pázöl

Az élet, ez a nagy játékos kipakolta a házunk előtti puzzle játékból az aszfaltdarabokat, és az Önkormányzatra vár, hogy próbáljon meg minden kis darabot a helyére rakni. Lehet nyerni, hiszen jön most például az őszi képviselőválasztás, ahol jól jár, aki képviselő jelöltként belopta magát a puzzle szerető lakosság szívébe.
Az Önkormányzat azonban nem jön, talán nincs kedvük játszani. Már négy éve játszanak velünk, érthető, ha unják.

döglött dolgok

Azt a döglött motorkerékpárt, ami imént még sápadt zölden hevert a járda közepén, már visszatámasztotta valaki az oszlophoz, de látszott. hogy nincs benne semmi élet. Kevéssel odébb a szél döglött újságokat kavart, tele döglött mondatokkal. Két alak közeledett a graffitis tivornyákba beledöglött árkád felől. Szél borzolta, eleven pocsolyában tükröződött döglött ábrázatuk. Az éj leple alatt letépett s arcára borított Csányi utcai szeméttartó, ami mindig is döglődött, de így is tudott okozni csalódásokat, elorzott szemetei után tátogott az alant somfordáló porban. Még nem adta fel, mentő-szemetelőjére várt.

A távolból közeledtek a sárgakabátosok. Az eleven vízsugarak csapkodását nem állták a döglődő újságlapok, ám egy-két, már három-négy napja döglött kutyaszar makacsul kitartott. A nagynyomású vízágyút, miként a nyomában tébláboló seprűs hordát a döglött sörös korsó is szerencsésen megúszta.

Reggel tíz lehetett. Ma még csak egy kávét ittam, döglődött bennem a gondolkodás. Mintha lezavartak volna valamiért...

Ezzel aztán ki is húzták a méreg-gondolatomat. Emberfal kell a gondolatnak, a szónak, nem döglött utca! Emberfal, amiről visszaverődik a gondolat, különben minek gondolni bármit is?

A nyelv külön-világ levében főnek a szavak. Itt tehetetlen a gravitáció. Az ember szabad, azonos hőfokon levők közt a semmi is jól megbeszélhető. Aki épp hallgatja, hogy mit ugat amaz, az serényen asszociál, s fogást keres okosabbsága ölelésének. Új szavakat dobál a nyelviség forrongó levébe, és e fortyogásban aztán, ha nem csapkod a kéz is, nagyobb baj nélkül eltelik az élet.

Mindehhez szerencse is kell.

Közben ittam egy feketét odaát, a turistátlan, döglött reggelbe bátran belenyitó kiskoszosban, de sem ott, sem itt, az utcán, köröttem nem döglődik ma még senki.

A döglöttekhez meg nincs mit szólnom, azok a múlt napok temetetlen döglöttei.

Döglött újságok. Életre keltési kísérlet

Döglött söröskorsó

Döglött konkurencia

alien

Képregriportunk a bulinegyedben készült.
Egy városszépítő kommandó figyelt fel arra, hogy a Király, Kazinczy utcák találkozásánál, magát csatornacsőnek álcázva, egy ecetfa-alien, egy valószínűleg turistaként érkezett nyolcadik utas lapul meg a vakolatban, hogy a sötétség beálltával magát az ártatlan bulizók nyakába vesse.

A lapuló szörnyet városszépítés látszatát keltve sikerült megközlíteni, és az éber kommandó fél órás dulakodás árán végzett vele.

Kordont húztak a hely köré. Most várunk, mert ezek a szörnyek többen is lehetnek.

Lump növény

Érdekességek a Bulinegyedből

Bulinegyedi fedéltelen növény egy átlumpolt éjszaka után

Lidérc utca

Aggályos volt, hogy a délutáni verőfényben bármi kis lidércfényt láthatunk majd, de ránk tört a fotósétálhatnék. Igen, nem volt elég sötét, amikor próbára téve bátorságunkat - mert hogy elég beszari alakok vagyunk - behatoltunk az Edvi Illés út felől a Lidérc utcába. Más szempontból sem volt szerencsés az idő: GÖELEVEN gyári fogyatékosságai okán a gazdagon szórt verőfényt szereti, ekkor viszont hétágra sütött a Nap.
Na, mindegy, ha már ott voltunk, próbáltunk helytállni.

Lidérc-vevő berendezés

Vándor-csalogató mérges almák a bozót-kerítés alatt

Lidérc megrágta házszámtábla

A lidérc fügét mutat a kíváncsiskodó GÖELEVENnek

Az út felénél aztán mégis megpillantottuk az áhított lidércfényt

Lidércjelző. Ha a kis piros zászlócska felfelé áll, be ne nyissunk, mert a lidérc otthon van!

A Lidérc utca vége. Aki idáig eljutott, gyújtson jó nagy gyertyát Szent Antalnak!

A világ szimpla leváltása

Besétál a több átkost is megért kifutó példány a Szimplakert romkocsmába, és elgondolkodik, mi ez a zűrzavaros otthonosság itten.
Nos, ez alighanem 4D vizuális környezet. Sőt, ha utána gondol kicsit, egészen biztosan ki meri jelenteni.
Aztán rájön az ember, hogy volt ilyesmi régen is, 4D vizuális környezet, akár már a reneszársz előtt is, sőt, vissza az ókori kultúrákig, hiszen elég, ha szellő támad a lugasos kertben, szökőkút bűvöli az ábrándozó tekintetet, ha kiakasztjuk az izgága rabmadár kalitkáját egy ágra, ami alatt olvasgatunk, vagy ha diszkrét cselédek surrognak a műtárgyakkal körülvett vendégség hátterében, és a látvány a legtermészetesebb módon négy dimenzióssá lesz.
Valahol a hajdani természetes - már mint természet által adott és akként tisztelt - és mai nem természetes között markírozható az a különbség, amin megakad a kifutó példány esze kereke.
Vacak, tönkre ment tárgyak kulturális becsértékre, műtárgyi megbecsültségre hajazó, poszteklektikus zagyválkodása ez.

Jópofa.

Sokaknak, az új generációknak az eddigi világ, a korábbi kultúrák leváltását jelenti. Az úgy neveltektől tiszteletet követelő régi kultúr-tárgyakról is tudnak ők, perszer, (analogikus szoborábrázolások, festmények, nemesen megmunkált matériák és felületek, a kézművesség és kézügyesség becsértékét hirdető, a történelem folytonosságára hivatkozó relikviák) múzeumokban rezerválva számon is tartják ezeket, de ők, a mai fiatalok már nem úgy nevelkednek, hogy maguk köré kívánják vonni az emberi kultúra eme aspektusait. Hetykén és szemtelenül értéktelen placeholderekkel tömik meg a hajdan művészeti és történeti kultúrát hordozó életkörnyezetet.

Minél zagyvább, annál nagyszerűbben le van szarva minden, ami régen volt.
Mivel, hogy a romkocsmákba látogató sokaság jól érzi a techno-roncs-budoárokban magát, nincs okunk a sopánkodásra.
Itt dekkolnak ugyan folyvást ezt-azt vedelve, de mindeközben valahogyan a krumplit is csak-csak megkapálják.
Ha semleges szemszögből pillantunk, nyilvánvalónak látszik: pontosan egy miatt sülhet le csupán a képe annak, aki szót emel mindez ellen: amiatt, hogy ő nem ma fiatal :-)    

emberlábrázolás

A közéleti emberábrázolás megnehezült felételei között is próbálunk helytállni GÖELEVENnel.
Néha érdemes lemondanunk az általunk kidolgozott személyiségmentes emberlábrázolásról egy-egy különleges vizuális csemegéért. Meglátunk most például egy varázsdobozt a combinón utazó lányka kezében, ami teljesen eltakarja a lábat. Mire diszkréten kattintunk, a lányka már nézi mit nézünk, aztán elbújik a villamoson utazó érdektelenek sűrűjében. Rendes kiscsaj, rendőrért nem kiált, pedig lehet, hogy ebben a táskában több van, mint a fejében :-)

a varázsdoboz

Lábbal tiprások

 

Érdekes téma a városi ember ösvényhez való joga. Pedzettük már egyik korábbi posztunkban.

