Tűnödtem még kicsit ezen a Bukta
performanszon, s lám, a blogozás milyen kiváló eszköz: utólag még ideragaszthatom,
mire jutottam:
Hallgatván a hatszáz nevet, kik
előtt Bukta Imre vasárnap tisztelgőn maga elé tartotta pufajkával töltött
nejlonzacskóját, figyeltem, fotós nevek elhangzanak-e vajon. El is hangzott
néhány szóra épp úgy érdemes, mint érdemtelen név. Miért pont ezek?
Másnapra leesett: a Mi a
magyar? kiállítás szerepvállalóit szinte kivétel nélkül beágyazta Bukta
a maga hatalmas lajstromába.
Hoppá! Bukta Imre, a mi szuverén
és szabad Bukta Imrénk nem csupán egyik részese volt tehát annak az elég arrogáns, irány
tévesztett kiállításnak, hanem utólag, ím, azonosul vele!
Egy szekérbe száll egészen más
nemű és más minőségű szerepvállalókkal (talán az sem túlzás, ideológiai
szekértolókkal)? Hm...
Itt már begyűrűzik sajnálatosan
az ő szellemi megcinkelhetősége, s akkor pedig megkockáztatnám: meneküljön
gyorsan vissza az ő tiszta és hiteles, kis gével gulyásos faluvilágába, míg nem
késő!
A Mi a magyar? kérdésre minden felkért művész válaszolhatta volna
szabadon (nem tudom, akadt-e ilyen) hogy leszarom, és ezért aztán,
következésképp nem is vett volna részt azon. Ezt mondani azonban – leszarom
- úgy, hogy igenis részt veszek benne (az önmutogató művész betegesen hajlik
ilyesmire!) enyhén szólva hipokrita viselkedés, talán annak egyfajta
posztmodern formája.
Gulyás Gábor sikerkalandot látott
abban a dologban. Ő tudja, megérte-e neki vagy sem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése