A Felbontás Oltára

Bemutatkozott a Magyar Fotográfusok Házában a svájci Pictet&Cie bankhálózat. 2008-ban alapított fotódíjukat a világ legnagyobbjaként aposztrofálja a sajtó.

A Pictet Díj igazgatójának jelenlétében (aki maga is rágódott keveset fenntartható fejlődésre nagy figyelmet áldozó missziójuk fontossága fölött :-), egyenesen az Emberi Erőforrás Minisztériumának helyettes államtitkára (!) nyitotta meg a kiállítást, melynek pályázati tematikája ezúttal az ERŐ volt (maga az eredeti POWER szó többet jelent, én hagytam volna úgy, illetve, amilyen bátor vagyok, ERŐ s HATALOM-ként vagy ERŐ mint HATALOM-ként fordítottam volna.

A tizenkét díjazásra kiválasztott fotográfus portfólióit a díjadományozó 2-2 – kevés kivétellel - igen nagy méretű fotóval reprezentálja Budapesten, mintegy ezzel is hangsúlyt fektetve politikai aspektusukra, mely a POVERt mindenképpen valami nagy és a civilizációs rend s biztonság határait és lehetőségeit reprezentáló megmutatkozásban keresi. A tizenkét kiválasztott fotográfus pályázati anyagáról mélyebb érdemi benyomást szerezhettünk volna, ha szerényebb – és bizonyára még így is átlagon felüli – méretben valamennyi beküldött fotót falon láthattuk volna.

Az első díjat francia fotográfus nyerte. Az utcai zavargásokat kihasználó fosztogatókról készült pillanatképe egyedül uralta azt a falat, amit nem rég Stalter György csak több, igen nagy méretre felhúzott képével tudott betölteni!

Visszás érzéseim támadtak a kiállítás láttán, persze ezeket olyasféle autonóm művésznyavalygások motiválhatják, amik jócskán kimentek a divatból. Ma a világunk sorsárol folytatott média-purparlék nyomulnak a magát művésznek szánó és képzelő új generáció hivatástudatába.

Mondhatjuk, hogy az ERŐ megkérdőjelezhetetlen hatalomként jelenik meg az ember életterében, a borulékony államrend mögött, vagy amikor a hatalom intézményei nyomulnak a maguk apparátusaival. A társadalmakat irányító politikai hatalomnak egyik legnagyobb aduja a nyers emberi erőből akkumulált erőszak-erő, aminek nagyságát akkor fogjuk fel igazán, mikor zabolázhatatlanul kilép nyugalmas medriből. Hatalmas erő potenciál rejlik a tudományos munkálkodásban is. Ám a civilizációnkat érő kataklizmák idején – cunamik, hurrikánok nyomában - hamar belátjuk, mennyire nevetséges semmiség minden emberi erő az univerzum természeti erőkészleteihez képest. (Ráadásul: a leginkább tisztelendő tény és maximális nosztalgiával eltöltő dolog számomra, hogy mindez kezdetben egy pontban volt! – Na és, hogy ilyen az én életemben már aligha lesz - megint! :-)

A hatalmasok – és közéjük soroljuk mind nyilvánvalóbban a pénzvilág intézményeinek irányítóit is – szeretnek fürdőzni abban a gondolatban, hogy kezükben van a Föld sorsa, és fejükben mind ama felelősségtudat, ami kezükbe adta a fejlődés gyeplőjét is, ami nélkülük a lovak közé lenne dobva.

Amit a hatalmasok tesznek velünk és a világgal - mindenek előtt saját hatalmukat menedzselve - az a nagypolitika, a rendelkezésükre álló Föld-felület berendezésének elvei és felsőbb belátás igazolta módszerei. Az efféle indíttatású hatalmi igyekezet szereti azt mutatni, hogy értünk, a mindennapokat fizikai munkával görgető emberekért van. Ma a politikai propaganda (hasunkba lukat beszélni) tömegkommunikációs arzenálja igen hatalmas, ám egy becses trófea nélkül mit is érne a nagypolitika imázsa, mit is érne a művészet címkéje nélkül?! Fegyverét nem csak gondolatnak, hanem érzelemnek is! - mert hogy mindenből, amit a politikai hatalom kezébe vesz, fegyver leszen.

Szóval a nagypolitikát játszó hatalom szereti a maga politikai szócsövének tudni a művészetet is. Itt ugyan antagonizmus lappang, de hatalommal mindent, még az antagonizmust is meg lehet dolgozni.

A Pictet&Cie pár éve fejébe vette, hogy a Föld megmentéséért propagandisztikus lépéseket kell tennie, aminek a megnyilatkozási formája természetesen politikai. A Pictet Díj keretében kiírt témák ezért világra szóló horderejűek. Sztéjtmentjükből kiderül: remélik, hogy a tömegkommunikáció globális vizuális kutakodásainak terméséből merítve egyben az ábrázoló művészetet is maguk oldalán tudhatják.

