2015. december 13., vasárnap

Órjástorta

Gyermekkori álmunk. az órjástorta.
Chochol Károlynak 80 évébe tellett, hogy szembe találja magát vele. Ja, nem úgy! Ez nem burlesk!
Minap került sor a Chochol jubileumi év záróeseményére, lokálpatriotikus motívumok mentén épp a pesterzsébeti Kondor Béla Közösségi Házban. A tágas és fényárban gazdag színházteremben szokatlan eleganciával celebrálták az eseményt, Chochol Károly ez évi negyedik fotókiállítását, amelyen újabb és újabb eddig sehol nem látott pillanatokkal ismerkedhettünk Chochol múltunk-ifjúságunk ma már feledésbe merülő auráját idéző hatalmas életművéből. Abból a korszakból, amikor még merhetett az ember embert fotografálni. Már ha volt hozzá affinitása, mert bizony sok fotografáló szalasztotta el széptevésbe bonyolódva eme, bizonyára örökre elmúlt lehetőséget.


Bereczky Lóránd, A Magyar Nemzeti Múzeum címzetes főigazgatója mondott megnyitó beszédet.
A színpadon Chochol Károly régi idők dallamaival édesgető baráti zenekara, a Brass on Brass Dixieland együttes.

Tortafényben és ölelésben az ünnepelt
Kevésbé sikerült kapáslövésünk egy jól sikerült chocholi kapáslövésre :-)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése