek értéke viszonylagos dolog, bár a művészi tett lényege állandónak látszik, amíg az ember alapjaiban ugyanaz, mint amilyennek teremtve volt. Ám ha a kultúra egész mibenléte mégis egyféle civilizációs változó volna, akkor a kulturális érték érvényessége konszenzus dolga, valóban. Tetű lassú és véletlenszerű az ide irányuló összebólintás, de előbb-utóbb híre kel, ha megtörtént.

Egy valamikori napon kortársira és jelenkorira hasadt a művészek hajdan sem egységes mineműsége. A kor hozta magával ezt a hasadást. Bizonyára így van, ha ennyire mondják, hogy így van. Uraim, vegyék úgy, ez tehát realitás! (Hölgyeim, csak nyugodtan Önök is, mintha csak szintén Uraim lennének!)

Miben áll a kortárssághoz való integrálódásunk gyakorlati értelme? A tétova mecénások és a kulturális budget elérhetőségében, továbbá a kultúra terében közreható egyéni erők hatványozó interferenciáiban, a divatba jött formaságok és közelítések szembeszökő hangsúlyaival való könnyed rokonulásban.

Ha leoldhatnánk művészmagunkról valamiféle oldószerrel a folyton termő és ránk kövülő kölcsönösködés összetartó ragacsát, és ha elkergethetnénk magunktól a folyvást köröttünk sűrűsödő sznobokat is, akkor ott állnánk műveinkkel egyes-egyedül ajánlataink piacán, és a nem beavatott, a természettől természetesre fogékony közönség csak azon pihentetné meg tekintetét, aki az eredendő, még idomítatlan emberi érzékekhez és a romlatlan képzelethez szól, s a nem racionális szférákból vetít értelmet a racionális jelen zűrős dolgaira. Lehet, hogy összezavart agyával keveset értene ez a közönség a koncepciókból, de érzékelné, hogy mit volna jó érteni.

Az érzés nem is annyira, hanem leginkább a gondolat interferál, manapság már nagyon-nagyon vadul, s mintha mára a túl sok történeti és más reflektív áttételeződés okán elzápult volna a halhatatlanság, s széthordták volna annak aranyfedezetét, a mesterségi bravúrt és az atavisztikus iránti érzéket. (Mondhatjuk, a minap, Balla Demeter kiállításán Tímár Péter, a szerzőt magasztaló megnyitó beszédében, ez utóbbira célzott a Kardos Sándortól idézett metaforikus szavakkal: „az a művész, akit megérintett Isten ujja”)

A süketek persze csak fújják a magukét: követhetetlen logikával vált értelmet a művészet mivolt újradefiniálásának divatja. A konceptualitás és a lóugrásos következtetés interferenciái gerjednek össze újra és újra, olyannyira, hogy az agyalókat leszámítva lassacskán mindannyiunk számára hiteltelenné lesz az okosság, s belterjessé az egymás szavait kiforgatók vitatkozása is.

Ha - mondtuk fentebb, ám az említett oldószer nem létezik, és a sznobok sem kergethetők el, mert a dilettantizmus kíváncsiságnak nevezett farvizén folyvást újak teremnek. Hűtlenségüket és mérvadó voltuk hiányát álcázva özönlenek a szólítás mindenkori színpadai felé.

Kortárs művészek. Azok a fránya interferenciák mindig erősek és dominánsak, mindig van s lesz is kiváltság-cirkusz a pódiumokon, és éppen mindig nem illik leleplezni a bohócokat, nem is ajánlatos, mert interferálásban (vagy ha tetszik: összeverődésben) van az erő.

Kortárs művek. Míg a virulensek és nyakatekert ambiciózusok dobálják vakon a mukkanás köveit szellemük állóvízébe, közöttük révedezik az a néhány zseni is. Lassan tehát a sommázatos szavakkal!

Mi pedig, írogatók esetleg csak hallgassunk! Hiszen mi meg tán csak vakon kavarjuk a magunk állóvizét.

De inkább mégsem hallgatunk.

Kortárs irányzat. A művészet történetét sokan már csak azért tanulmányozzák, hogy tudják, min kell túl lenniök, ha modernnek és korszerűnek kívánnak látszani.

A MAOE október harmadikai Kortárs Digitális Fotó kiállítása fittyet hány a kötelező szemléleti korlátokra, s korunk jelenségeivel foglalkozik. 

folyt. köv.