Jeges szél söpört végig a tajgán. Életnek nyomát hiába kutatta a szem, kihalt
táj volt ez, olyan azértse féle, egészen a horizontig. Fent a csalódás mogorva
felhői, lent dér lepte, töredezett ábrándok.
E rideg síkság kellős közepén emelkedett ki a vascső, végén a
zuhanyrózsa. Én álltam a forró víz alatt. Jó volt, jó lett volna eme éltető
menedékben, csakhogy törülközőm, ruhám sehol.
Miért, miért? Azért, mert –
vesztemre - ez így volt érdekes. Foglya vagyok egy képzelt sugárnak, míg egyszer
aztán majd mégis megfagyok.
Legalább szappan? - ezt kérdik most az optimisták, igen. Nos, nekik
szappan se volt.
(Bármi kérdés még?)
A sátorosan nyíló forróság, szerény képzeletem olyan 30 fokos szöget
engedett meg, ami vállaimat még betakarta, ennyi volt minden menedékem, s hogy
nem apad el, ez egyetlen reményem.
Ám mi hozta, és meddig, mi tartja fenn e csapda helyzetet? Elmém
nyilván, valamiféle képzelt, bukfences kegy nevében. Képzeletem amilyen gazdag és ábrándja
vesztett, meg is fagyaszthattam volna rögtön magamat ott a jeges tajgán, ám
szeszélyes kedvem pillanatnyilag menedékre vágyott. Míg éltető sugárról képzelődöm,
folytatódhat az élet.
De tudtam, nem bízhatok semmiben. És lám, az elme amilyen hűtlen, már
kezdett is csökkenni a víznyomás, éreztem, hogy áttör rajta a jeges, idegen
akarat, egy régi hülye kérdés már dobhártyámat kaparta.
Az utolsó pillanatban sikerült mégis lelkemre beszélnem.
Tudtam, ha erős a képzelet s a kegyes szeretetbe vetett hit, kiterjedhet
a forró vízsátor, eggyé olvasztva e két őselemet, a négy ősnyűg két
legképlékenyebbikét, a vizet és a levegőt, egészen a horizontig, s akkor szabad
vagyok.
A zuhanyrózsa membránja lassan kidülledt, tudtam, ez 179 fokig mehet
így, s akkor győztem, akkor a világ ridegségének annyi. Gyönyörködtem a
kiterjedt vízen át az opálos horizontban.
Távolból delfin közelített. Igen, palackorrú, ha akarjátok, mert lásd,
ki vagyok, nálam rendelni is lehet. Kissé esetlennek tűnt a mozgása, bal
uszonya alatt ugyanis - ebből nem engedek - törülközőt szorongatott. Kék
frottír kelme volt, érdekes mód a pupillám színét szorozta. Ez a kékség terült
aztán fölém.
Száraz, száraz? – lám, az olvasó már megint akadékoskodik,
ellentmondást remél. Hát persze, hogy nem!
Na és úszónadrág? – utolsó levegőmből ennyire futotta.
Vártam a válaszra még egy darabig, ám levegő híján képzeletem hamar leállt.
És mégis! A delfin csak körözött játszadozva.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése