Twilight a KMO-ban

Gyémánt László festőművész szavaival nyílt meg Kispesten, a KMO Művelődési Házban Horváth Péter fotókiállítása Képek az alkonyzónából címmel.

Horváth Péter látomásait Gyémánt László embertelenül szépnek és drámainak nevezte. A kiállított fotók felkorbácsolták érzelmeit és gondolkodásra késztették. Figyelmes tanulmányozás után arra a végkövetkeztetésre jutott, hogy "már nincs tovább, hogy ez a történet vége". „Az ember alkotta világ fossziliáinak borzongató sivársága” megválaszolhatatlan kérdést vetett fel számára, hogy tulajdonképpen miért is vagyunk, és mi értelme a kultúránknak, ha mi sem leszünk és utánunk sem jön már senki.

Gyémánt László e szavakkal adta jelét annak, hogy csodálja Horváth Péter "vízióinak dialektikáját, ahogyan a felfokozott ellentétekből elkápráztató bravúrral idézi elő azt a képi szuggesztiót, ami megragad és fogva tart."

Gyémánt László itt tett egy óvatos kerülőt: kitérve a művészet értékének nem mérhető voltára, s még inkább ama tényre, hogy a művészet iránti éhség nem általános emberi tulajdonság, megengedte, hogy a megnyitó közönsége ne feltétlenül gondolja ugyanazt, amit ő.

Ekkor határozottan fellélegeztünk, mert bizony sajnálattal vettük volna, ha nem gondolhatnánk, hogy Horváth Péter alkotó tevékenységében szemmel láthatóan jelen van a játék is, de mennyire! (lásd akár e kiállítás szélső darabját adó önarcképét!)

Gyémánt László ezek után említést tett még a Twilight Zone kifejezés értelmezéséről, amit magyarul alkonynak nevezett, elismerve, hogy az angol kifejezésben valami több van ennél.

Valóban: a line between the illuminated day side and dark night side of a planetary body

Tudományos megközelítéssel azon - valamely bolygó forgásával folyvást körbe járó – sávot, emberi nézőszögből esti időszakaszt jelöli, ahol, illetve amikor a nap már lement, de még nem borult fölénk az éji sötétség.

A fény (light) szótövet magába foglaló twilight szó ide idézésével célzott Gyémánt László arra, mennyire fontos szerepet játszik Horváth Péter képein a fény.

„A felfokozott fények keltik azt a drámai hatást, amellyel kiteljesedik a képek drámaisága.”

A felfokozást kicsit alulméretezett kifejezésnek tartjuk Horváth Péter kiállított fotói esetében.

A mi megnyitó beszédünkben inkább arra utalnánk, hogy a Twilight Zone mai értelme bizonyos híres amerikai tévésorozatok nyomán hordoz egyfajta sci-fi attitűddel rokonítható fantáziálást, mintha a szürkületi zónában irracionális, a nappal realitásában számunkra meg nem mutatkozó dolgok történnének, olyan dolgok, amelyek azt sejtetik velünk, hogy számos folyamat és rejtett alakzat munkál a kozmikus valóságban, amit meg nem ismerhetünk.

Azzal, hogy Horváth Péter leoperáltatta digitális kamerája szenzoráról azt a filtert, ami meggátolja, hogy az elektromágneses sugárzás spektrumának nem látható hullámhosszai (infra, ultrarövid) a fényképezőgép szenzorához hozzáférkőzhessenek, felerősítette azon sejtésünket, hogy az ő művész-ösztöne már régóta a látható világon túli valóság után tapogat.

Hogy aztán csakugyan azért van ez, mert közelg a vég, azt azért nem vennénk bizonyosra.

Mi már réges-rég megmondtuk, és ennél tömörebben a gyémánt sem karcolhat, hogy Horváth Péter a Tónusok Ura.

Horváth Péter a gyémánti szavakat hallgatja

A Szövetség is képviseltette magát

Ez állítólag annyira twilightosra sikerült, hogy hozzá nem nyúlhatunk

Lábak megzavart  kibontakozó párbeszéde

Twilábra mentünk

avagy Horváthék a megnyitó után

Twilightosan tükröződő Horváth fotó egy ismeretlen lány szemüvegében

A kultúrház büféje.

Minden tvájlájtolt a kiállítás erőteljes aurájában.

Leghűségesebb olvasónk kora reggel már szemünkre vetette, hogy miért nem említettük meg a pirkadatot is, hiszen az angol twilight szó erre is érvényes.

Természetesen nagyra becsüljük az angol nyelv megközelítését, ami a jelenséget kozmikus komplexitásban ragadja meg. A magyar szókincs birtokában azonban, ami érzékletesség dolgában az angolnál gazdagabb, az ember képes és hajlamos a tudományos szárazságon túlugrani, és érzékeltetni azt, aminek semmi köze a tudományossághoz, de nagyon is visszatükröződik az említett, 20. századunk elejére visszanyúló filmi fantáziálásban.

Végül is azt kell válaszolnunk olvasónk felvetésére, hogy a mi megközelítésünk szerint a filmek által hirhedtté lett alkonyi zóna titokzatosságán a pirkadat egyáltalán nem osztozik, valószínűleg és logikusan azért, mert az nem az éjszakánkat, hanem nappalunkat, az ember igazi éltetőjét hozza el.

Az angol sci-fi képzelet persze áthordhatja az ember atavisztikus rettegését a pirkadati zónába is, mert az üzlet az üzlet, de miért kéne nekünk a magunk kedvelt zónapörköltjét tvájlájtosra cserélnünk?