Kistermetű szuka ácsorgott csaknem mozdulatlanul a Rákóczi téri
vásárcsarnok előtti tágas téren, a csarnok homlokzata előtt sorakozó, díszes
pincei szellőző rácsok egyikéhez szíjazva. Furcsa szerzet volt ez a kutya.
Emberi lábszár közepénél alig érhetett magasabbra. Felettébb vézna és kurta
lábaihoz nem igazán illett a viszonylag nagy fej meg a göndör és unalmasan
tarka, terjengős szőrbunda. Afféle keverékek keveréke volt.
Türelmesen és hosszan várakozott gazdájára a növekvő júniusi melegben,
bámulta a viszonylag néptelen teret.
Amikor aztán a csarnok órájának mutatói összesodródtak, hogy
ünnepeljék a delet, és a közeli katolikus templom harangozó automatája is
rázendített, rövid bőr pórázát a leghamarabb elérhető helyen szájába vette, és
egyetlen roppantással elharapta. Sóhajnyi tanácstalanság után, cseppet sem
sietősen elloholt nyugat felé.
Évekkel később került ismét szem elé egy alaszkai riportban, amint -
kellő testi ereje nem lévén - haszontalan fanként lohol egy kutyaszán mögött,
reménytelen de olthatatlan szerelemben a falkavezér iránt.
Nyakában ott volt még a hajdani póráz maradéka, talán csak mert a
kutya életének is fontos és kitörölhetetlen része a múlt, az egyszeri élőlény
volt megkerülhetetlen bizonyosságait, az élet meghatározó csapdáit, döntéseit
és diadalait számon tartó emlékezés.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése