Űrpisztoly

A szomszéd gyerek vergődik az udvarban éppen. Kert az egyébként, nem is akármilyen, tele egzotikus fákkal, de neki csak udvar.

Vergődik a gyerek faltól falig, célozgat mindenre foncsorát vesztett űrpisztolyával.

Szülei vagy fél millióval lógnak a háznak, a közös költségek be nem fizetése okán. Anyukájának nincs most állása, emiatt van ez az egész, hogy még egy rendes űrfegyverre sem telik, nem hogy közös költségre.

Nekem 1970 óta nincs állásom, és most 2014-et írunk. Már nem is lesz tehát. Státusz, ha kínálkozott is néha, nem ért annyit, hogy megalkudjak ezzel-azzal, basáskodó, nagypofájú ügyeskedőkkel. Talán, ha erőszakosabb, nagyobb pofájú lettem volna náluk.

Folyvást magam felé fordítottam hát űrpisztolyomat. Ki vagyok luggatva rendesen, így viszont most szépen átfúj rajtam az értelem szele.

Értem ezt a vergődést is a házfalak között, nagyon is értem.

A városka széle, ahol felnőttem, a gyermeki kalandozás körbefalazhatatlan terepe volt. Megtanultam, hogyan kell boldogan csavarogni, poros utakon, törpeharcsában gazdag kubik gödrök közt, magasra rakott fészkekkel csalogató ártereken. Máig hat az a tudás, ha nekilódulok.

Csak társ, mi a boldog kalandozáshoz nélkülözhetetlen, hetven felett mind ritkábban akad.

Ennek a szomszéd gyereknek viszont már tíz évesen sincs.

Mi lesz így vele? Legtöbb, ami történhet, talál majd egy állást. Esetleg gyorsan egy kicsivel többet fizető másikat is. És így tovább.

És a közös költséget esetleg majd ő sem fizeti. Mert a virtuális űrhajó igen sokba fog kerülni, amivel gyermeke, kitörve a kopár házfalak közül, a neten fog csavarogni.

Űrtársra lelt szerencsés csavargók a Klauzál téren