Magunknak is mámorító érzés volt a friss aszfaltjárdát ösvényszerűvé piszkolni.

Itt van aztán most a gyalogos ember útlerövidítés-kényszere – mint atavisztikus motívum, amivel szépen elrondítható a városkép. Hátterében egy csírába szökkenni nem akaró komplett tudományág kínálkozik:  a keresztülvágás-pszichológia. Bizony, tudományos vizsgálódást érdemel az aszfaltutakkal jól felszerelt városi ember járáskelése. Szociológusok is rákattanhatnak, mert mintha lenne benne egy jókora adag egymással feleselés is.

Hajdan volt az Apáczay Csere János utca és a Lánchíd között egy jókora füves foghíj-telek. Azon átvágtunk a híd felé menet és visszafelé is. Igen sokára vettük észre, már aki észrevette, hogy két párhuzamos csapás létezik. Emögött egy pszichés alapmotívum rejlett: az ember át kíván vágni a téren, parkon, üres telken nyomban, mihelyst eléri, mert ez azt az érzést kölcsönzi, hogy ím, jóval közelebb került a céljához, már abban az utcában van. Más csapást vágott tehát az Apáczay Csere János felől jövő, nyomban balra fordult, mihelyst megpillantotta a hidat, és megint mást a Lánchíd felől érkező azon az igen hosszú foghíj-telken. Megmondjuk, nem dőltünk kardunkba, mikor megtudtuk, mi van, hogy két párhuzamos csapás létezik, de azért elég érdekes. 

Diszciplináris csemege lehet felcseperedő tudóspalántáknak: A lábbal való ellentörvénykezés, illetve gyakorlottabb tudósoknak: Az infrastrukturális terelés és szabályozás lábbal való felülírása (tiprása, ha tetszik). Rendőri doktorira készülőknek: A lábakarattal való hatósági szembehelyezkedés hiábavalósága.

A népi törvénykezés szép példája egy parkban: Elsőbbségadás szerelmeseknek kötelező. Fekve várakozni tilos!









Igen, Igen Tisztelt Olvasó! Ezek az antropológia legnagyobb témái. Mert a jövésmenés az ősi emberről szól és tiszteletet követel magának mindenfelé, amerre szem ellát. A városi ember a lexebb pázsitból is ösvényt fakaszt. Így harcol elorzott természeti jogaiért.

Az úgynevezett bódéösztön által életretaposott ösvény a Mster utcában.

Szögletesség ívesítése tetszés szerinti fokozatokkal.

Funkció-turmix városszélen.

Ím, a nyilvánvaló bizonyíték, hogy az ösvény ősibb fejlemény, mint a lépcső: az ember ösztönösen kíméli térdizületét.

E szép átvágás létrejöttében bizonyára közrejátszott, hogy a rendszerető városi ember balról jövet megpillantja a kép jobb oldalán látható szeméttartót.

Az ösvényekben oly gazdag budapesti Városligetben kialakított civil ellenösvény, mely fokozza a hegyenvölgyön érzetet.

A civilizáltságban utazó parképítők leaszfaltoztak egy ösvényszerűséget (a kép balszélén indul,) ám a jobbról érkező embernek nincs türelme odáig elmenni.

Ez pedig itt a lázadás és egyben a decivilizált területmegjelölés szép példája: a városi embernek nem tetszik, hogy az ösvénynek tetsző rés az aszfalton csirkének valón keskeny és természetellenes alakot formál, ezért bedobált csikkek százaival fejezi ki megvetését.

orbitális

Feleségünk világgá ment. Nézzük aztán most az orbitális távolságot a glóbuszmaketten Európa és Indonézia között, mi akik ma is hosszan hezitáltunk, hogy elmenjünk-e a Lehel téri piacig, mivel hogy bezárt itt a sarki közért. Az asszony meg odáig elutazik, mert talán azt hiszi, Dzsakartában jobb sajtok kaphatók. Enyhén szólva megmosolyogtató.

Sőt! Egyenesn röhejes!

sajtószabadság

Ma láttuk:

Szabadságától megfosztott sajtótermék az egyik metróállomáson