Most, vasárnap lévén, közreadjuk Halmai Margó találgatását, ami felér egy pompás tárlatvezetéssel.
Itten láthatók kérem Pesövé
Ofsziék fehér klepetusban, keretbe foglaltan, rendezői jobbjukon besüt
egy misztikus fényköteg, melyet szovjet fénynek neveztünk nem is olyan rég az
elvtársi képeken. Mindettől reflexszerűen benyomulna tenyerünkbe a vastapsra ingerlő
viszketés, ha...
HA nem volna árulkodó jel, hogy a
szovjet fény a rendezői jobbról ömlik lávaként, mely irányból
köztudottan a negatív jellemek szoktak a színpadra áramlani. Mondanánk,
hogy jó lesz vigyázni! Ez óvatosságra int: Pesövéék már megint csavarni
fognak egyet, egyikük már megint el fogja szipkázni a hóttzicher kapaszkodót a
markunk elől. Tehát, elvtársak, csak gyanakodjunk! És szimatoljunk...
Nyugtalanító például az a döglött
artéria-színű kábel is, amelynek ki- és bemenete bizonytalanul, mit
bizonytalanul: baljósan lebeg a térben a szovjet fény adszorpciós közegében.
Pesövé Ofsziék valószínűtlenül
megnyújtott gótikus alakját kórházi lepedő fedi, melyet
klepetusnak kellene értelmeznünk, de hát kérem, illúzió ez is; ezzel a
"mintha" izével persze, hogy megint csavarni akarnak egyet, most -
képzavarral - éppen egy maréknyi homokot a szemünkbe, hogy jól elvakítson.
Lábuk vonala
anyagszerűtlen, mozdulatuk - kikapcsolván a gravitációt - súlytalan lebegést
kölcsönöz Őkirályi Többesüknek.
A karjuk, kézvonaluk
felsejlik a klepetus-lepedő alatt, és kérem, azt sem lehet tudni, készül-e
valami hirtelen merénylet, esetleg a saját jelentőségük teljes tudatában fonták
össze karjukat, netán valakik már korábban megkötözték azt a
kényszerzubbony-klepetus alatt.
???!!!
Most a klepetus paravánná
lényegül, belőle kibábozik éjszakai öltözékük, horribile dictu: a PIZSAMÁJUK,
hogy jól összezavarjon, ne tudjuk meg, mi folyik itt: hevenyészett trehányság,
játék, készülő jelmezcsere, vagy jól kitapintható tudatkettőződés
(négyszereződés :-D).
A tekintetük nyugtalanít, a
vesébe és azon is túl lát.
Nincs mese, nincs kibúvó, hazudni
tilos.
A játék meg kizárólag az ő
privilégiumuk. :-)
A kép színvilága a
befejezettség nyugalmáról biztosít. "Döntésünk
végleges" - ezt a kinyilatkozást várod tőlük, de egy percre se hidd
el, hogy ez így igaz. Nemcsak a nyugodt kék-fehérbe belefeszülő bal-függőleges
vörös felkiáltójel miatt: nem, hanem azért is, mert a jobb oldali vörös
ajtókeretet szinte benyelik a szovjet fény pulzáló csóvái. Állítás - tagadás -
megsemmisítés. Ez a környezet és a háttér logikája.
S most vissza az egyes szám első
személyhez:
Hősünk, aki csak
látszólag áll statikusan, valójában bármely irányba, bármikor és bárhogyan
mozdulhat el.
Mint látható, a legjobb modell
ebben az esetben az ember maga, aki a kamerával önnön-magát veszi célba, hogy az
alany és a tárgy eggyé váljék.
Dráma? Játék? Drámajáték? Kiderül
majd úgyis.
Vagy nem.
Olyannyira komoly ügy ez, mintha
eltökélte volna, hogy ő aztán már blogbejegyzést nem ír többet. Nem, nem és
soha.
Aztán persze majd beindítja a
gépezetet: BLOGDOGVAGYOK.
:-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése