intolerancia, mi az?

Száz éve hogy Dawid Griffith amerikai filmrendező nekivágott hatalmas filmi eposza megvalósításának. A film címe Intolerancia.

Érdekes mód a Wikipédia, a magyar, Türelmetlenségnek fordítja a filmcímmé avanzsált fogalmat, ami sajnálatos hagyományon alapul - súlyos tévedés, vagy alattomos megtévesztés, ha tetszik - s ami David Griffith hitvallásából is gúnyt űz, amennyire csak lehet.

Most - mielőtt még Okostojás átharapja a torkunkat - menjünk el a minősítésünk indokául szolgáló gondolatmenet elejére.

Másnak lenni természetes adottság. Ez a másság a természetben öntudatlan. Az élő mássága logikus és egyszerű fizikai következményekkel jár, aminek hátrányaival szemben harcolhat az élő. Az élő, harcol vagy sem, mint természetest, mint evidenst és előre nem felismerhetőt, elszenvedi másságát.

Csak a tudat képes a másságot beazonosítani.

Az ember miután érzékeli és beazonosítja, természetes késztetést érez támadni - nem a másik egyedet, hanem annak másságát mindenek előtt, sőt, elméje birtokában - felismervén a másságban a megszokottságokra berendezett életet bolydító problematikát - késztetése van nem eltűrni a másságot, sőt, késztetést érez érvelni is és szervezkedni a mássággal szemben.

A felismert másság megnevezése azonban nem egyik ember felsőbb jogosítványos ítélete egy másik ember felett, hanem viszonylagosság számbavétele, a fennálló eltérésről szimmetrikusan kölcsönösen kínálkozó ránézeti kép egyik fele. A legtöbb ember nem így tudja, pedig a milyenség nem rendeződik valami felsőbb érvnek hódoló hierarchiába. A valamilyenség a túlélés szempontjából bizonyulhat előnynek vagy hátránynak, ami azonban a véletlenszerűség valószínűségnek nevezett hozománya, nem felsőbb verdikt hallik ki belőle.

A civilizációk összeférésének sarokköve - körültekintő ésszel ajánlatos, hogy legyen ilyen! - a tolerancia, ami a mássághoz való viszonyulás elve és magatartás módja. A tolerancia társadalmi tudati fejlemény, az egyetlen és oszthatatlan embernem - emberi méltóság - eszméjéből logikusan következő, erkölcsileg és filozófiailag képviselt ama felismerés, hogy minden embernek ugyanannyi természetes joga van az életre. Ez az evidencia a társadalmak születésekor - még szerencsés társadalmi fejleményektől támogatva is - csupán a kollektív lét iránti ösztönökben bujkált (igen, ott voltunk!)

A tolerancia vagyis a másság eltűrése/elfogadása üdvös voltának felismerésében az u. n. nyugati társadalom elől jár. Ezt - sajnálatosan - úgy is mondhatjuk, hogy egyoldalúan képviseli az emberi méltóság kölcsönösségének és oszthatatlanságának eszméjét.

Az emberi összeférés síkján a tolerancia nem azonos tehát a türelemmel. David Griffith sohasem forgatott Türelmetlenség című filmet. A türelem pusztán pszichés magatartás, s mint ilyen teljesen más tészta.

Az egyenlőség jel türelem és tolerancia között katolikus hittérítők alattomos csúsztatása, akik azt a türelmet, amivel bizonyos felsőbb hatalom nevében várják, kivárják, hogy a más egyszer majd pont olyanná legyen, mint ők, azonosnak mondják a toleranciával.

Tűrés és eltűrés teljesen más stratégiával járó hozzáállás a mássághoz. Ha eltűrjük, hogy a másik ember más (kultúrájú, istenhitű, etnikai berendezettségű stb.), akkor megengedjük, hogy olyan legyen, olyan maradjon, amilyen, vagyis nem várjuk, hogy kedvünk, kényelmünk, nézetünk, hitünk szerint megváltozzon. Ez az attitűd, ha kölcsönös, közelít bennünket a békességhez, a civilizációs mássággal való együttéléshez.

David Griffith azonban azt vallotta, sajnálatosan, hogy az ember eredendő természetéből következően ilyen nincsen.

Eltelt száz év, s még nem cáfoltunk rá.

Igen, mi jártunk sertésneveldében, és láttuk, hogy a többekhez képest kissé lelassult - vézna, beteg? - egyedről hogyan próbál lerágni minden lerághatót - fület, farkat, lábat - a virulens habzsolni akaró. Mások meg jártak a világ nagy vadonjaiban, és megtapasztalták ugyanezt, hogy az erőst miként irritálja a gyenge. 

 És aztán itt van ez a mi civilizációnk is.

Mondhatjuk, hogy a civilizációk összeférésének eszméjéből a nyugati civilizáció gúnyt űz - nem humanista eszméinek magasában, hanem alant, dominánsan a maga kapitalista fejleményeitől sodortatva, valamint nyíltan vagy alattomosan hódító hatalmi törtetése által.

A gyarmatosításokon látszólag túl vagyunk, de az alávető törekvésen aligha, inkább csak más, a demokratizmus mázával álcázott módszerek jönnek divatba.

A társadalomtudati fejlődésük természetközelitől még nem eltávolodott szintjén leledző civilizációk össze nem férésének legnagyobb rákfenéje a vallási intolerancia, ami a barbár tudat, a vakhit velejárója. A vakhit nem a jóba vetett hit mellett érvel, hanem egyszerűsít: összeférhetetlenséget, intoleranciát szül. Ezen mi, nyugatiak talán túl vagyunk, de nem úgy a többiek.

Mi azt mondjuk - már csak így, szűk, blogos magunkban, hogy egy szép napon minden istenhit az emberiség közös történeti tudásának részévé kell hogy legyen.

De hol van az még?!

Addig még intoleráns fanatikusok bombába csomagolt, élő keresztjére feszíttetünk számtalanszor.