2013. november 25., hétfő

Irigykedem




 avagy a hanyattdöntés művészete

Távolodó hozzátartozóm aszonta a hátam mögött, miután az erzsébetvárosi önkormányzat Erzsébetvárosról újonnan megjelent könyvét (Képzelt Csikágó) mérgesen az asztalra dobtam, hogy irigykedem.

Igen, lévén fotográfus féle magam is, aki az évezred fordulója táján végig fotóztam Erzsébetvárost és az előző (félátkos) periódusokban száznál több fotóm díszítette az önkormányzat folyosóit és fontos termeit, irigy vagyok.
Kétségtelen, nem esett jól, amikor a Fidesz közeli erők elkezdték kicserélgetni a képeimet holmi okos géppel kattintott szedett-vedettségekre.
Itt mondom: becsszavamra jó szívvel elfogadtam volna, ha nálamnál kicsit képzettebb emberek nyomulnak a helyemre, hiszen az életnek ez lenne a rendje. Az életnek azonban valahogy mégsem ez a rendje, hanem az, hogy politikai feltörekvők, a kultúrában akár jószándékúak legyenek is, hatalom-részeg kontárként elkezdik teletömni a prosperitás fontos és általában húsos fazék közeli pozícióit a saját pereputtyukkal, pusztán „sógor-komasági” alapon.
Nem feltétlenül ez itt a helyzet, csak szerencsétlen mégis valahogy.
A most megjelent, kissé teletömött könyvlapok dugig vannak holmi fotószakmai gaztettekkel, legfőbb jellegzetesség a hanyattdöntés.
A hanyattdöntés az az olcsó fogás, amikor a nyakában lógó gépével utcáinkon futkosó fiúnak esze ágában sincs tekintetbe venni az épületek geometriáját. Félúton pattog a dokumentálás és a „kreativitás” között, legvalószínűbben azért, mert nem éri meg neki annyi időt és energiát fordítani e munkára, amennyit ez megkövetel. Még rosszabb, ha azért történik mindez vele, mert vizuálisan képzetlen dilettáns, aki túl sok felelősséget hárít át (vakon) a fényképezőgépre, illetve a tűző fényben túlságosan bízik politikai árnyékvetőiben.
Nem firtatom a neveket, de feltehetőleg ugyanaz a csapat garázdálkodhat kerületünkben a helyi újságnál, a tévében és a kiadványok terén is, mert jellegzetesen ugyanaz a tudatlanság, ugyanazok a vizuális disznóságok köszönnek vissza itt is, ott is.
Ha szól hozzájuk az ember, a hatalmon lévőkhöz, üvegszemekkel néznek, ha széttárják a kezüket, mint kinek kultúrára vasa sincs, az már megtisztelő.
Az önkormányzat korábbi kiadványait is így volt késztetésem asztalra csapni, min ezt a Csikágót.
Mer’ irigy vagyok. Irigy, vén f…., aki nem tud beletörődni, hogy népbizalmat herdáló, kapzsi erők forgolódnak köröttünk, hogy szegény dilettánsok és nem értők is élni akarnak.
Lehetne persze fejlődni, hiszen az ember csodás fordulatokra képes, de nálunk nem ez történik.
Meglehet, én csak aszkéta erőkből táplálkozó féltehetség vagyok, gyakorlott bár és önkritikusan látni képes, de mégis féltehetség. Itt él azonban kerületünkben sok mindenki más fotográfus, maga a szellemi tűzről pattant őstehetség, Eifert János is. Ő se kell nekik. Nem tartozik a rokonságba, se sógor, se koma. Szerencséjére ő annyira elfoglalt, hogy észre sem veszi tán, mi itt a helyzet.


A most megjelent Képzelt Csikágó egyik oldalpárja. Magáért beszél.

Oldalak a tavaly megjelent Erzsébetvárosiak című portrékötetből. A szerkesztőileg egymásra tördelt, semmitmondón decens Szávay Ágnes képek.

Egy szépen besült Ráday Mihály fotó

A Képzelt Csikágó egyik oldalpárja:
 a régi idők egyik fotográfiája és a mai hanyattdöntés-művészeti felvétel a Grand Hotel Hungáriáról.

A mi unalmasan rendbe rakott Grand Hotel Hungária felvételünk az ezredforduló tájékáról.




5 megjegyzés:

  1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  2. Amit látok az albumból, rosszabb a pöfeteggombánál, met az - bár ronda -, de nem teng túl önmagán. És még ehető is, bár nem a szarvasgombák családjából való...

    VálaszTörlés
  3. Mindenben egyetértek Veled Kedves Barátom! Tisztelettel megosztottam a saját idővonalamon is :)

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm Jánosom szíves egyetértésedet.

    VálaszTörlés