Tettenérési pont!

Talán az efféle hatalmas tudatlan erők sodorják az egyenlőség jel két oldalára a vizuális kommunikációt és az ábrázoló művészetet!

A Prix Pictet díjazottjai, akiket kifejezetten politikai reprezentációra sűrített terjedelemben a Mai Manó Házban is felvonultatnak, zömében professzionális fotográfusok, professzionális háttérerővel és technikával támogatva fényképezik a civilizációk forrongásait, a háborúkat (hadi potenciál),a természeti katasztrófákat, mint például az óceánok elszennyezése. Egyfajta protokolláris körültekintésre utal, hogy felbukkannak a benyújtott portfóliók most látható szűk kivonatában olyan képek is, amelyek az ERŐ zászlaja alatt semmi mást nem közölnek, mint hogy a hatalom szereplőit is a kivételes erő hozza a felszínre. Itt van például a kiállítóterek egyik, tengely irányban messze kitekintést kínáló főhelyére illesztett óriási Clinton mellkép, amint ez a nagy ember a fejlődés fenntarthatatlan állapotai felett borong valamelyik kongresszusi pulpitus mögött. Arca semmivel sem mond többet a művészi üzenetet firtatóknak, mint amit feleségem arca kifejez, amikor este rádöbben, hogy elfelejtett jó időben leugrani vajért és kenyérért.

A művészeket bizonyára képes a Prix Pictet a maga oldalára állítani, ám hogy a művészetet magát is, az ebből a kiállításból nem derül ki.

A művészet lényege egyfajta irracionális tudás közvetítése, amivel a nagypolitika ugyan mit is tudna kezdeni? Az irracionális üzenetek befogadhatóvá formálása olyan adottságot és gyakorlatot igényel, ami persze a propagandában is ki tudja fejteni aktivizáló erejét. Egy rendesen megkomponált kép azonban ettől még nem lesz művészet. Épp ezért oly könnyű a széptevéssel megrekedni, érdektelenség vákuumába (két u, csak M.F. barátom kedviért :-) kerülni. Ha a falra kerül egy jól elkapottnak tűnő, heves alvilági pillanat, gondolkodunk-e azon, hogy a fotográfus hogy került oda? Az efféle fontos tettenéréseknek a fele színház.

Az esztétikai rend vagy a kompozícióban ható különösség, ami a komponáló és aztán a befogadó érzékét egyaránt befolyás alá vonja, arra való, hogy a befogadó készségét élénken tartsa, figyelmét irányítsa, pszichés aurát kölcsönözzön valamely témának. Az esztétikai jellegzetesség azonban az ábrázolásnak - egyáltalán, a vizuális megjelenésnek – csupán egyik eszköze, és riportfotózáskor egészen más egyéb lényegi vonásokkal társul (pl. hitelesség) mint a művészi gondolat, ráción túli felfedezések közvetítése esetén.

Itt, Prix Pictetéknél nincs nézői szabadság, illetve van, ha neked van, de itt azt illik tekintened, amit ők, a nagypolitikában gondolkodók tekintenek. Ezért néz Clinton akkorában és oly ambivalensen, s nem pedig én J)

ERŐ! Számbavehető-e minden, ami valóban fontos és veszélyes?  Szó sincs például arról, hogy micsoda ördögi erő lakozik a kollektív vallási hitben! (Persze efféle téma leginkább teátrális külsőségeken át lenne fotografálható.)

A Ház bájos programkoordinátora, aki nyelvtudását a globális gondok, a fenntartható fejlődés és efféle fontos kérdéskörökben edzette, készséggel kalauzol a méretes fotók között, és tájékozottan érvel, miért is oly fontos itt minden egyes kép. Illetve kedvesen rálegyint az óceán hátán szétterülő olajszennyezések apropóján készült légifelvételre, ami a roppant hullámokban tornyosuló energiát lélegzetállítón tárja szemünk elé, és azt mondja: „Hát igen, tudjuk, photoshop!” – s már suhan is tovább. Ha nem lenne ilyen bájos és okos, most kellene visszaküldenem az ugratóba. A photoshop a vizuális gondolkodás egyik csodaszerszáma. Hatására a dilettánsok seregekbe verődnek és jól szembeötlen elsüllyednek. Na persze, a művész, aki photoshopol (belepiszkál), az meg, bizony, könnyen félresodródik a statisztikai tényekről gondolkodók látóteréből. Daniel Beltrával ez most, szerencsére nem esett meg.

A rangos bank erőt mutató hatalmas kópiáinak némelyike akkora, hogy érzékeim arról győzködnek, magam is a képen belül állok. Ez, egyebek mellett, az Elképesztő (oltári) Felbontásnak is köszönhető.

Látom is a kortárs fotóst, amint a Prix Pictet Aided Resolution – magyarul csak PPA Felbontás -oltára előtt imádkozik leborulva, a világmegváltó vizuális kommunikáció mindenhatóságát dicsőítve.