2017. december 30., szombat

Szeretet meg a torma



Ha a teremtő őszintén gondolta ezt a világot olyannak, ahol a szeretet a legfőbb immateriális érték, akkor hiba volt beiktatni a táplálékláncot. A teremtő, bizony, túlbonyolította ezzel az ötletével a szeretet kibontakozásának játékterét. Az élőkben generálódó ragadozás érzet elhomályosítja a szeretet érzetét. Ha a szeretet annyira fontos összetevő, elég lett volna ennek ama legeslegfőbb szívben érvényt szerezni: elég lett volna a teremtőnek simán, önzetlenül és példamutatóan szeretnie, s így a szeretet szép háromszögét képezhette volna velünk egy tápláléklánctalan világban.
Sőt, ha valóban mindenható, akiről beszélünk, elég lett volna önmagában bíznia, sőt, elég lett volna önmagát szeretnie.
Na persze, akkor hogyan öltött volna magára erejében mérhető, ösztönző tormát az emberi sonka, hogyan valósult volna meg sonkáink szárnyalása!?
De csitt! - mondaná Shakespeare. Kár e vágányon tovább robogni, mert itt a mozdony nem sihaha, hanem csak ha, ha, ha... mintha jelen világunkat szebbé tehetné egy felsőbb irányú, univerzális ábrándozás.
Ám a világ igenis ellentmondásosan lett összedobva, s így a gyarló testbe leosztott elme zavarosan modellezi önnön szerepét. Nem tud mit kezdeni a gyomorral. A szeretet iránt sóvárogó aszkétikus lélek mind inkább befelé menekül, valamiféle remélt kozmikus békepont után tapogat.
Nincs olyan. Lássunk már világosan! A teremtés iránti hízelkedését meg-megcsillantva gurul le a kohéziós erők által gyönggyé formálódott vízcsepp a hogyan szeressek ötletelőjének homlokán.
Még a sormetszés is meg az egyéb ilyesmik létezése is dehogy az égi szabályból, hanem csakis a szavakkal való hemendeggszi zsonglőrködésből következik. Na meg a beszéd és gondolat könnyfakasztó ritmikája iránti - szóval, a tormával való - építő játékból. Tartalom és torma egysége, már őseink is ezt hajtogatták Szilveszter táján.
Lám, az olvasó itteni követő erőfeszítése is a szellem megosztottságának, a szellem elkóborlásának és valamiféle képzelt lényeghez való visszatalálásnak szakadékban gazdag, kacskaringós útjait mintázza.
Hol a szólalók csak combbá zsugorítják a sonkát, vagy szuszogva makognak, éppen ott nincs torma, és ott még közösséget építő szabályok sem teremnek. Két ember közül legalább az egyiknek ugyanolyannak, legalább is némely téren hasonértékűnek kéne lennie, hogy a másik aztán agyalhasson a csalódással nem fenyegető szereteten.
Ám de nem csalódni unalmas, és csak az üldözés és menekülés mozgatja meg rendesen tagjainkat. Erős kar, gyorsan futó láb, ez ment meg bennünket az agyonszeretéstől.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése