2013. december 1., vasárnap

Tárlatvezetés

Legutóbb feltett találós kérdésünkre kevesen feleltek. Közülük egyetlen egy azonban helyesen. A beígért sorsoláskor sajnos a mi nevünk került ki a kalapból, de hát ez az élet: veszteni tudni kell.
Most, vasárnap lévén, közreadjuk Halmai Margó találgatását, ami felér egy pompás tárlatvezetéssel.




Itten láthatók kérem Pesövé Ofsziék fehér klepetusban, keretbe foglaltan, rendezői jobbjukon besüt egy misztikus fényköteg, melyet szovjet fénynek neveztünk nem is olyan rég az elvtársi képeken. Mindettől reflexszerűen benyomulna tenyerünkbe a vastapsra ingerlő viszketés, ha...
HA nem volna árulkodó jel, hogy a szovjet fény a rendezői jobbról ömlik lávaként, mely irányból köztudottan a negatív jellemek szoktak a színpadra áramlani. Mondanánk, hogy jó lesz vigyázni! Ez óvatosságra int: Pesövéék már megint csavarni fognak egyet, egyikük már megint el fogja szipkázni a hóttzicher kapaszkodót a markunk elől. Tehát, elvtársak, csak gyanakodjunk! És szimatoljunk...
Nyugtalanító például az a döglött artéria-színű kábel is, amelynek ki- és bemenete bizonytalanul, mit bizonytalanul: baljósan lebeg a térben a szovjet fény adszorpciós közegében.
Pesövé Ofsziék valószínűtlenül megnyújtott gótikus alakját kórházi lepedő fedi, melyet klepetusnak kellene értelmeznünk, de hát kérem, illúzió ez is; ezzel a "mintha" izével persze, hogy megint csavarni akarnak egyet, most - képzavarral - éppen egy maréknyi homokot a szemünkbe, hogy jól elvakítson.
Lábuk vonala anyagszerűtlen, mozdulatuk - kikapcsolván a gravitációt - súlytalan lebegést kölcsönöz Őkirályi Többesüknek.
A karjuk, kézvonaluk felsejlik a klepetus-lepedő alatt, és kérem, azt sem lehet tudni, készül-e valami hirtelen merénylet, esetleg a saját jelentőségük teljes tudatában fonták össze karjukat, netán valakik már korábban megkötözték azt a kényszerzubbony-klepetus alatt.
???!!!
Most a klepetus paravánná lényegül, belőle kibábozik éjszakai öltözékük, horribile dictu: a PIZSAMÁJUK, hogy jól összezavarjon, ne tudjuk meg, mi folyik itt: hevenyészett trehányság, játék, készülő jelmezcsere, vagy jól kitapintható tudatkettőződés (négyszereződés :-D).
A tekintetük nyugtalanít, a vesébe és azon is túl lát.
Nincs mese, nincs kibúvó, hazudni tilos.
A játék meg kizárólag az ő privilégiumuk. :-)
A kép színvilága a befejezettség nyugalmáról biztosít. "Döntésünk végleges" - ezt a kinyilatkozást várod tőlük, de egy percre se hidd el, hogy ez így igaz. Nemcsak a nyugodt kék-fehérbe belefeszülő bal-függőleges vörös felkiáltójel miatt: nem, hanem azért is, mert a jobb oldali vörös ajtókeretet szinte benyelik a szovjet fény pulzáló csóvái. Állítás - tagadás - megsemmisítés. Ez a környezet és a háttér logikája.

S most vissza az egyes szám első személyhez:
Hősünk, aki csak látszólag áll statikusan, valójában bármely irányba, bármikor és bárhogyan mozdulhat el.
Mint látható, a legjobb modell ebben az esetben az ember maga, aki a kamerával önnön-magát veszi célba, hogy az alany és a tárgy eggyé váljék.
Dráma? Játék? Drámajáték? Kiderül majd úgyis.
Vagy nem.

Olyannyira komoly ügy ez, mintha eltökélte volna, hogy ő aztán már blogbejegyzést nem ír többet. Nem, nem és soha.
Aztán persze majd beindítja a gépezetet: BLOGDOGVAGYOK.
:-)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése