A felemás rendőr

Íme hétvégi mesénk!

Élt egyszer egy felemás rendőr a jászság egyik apró falujában, Jákóhalmán. Felemás volt már annyiban, hogy míg az egyik lábfeje negyvennégyesre, a másik csak harminchatosra sikeredett. Ez az utóbbi lába rövidebb is volt valamivel, így arra magas sarkú cípőt kellett húznia, amikor szolgálatba indult. Kedvelte a nép, mert jókat lehetett rajta derülni, s ellentétben annyi bosszúszomjas nyomorékkal, ez a rendőr sohasem kereste az alkalmat, hogy hatalmaskodjon vagy születési hibájáért bárkin a mérgét töltse.

Ha szolgálati útja során Jászdózsára keveredett, a kocsmába mindig tűsarkú cipőjével lépett be először, akkor a bent ülők, akik az ajtó legkisebb nyikorgására is fegyvert rántottak, visszatették revolverüket a tokba, és így a mi rendőrünk, lépéselőnyhöz jutván, baj nélkül eljutott a csaposig. Csak egy kólát kért, lévén, hogy szolgálatban volt, s amikor megkapta, merészen szembefordult a kocsmanéppel. Derült aztán mindenki rajta, mert a szeme állása megtévesztésig hasonlított a Gobbi Hildáéra, de az orra meg pont úgy meredt előre, mintha maga Major Tamás kólázna ottan.

Bár szerette a nép, sokat törte a fejét ez a felemás rendőr, hogy rövidebb lábával mit is tehetne, mert a szovjet hősi emlékmű november hetedikei díszőrségébe még soha sem választották be faramuci járása miatt, pedig az szép prémiummal járt.

Egy napon összetalálkozott aztán a jákóhalmi vak boszorkánnyal, aki abbahagyva a kétségbeesett téblábolást a legforgalmasabb út szélén, a következőképpen kiáltott:

- Kopogásodról felismertelek, te a jákóhalmi táltos vagy, aki rendőrként tengeti életét, pedig többet érdemelne. Segíts át engem baj nélkül ezen a zebrán, ahol eddig még mindig elütött az autó, és akkor én három kérdésedre válaszolok.

Ráállt a rendőr, baj nélkül át is ért a boszorkánnyal a túloldalra, végül karjába kapta, úgy állította a járda szélére.

- Na, ilyesmire gondolt? – kérdezte derűsen.

- Pontosan erre. Úgy hogy még további két kérdésedre válaszolok.

- Hoppá! Hát ennyire hülye lennék? - mordult magára a rendőr, mert hogy az első kérdést így elpuskázta.

- Igen, mindenki pontosan annyira hülye, amennyire - válaszolta a boszorkány. - De mondd csak, van-e valami fontos kérdésed is utolsónak?

- Van bizony! - kapott észbe a felemás rendőr. – Kincset érne nekem, ha megtudhatnám, hogyan lehetne kicsivel hosszabb ez a rövidebb lábam.

Azt tanácsolta neki a boszorkány, hogy holdtöltekor mártsa szilvalekvárba a rövidebb lábát, így lógassa a Tarna patakba, s kavargassa a vizet órajárással ellenkező irányba. Ha ezt elég sokáig meg tudja csinálni, akkor ez a lába előbb-utóbb ugyanolyan hosszú lehet, mint a másik.

Nem nagyon akarózott a mi rendőrünknek hinni ilyesmiben, de aztán eszébe jutott a mondás, hogy ha a sivatagban leszúrnak egy botot, abból - a tudósok egybehangzó állítása szerint is - előbb-utóbb számítógép lesz. Nem kerül ez semmibe, gondolta, kipróbálhatom.

 Épp telihold volt. Elköszönt a boszorkánytól, és útját máris a Tarna felé vette. Amikor a berényi úton a Tarna hídjára ért, mintha lent tengeni hallott volna valamit. Oda is villantott nyomban a zseblámpájával. Hát ott forgolódott a híd alatt egy szép arcú, sudár termetű, gyönyörűségesen öltözött ifjú, a legutolsó Playboy magazinnal a kezében. Kis led lámpa volt a fülére akasztva, úgy olvasgatott a sötétben.

- Te tengetsz itt valamit, ahol a madár se jár? - kérdezte a rendőr szívélyesen.

- Én bizony, én tengetem itt az életemet, mióta a lakásmaffia kiforgatott minden vagyonomból.

- Na, akkor személyazonossági igazolványt, lakcímkártyát kérek - így a felemás rendőr, mert hogy más nem jutott eszébe.

- Nincs most kedvem keresgélni. Tudnál várni, míg ennek a cikknek a végére érek?

- Cikk? - Cikkant valami rendőrünk agyában, mert ilyen szemtelenül, visszategezőn még soha senki nem reagált az ő fontos hatósági kérésére.

- Cikk? Akkor bizony be kell, hogy vigyelek.

- A kurva anyámat viszed te be! Azért, hogy híd alatt kényszerülök hálni, még nekem is vannak jogaim. Gondolnom kellett volna talán, hogy éjnek idején majd egy hatósági személy téblábol erre felemás cipőben?

- Hatósági személy igen. Most éppen hatósági személyt sértegetsz. - Rendőrünk aztán pedagógiai megfontolásból finomított hangnemén. - Előállítom önt a rendőrőrsre, mert hatósági személy kurva anyját sértegette.

- Én sértegettem! Hallod ezt, Vanda? Hát már a saját anyjáról sem beszélhet tiszteletlenül az ember?

A gyönyörűségesen öltözött, sudár ifjú ilyen szavakkal fordult a hídnyílás mélye felé, ahol tengernyi kacat, italos palack, rongy, papírkarton és szalma volt felhalmozva. A zseblámpa fényében lassan kibontakozott e vizuális háttérzajból egy nő féle.

- Tanúsíthatom rendőr uram, hogy ő igenis a saját anyjáról mondta, amit mondott. - szólt a nő, s közben hosszú rojtos szoknyáját porolta. - Felvettem az egészet a telefonommal.

- Vanda magyar-filozófia szakon végzett az ELTÉn - bizonygatta az ifjú. - Vandalizmusból írta a szakdolgozatát. Hozzad csak a diplomád, Vanda!

- Hát a f...om fogja most keresgetni! Nem csináltunk mi semmit, hogy egy bunkó rendőr előtt magyarázkodnunk kelljen.

Ami a bunkót illeti, nem említettük még, hogy a mi rendőrünk sem volt kezdettől rendőr, dehogyis volt! Történetesen a Marxista esti egyetemen szerzett diplomát széptevésből és helyes magyar beszédből, ezért is kapkodtak érte aztán a rendőrségek. Szabatosan beszélt, és nem volt fölényeskedő a megjelenése, még felemás járásával együtt is kifejezetten emelte a rendőrség imázsát.

Bár sosem kérkedett magas végzettségével, e csodálatosan felemás rendőr most nem állhatta meg, hogy oda ne csapjon egy aduászt:

- Nem akartam mindjárt diplomástul a híd alá rontani, de ha nem hallok most maguktól, diplomás bölcs eszűektől fél percen belül egy birtokhiányos mondatot, beviszem mindkettőjüket.

- Hallod Vanda, mit kér a bunkó rendőrje?

- Hallom, persze, de ha így szóltál Bélám, akkor már meg is volt, amit akar. Mivel a mit kér a bunkó rendőrje kifejezésben a rendőr szó végén birtokos személyrag áll, miközben a birtokos maga nincs megnevezve. A mondat tehát birtokhiányos. Az bizony. Most pedig végre szeretnék aludni, mert holnap fontos üzleti tárgyalásom van, egyébként épp a rendőrség jogászával.

- Maga ismeri a....

- Ismerem a Visontai elvtársat.

A rendőr nagy zavarában próbált mondani valami okosat:

- Mosom kezeimet.

- Mossa bizony, azt, a lábát mossa maga, azt a rövidebbet. Itt a lekvárja. - Azzal Vanda előhúzott egy üveg szilvalekvárt a lomok alól. Ez házi, de magának csak nyolcszáz, mint a boltban. Vegye, vigye!

- Honnan tud maga ezekről? - A rendőr úgy meglepődött, alig tudott szóhoz jutni.

- Frau Szorkány telefonált épp az előbb, hogy maga erre felé vette az irányt, és szilvalekvárra lesz szüksége.

Üstben főtt, jóféle házi, ragadós fajta volt, nyolcszázért tényleg szinte ingyen. Rendőrünk előhúzott egy ezrest, Vanda meg nem tudott visszaadni.

- Kétszázzal adós maradok. Sebaj, jön még maga holdtöltekor a mi utcánkba.

A hold fényében ez most már egészen valószínűnek látszott. A felemás rendőr fogta az üveget, leült a Tarna partjára, harminchatos cipőjét lerúgta, és lábát vastagon bekente. Így állt a vízbe combig. Alig telt el fél perc, már csipkedték is a halak.

- Hm, milyen az élet! Még a végén összebarátkozunk - mordult a híd alatti sötétség felé kedélyesen, mert olyasfélét érzett, mintha az a rövidebb lába kicsivel máris hosszabb lenne.