2013. október 30., szerda





Ki szeret engem? – kérdem a kavics nevében. - Igen, mindenki? - Na és ki ért engem?
Egy kavics lényegi mivoltát nem lehet küllemét vizsgálva megérteni.
Sokunk a kőzet beazonosításában is bizonytalan, de az persze tudható, hogy ezek a holtnak tűnő kövek egymást formálták kaviccsá.
Miféle erővel?
Figyelmünk előterébe kerül a víz, a folyók és a tengerek.
Bár emberről szó sem volt abban, ahogy az esővíz elvergődött a tengerig, jól jön ez nekünk: a víz áramlásában rejlő energia.
A víz szerepformái mögött kétféle forrás kölcsönöz energiát a csiszolódó kőnek. Egyrészt a gravitáció, aminek köszönhetően a folyók lejtős útra találtak, s aminek – már ha épp a vizet értjük folyón s nem a medret - mozgásukat köszönhetik. Másrészt a légköri változások, ezek töltik fel a tengereket mozgásenergiával.
Először persze a geodéziai erőknek kellett közrehatni, hogy a sziklákból kezelhető, idomítható kőtörmelék legyen.
Gyakran találunk különleges kavicsot. (Itt vagyok például én is – mondom a kavics nevében.) Ha önmagában, léttörténete nélkül tekintjük az ilyesmit, andalító, ám lényegtelen gondolatokra juthatunk. Ha nem választjuk eme olcsó és tetszetős utat, eljuthatunk a törvényszerűségekig, amik behatárolták, és eljuthatunk a véletlenig, ami levezényelte a kavics sorsát.
Hogyan terem a figyelemre méltó kavics? Hát ez a figyelem függvénye. Kinek a figyelméről van szó, s mi a figyelem motivációja és iránya, és annak, aki figyel, mi az üzlet benne, hogy figyel?
Mit ér egyéniségnek lenni a szokványosok figyelme nélkül? Semmit.
A szokványosok miközben természetes erőkre hivatkozva visszaőrlik szokványossá az egyedit, kicsit szórakoznak rajta. Miközben egyszerre becsmérlik és bátorítják, kipiszkálják azt, ami a jelenség mögött van. Valami célt, hasznot vagy valami vigalmat. Közben irigykedve futkosnak körbe-körbe.
És nem jogos? Ha az ember irigy,  képes új energiaforrásokat akkumulálni és új törvényszerűségeket imitálni, hogy megmutassa, és akkor – hoppá! - nem vagyunk többé az áporodott szükségszerűségek rabjai. A tudatosan teremtett feltételek és befolyások, s nem utolsó sorban a véletlenszerűség kiebrudalása közepette, újszerű, célszerű viszonyok támadnak az erők között. Itt van például a motorizált vágókorong, amivel fityiszt mutathatunk a természetnek. Vagy a kavicsnyüvő gép.
És akkor tetszés szerinti számban előállítható a célszerű egyéniség. Ezer egyéniség, az pedig már megbízható, bevethető középszert képez.



A szögletes kavics – ugye, egy pillanatra meghökkentett. Ez is valami. Na, de felülírhatja-e a szögletes kavics a természetes rendet? Kizárt. Egyáltalán lehet-e értékké olyanformán, mint a kerek tengeri kavics, amit végső soron a fölöttünk álló, megkérdőjelezhetetlen hatalmasság formált, s aminek a tengerparti kavicsföveny megcsodálása által beavatottjai és hívői leszünk?
Eredet, a természetes rend mélységei és a pillanatnyi civilizációs felszín: a funkciók egymásba gabalyodva kerülnek figyelmünk előterébe. Az unásig önmagával azonos természetesnek meghaladása lett belőle.
Nincs alternatívánk más, csak az üdvösnek látszó pillanatnyi cél vagy a deviancia.
Természet - kimeríthető kincs?
Meghaladás. Ez meg halódás.
- Megyek, bezúzom magam – gondolom most a kavics nevében.

2 megjegyzés:

  1. De fura... tegnap éppen kavicsokat szedegettem össze, és faggattam őket, hogy vajon kik ők?
    Vajon ebben az esős időben mindenki ezt teszi? Merthogy a víztől beszédesebb a színük, formájuk?

    Nem nagy csoda: válaszoltak mind, egészen természetesen.
    Lehet, hogy a többi jeles nap mintájára be kellene vezetni a Kavicsszedegető Napot? Lehet, hogy a kavicsok is jobban érdeklődnének, és ezen a napon többet kérdeznének?
    Netán néhány kérdésre válaszolgatnának is, csak úgy, természetesen?

    VálaszTörlés
  2. Nélkülünk ezek kukák, Aranyom! A beléjük helyezkedés bátor szellemre vall, mer úgy egyébként kuka szemez kukával :-)

    VálaszTörlés