2012. január 25., szerda

boldogság

 Január huszonvalahanyadikán talán már sokak sejtik, hogy a közhelyes boldogság kívánások nem fogtak rajtuk.
Magam részéről, ahogy sokan kívánták, kétszer is szarba léptem, épp itt az árkádunk alatt, és semmi.
Kinek-kinek csakis a boldogság testre szabott formájára van esélye.
Olcsó játék az évvégi generálbuékolás.
Amikor kívánunk, a megcélzott személyiségéből kell kiindulni.
Na és az sem árt, ha tudjuk, hogy egyáltalán mi a boldogság.
Még csak január van, még nem késő!
Ezért adjuk most közre NAGY BOLDOGSÁG KATALÓGUSUNKAT
Íme:

D-Vektor-Pesövé Ofszi

BOLDOGSÁG KATALÓGUSA


A boldogság különféle lehetséges megvalósulási formáit ezúttal
újévi jókívánságként jelenítjük meg.
Meg kell jegyeznünk: maga az ÉV természetesen sosem volt és nem is lehet boldog úgy,
amiként egyesek célozgatnak rá.


A szerkesztők fogalom-magyarázata:
Számunkra vitán felül áll, hogy a boldogság egyfajta zúdulásszerűen bekövetkező beteljesülés-érzet. Szerencsés esetben lassabban kibomló, permanensen fokozódó közelítés is lehet boldogságérzet forrása, ígéretes közelítés bizonyos vágyott célok felé, vagyis elvileg nem zárható ki az egészében boldog élet (pláne, ha az aggkori fásultság élvezetét nem visszük túlzásba :-)
Boldogságunk forrásának (vagy ha tetszik célképének) esetenként eltérő voltát, miként a boldogság állapotához vezető útnak kacskaringós voltát és nehézségi fokát is, számtalan külső és belső tényező, történések és fejlemények sokasága határozza meg, illetve a papírforma szerint már bekövetkezett boldogság érzékelését számtalan fennálló külső és belső körülmény gátolja.

John Stuart Mill szavaival: "Tedd fel magadnak a kérdést, boldog vagy-e, és már nem leszel az."
 (A szerkesztők ehhez hozzáfűznék: ha a boldogság a lelki felröppenés, a vágy és a valóság összetalálkozásának katartikus pillanata, akkor a boldogság érzelmi magasságában való tartózkodás már nem része a boldogság-eseménynek, hanem a katartikus hév kihűlésének lassú/gyors kiábrándító stádiuma, így teljesen nyilvánvaló, hogy ismét boldogtalanságra van szükségünk, hiszen alá kell merülni ahhoz, hogy újra fel lehessen röppenni.)
A gazdagok boldogságáról: fentiek értelmében a jövedelemkülönbség növekvő mértéke az, ami elnyújthatja a boldogságérzetet, pontosabban: csak a többi gazdagnak gazdagodásban való túlszárnyalása teheti boldoggá a gazdag embert. Mi több: még a különbség növekvésének is növekvésen - hatványozott gyorsuláson - kell átesnie, hogy unalmassá ne váljék a dolog. A változások eme sokhatványosított mértékét egy idő után egyetlen gazdag sem képes többé követni. Ekkor kellene megint szegénnyé lennie, de a gazdag ember annál mindig sokkal mohóbb, sem hogy bármi áron boldog akarna lenni.
Ha újév alkalmával a címzettnek igazán tetszőt vagy jellemére illőt szeretnénk kívánni, érdemes utána gondolni, ki is ő, miféle ember valójában, és miután már látjuk az ő kedves vagy cseppet sem kedvünkre való habitusát magunk előtt, e katalógus a maga jellemekre alapozó, átfogó rendszerével bizonyára segítségünkre lesz a boldogság kívánásban.

*
Zsigeri boldogságok
"Láttam a boldogságot én,
lágy volt, szőke és másfél mázsa."
J.A. (vigyázat, nem Jakupcsek Abrielláról van szó!)

Akkor kívánjunk zsigeri dolgokat, ha teljesen közömbös számunkra, hogy az illetőnek bejön, amit kívántunk, vagy sem.
ősi BUÉK alapforma:     "Bort, búzát, békességet!"
továbbiak:     "Szeretetben gazdag Új Évet Kívánok", "Erőt, egészséget az Új Évben...!"
újabban:    "szerotonin-szintben gazdag Új Évet!"
                            "endorfinban gazdag Új Évet kívánok"
                            "ne legyél híján Prozaknak!" stb.

Boldogság-Járandóságok
    ide sorolandó a szociális előmeneteli pozitívumok és a státusszimbólumok számos formája

 direkt forma:   "Elismerésben gazdag Új Évet...",  "Sikerekben gazdag Új Évet kívánok...",  "Karriered legyen töretlen!", "Adóterhed tűnjék elenyészőnek!", "Költhess haszontalanságokra számolatlanul!", "Szűkösséget sose érezz!"
biankó forma: "Váljon valóra minden, amire csak vágysz!"

Import Boldogságok
            heppi nyú jiér!
            nevögivapp!
            bonne Année
            Gelukkig Nieuwjaar
stb.

Boldogság-garanciák
inverz avagy kuplungolt beteljesülési forma:     "mindent, amit magamnak is"-féle kívánások:
        Legyen neked épp oly boldog az új év, mint nekem!,  "..., azért is legyünk boldogok az Új Esztendőben!", "legyek dúsgazdag és mégis irigyeljelek az Új Esztendőben"
kívánság-csomag:    "kívánom mindazt, ami a boldog Új Évhez neked kell: jó származás, jó barátok, jó szerencse, egészség, gazdagság, szépség, és amit csak akarsz."

homályos: (előfeltétel-függő garanciákkal)
    "kerülgessen az igazi boldogság az egész Új Esztendőben!", "ott lássuk viszont egymást: egy szebb, boldogabb Új Esztendőben!"

Boldogtalanság-relativizálók, boldogságbetlik
filozófiai alap: "Ki bánatot sosem ismert: boldogságot meg sem ért." - Rusztaveli
BÚÉK alapforma:    "bú, betegség elkerüljön!" (feltételezvén, hogy a megcélzottnak volt már ezekben része)
továbbiak:    "lábad ne törjön!"
invert fenyegetés:    "jöjjön a baj csőstül, de Te valamennyin felülkerekedj!"
szerencse kelepce:     "mosott pénzt ne találj!" ,  "lépj szarba!"
túlélő-csomag:         "kár, baj ne érjen...!",  "ez legyen végre a Te éved!"

Boldogsághátrány kiegyenlítők
Boldogulás (ott kívánjunk másoknak ilyet, ahol már elcsépelődött vagy vészesen lanyhul a boldogság újdonságértéke!)
                "karriered hozzon új fordulatot!", "boldogulásod legyen a boldogságod!"
Káröröm (akkor kívánjunk magunknak ilyet, ha már garantáltan nincs reményünk boldogság-áramköreink pozitív feltöltődésére!)
            ősi BUÉK alapforma: "Mindenki más lova is dögöljön meg az új esztendőben, de senki ne legyen még nálam is boldogtalanabb emiatt!"

Boldogság-hígítók
            "tudj örülni mindennek!"
            "csak rosszabb ne legyen...!"
            "kerüld a vágyakat!"

Boldogság-morzsák
konkrét apróságok:    pl.:     "az Új Évben néhányszor vegyék észre, hogy fodrásznál voltál!",  "a vakond kerülje el a kertedet!"  stb.

Mentális boldogságok
alapforma:    "...küzdj és bízva bízzál!"
változatok:    "találj magadra!"
"kívánok helytállást egy emberpróbáló, de lehetőségekben gazdag Új Esztendőben!"
"boldog Óesztendőt!"
"teljesíthetetlen fogadalmaktól mentes Új Esztendőt kívánok"
"kívánom, hogy ne akarj minden áron boldog lenni"
"kívánom, hogy ne függeszd sokáig sóvárgó szemed a boldogság valamely bezárult ajtajára, mert talán már nyitva áll egy másik!"
boldogabbnak tűnő Új Évet kívánok"
"világos prioritásokat kívánok az Új Esztendőben"
"értelmet, szervezettséget, rendet kívánok az Új Esztendőben"
"hosszan követhető célt kívánok az Új Esztendőben"
"kívánom, hogy ne csak remélj, merj is boldog lenni"
"kívánom, hogy az Új Esztendőben ne érj rá boldogtalan lenni"
"kívánom, hogy ne mintázd mások boldogságát"

Kulturális aurába ágyazás: Kívánom, hogy "Ehess, ihass, ölelhess, alhass! A mindenséggel mérd magad!
s mondhasd: Sziszegve se szolgálok aljas, nyomorító hatalmakat."

Tradicionális, eseti:
"Annak nevével jöjjön fel a forró vízben leghamarább megfövő gombóc, akit férjül szeretnél."

Absztrakt:

        "homlokegyenest kívánok..."
        "nektek se mellé...!"
        "legyen az Új Év olyan börtön, melynek boldogságból vannak az ablakrácsai!"

Kényszer-boldogságzubbonyok, boldogságváltók
(jól megfontolandó, kinek, milyen körülmények közepette kívánjuk ezeket)
"Boldog, akinek hűtlensége megbocsátatott, vétke eltöröltetett. Boldog az az ember, akinek az úr nem rója fel bűnét, és nincs lelkében álnokság." (Zsoltárok 32,1-2)
    "boldogok a szelídek, mert övék lesz a Föld
       boldogok, akik sírnak, mert ők megvígasztaltatnak
  boldogok, kik éheznek és szomjúhoznak az igazság után, mert ők kielégíttetnek
  boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek
  boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják az Istent
  boldogok a békés lelkek, mert ők Isten fiainak hívatnak
  boldogok, kik igazságért üldöztetnek, mert övék a mennyeknek országa"

Háttérfeltételek, evidenciák:
Semmi ne adjon okot boldogtalanságra!

***

Szerintünk ennyi, de pusztán a cikizés végett idézünk még:
"a társadalmi boldogság tényezői:
kielégítő jövedelem, lelki és mentális egészség, biztos és kielégítő munka, kiegyensúlyozott, szeretetteljes magánélet, biztonságot nyújtó közösség, szabadság, stabil erkölcsi érték." (Richard Layard közgazdász professzor)

(Nos, szerkesztőink úgy vélik, olyan, hogy társadalmi boldogság, nem létezik, a prof által felsoroltak a boldogulás tényezői, ráadásul társadalmi boldogságon itt feltehetően a társadalmi viszonyokban mutatkozó általános elégedettséget kell értenünk, ami az egyéni boldogulás-kondíciók statisztikai képén alapul, vagyis nem hogy boldogság, még boldogulás tekintetében is a senki földje. De csitt, ha ő így okos, ne tegyük boldogtalanná szegény jó Layard professzort!)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése