A Geiger-féle megnyitás

meg a Tóth-féle akrosztichon.

A pesterzsébeti Gaál Imre galériában mutatkozott be a MAOE fotótagozat Liszt Ferencet köszöntő akrosztikus csapata, azon Tóth József által megnevezett szerencsések teamje, akiknek neve kezdőbetűje megtalálható Liszt Ferenc nevében. Mi tehát, sem a Dozvald, sem D-Vektor sem Pesövé Ofszi, nem rúghattunk labdába.

A fotókiállítás témája a pesterzsébeti galériában gyakorta szerephez jutó Bechstein zongora volt. (A híres régi gyár támogatta Liszt Ferenc művészetét évente egy-egy zongorával.)

Jó képek születtek, mindössze 16 került közülük falra, de igen nagyszabású tálalásban.

Elképesztő sok ember tolongott/szorongott a megnyitón. Hogy mi vonzotta oda őket, nem találgatnám, de bizonyára név vagy nevek.

Geiger György mikrofonját tartja Tóth József Füles, kurátor és ötletgazda. A kép jobb szélén Izápy Laura, mögötte Lehotka László, amögött S.Faragó Gyöngyi akrosztichokraták.

Nem kisebb név, mint Geiger György Kossuth-díjas trombitaművész, Soroksár díszpolgára tartott megnyitó beszédet.

Egész estét betöltő élménnyel ajándékozta meg a közönséget.

Először is kis tipológiáját adta a megnyitóbeszédek különféle formáinak.

"Végletes leegyszerűsítéssel három jól megkülönböztethető csoportig jutottam.

   Kezdem a legextrémebbel. A felkért személy megjelenik a színen - keresetten gyűrött utcai ruhában - majd jelentőségteljes nyegleséggel bejelenti, hogy a kiállítást ezennel megnyitom…. és elvonul … Hát – ha úgy vesszük, a feladat szigorúan vett érdemi része végrehajtást nyert. Sőt! Ebben a közegben az „ezennel”  időhatározó már szinte fecsegésnek tűnik. Azonban a megjelentek értetlenül fogadják, hiányérzetük van – méltán, és sokan sértve érzik magukat.

   Ezt a megoldást nem választanám....

A második csoportot úgy jellemezhetem, mint az imént említett megnyitó - típusnak pontosan az ellenkezőjét.  Ebben az esetben az előadó élete fő műveként kezeli a rá bízott feladatot, mely próbára teszi a hallgatóság – szószerinti – állóképességét, mert a szöveg maratoni hosszúságú, az ülőhelyek száma pedig általában kevés. Súlyosbítja a helyzetet, hogy az idő előre haladtával  nő a figyelmetlenség és ezzel egyenes arányban  az alapzaj is. Így az előadás azon része, melyből maga a művész is megtudná végre, hogy milyen sugallatok hatására készítette művét és mi az eszmei mondanivalója az elkészült alkotásoknak, az már az érthetetlenség és érdektelenség homályába vész. (...)

Ne higgyék azonban, hogy jó megnyitót még nem hallottam. Sőt! Valószínű, hogy ezek voltak többségben. Ekkor jól érzékelhető a harmónia a bemutatandó anyag és az elhangzó szöveg között. Az utcáról beesett érdeklődő számára is érthető, de a szakma is talál benne érdekes megközelítéseket és informatív utalásokat. És még valami. Figyelembe veszi és jó arányérzékkel egyensúlyt

teremt a jelenlevők művészetek iránti éhsége és a büféasztalról szállingózó illatok ingerelte emberi gyöngeség között.

"   Nos, ez az ideális feladatmegoldás vonzó, sőt valószínűleg ezt kellene követnem. De ez sem fog menni. Sok mindennel indokolhatnám ezt, de csak a végeredményt mondom. Ehhez nem vagyok elég felkészült. Trombitásként viszont  az vagyok és mint ilyen, más lesz ez a megnyitó, mint az eddig felsoroltak.

Tehát - „megnyitás másként”.

Geiger György, amikor valamelyik médumnak nyilatkoznia kell, szinte mindig magával viszi hangszerét, meg is szólaltatja, ennek örülnek a riporterek. Most is vele volt a trombita, persze.

Megnyitó beszédébe hat kis darabot iktatott be. Liszt Ferenc születésére emlékező képkiállításon természetesen idézett a Muszorgszkíj - Ravel posztumusz kooperációval készült Egy kiállítás képei-ből.

Geiger György lélegzetvételként megemlítette, hogy Tóth József ... "Nem akárkiket kért fel (és itt ne minőségi kiválasztásra gondoljanak, az evidencia) hanem azon szerencséseket, akiknek neveik kezdőbetűit összeolvasva kiadják Liszt Ferenc nevét (minő szerencse,  „T ” betű is van benne, így saját magát is felkérhette.) A kiállító művészek nevei elhangzottak már, de megismétlem – Liszt Ferenc sorrendben – ezúttal keresztnevek nélkül. LEHOTKA,  IZAPI, SZENTIVÁNYI, TÓTH, FARAGÓ, EIFERT, RÓZSA, EIFERT, NAGY, CHOCHOL "

 Hát, igen, Eifert kétszer... Neveződni tudni kell!

Geiger György rövid Tasso mű bemutatása után ilyen kommentet fűzött a kiállított képekhez:

"... Magas színvonalú, ám nagyon különböző megfogalmazások. Vannak, akik a hangszer testéből indulnak ki, de az átlag szemlélő számára észrevehetetlen „belső szerveket” favorizálják. Mások pedig a láthatatlant, a hangszer lelkét keresik és varázsolják elénk. Így a variációk egyike–másika már nem könnyen vezethető vissza magára a témára. Ám így van ez más területeken is, ahol a variációs forma jelen van. Például a zenében, és ha kicsit elvonatkoztatunk, a köznapi életben is.

Geiger György a köznapi életből igen szórakoztató példát említett:

"A párttitkárt megharapja egy csacsi-szamár. Innen indul a hírvariáció. Pár házzal odébb már úgy tudják, hogy a párttitkárt megharapta a csacsi-szamár, de teljesen érthetetlen, mert meg volt kötve. A következőben már bizonytalanok abban, hogy ki volt megkötve és ki kit harapott meg. A harmadik variációban már tudni vélik, hogy a párttitkár volt megkötve és a csacsi-szamár csak kioldozni akarta, s mert ebben nem volt nagy gyakorlata, kicsit megharapdálta. A következő helyen már fölmerült a kérdés, vajon ki köthette meg a párttitkárt? – hála istennek! És így fokozódik ez …. a falu végéig."

Geiger György három variációt játszott el ezután Georg Friedrich Handel Ária, változatokkal című darabjából, majd visszatért a képekre:

"...azt kell  mondjam, hogy hiányérzetem van. Ezt nem negatív megjegyzésnek szántam. Sőt. Éppen ezek a kitűnő képek keltettek kíváncsiságot továbbiak iránt. Ám tudom, hogy ennek egyszerű, prózai akadálya van. A mesternek rövid a neve. Liszt Ferenc. Bezzeg ha Nyikoláj Andrejevics Rimszkij Korszakov orosz zeneszerző jutott volna eszébe Füles Mesternek e kiállítás kapcsán – akinek nem mellesleg Liszt volt a példaképe - akkor a teljes MAOE fotóművész tagozatot felkérhette volna."

Hát ez az! Ide kívántunk kilukadni.

Utána is nézünk, mikor született vagy halt ez a Rimszkij Korszakov, hogy méltóképpen lecsaphassunk rá, mert D betű is van a nevében!

Geiger György utolsó kis játékát a következőkkel vezette be:

"...ha már szóba hoztam az orosz mestert, megemlítem – és ez a zsákból kibújt szög tipikus esete, hogy Ő írta a rendkívül virtuóz „ Dongó” című darabot csellóra, amit én elég jól tudok, és most – utolsó durranásként  - el szeretném játszani Önöknek – trombitán."

Eljátszotta. Játszotta, játszotta, míg nem a dongó, valószínűleg az ablaküveggel való találkozás következtében, nagyot koppant, aztán elhallgatott.

Ezután legnagyobb sajnálatunkra Geiger György is elhallgatott, ám koppanás nélkül. :-))

A képen a szerencsés nevűek néhánya: Rózsa Zsuzsa, Szentiváni János, Nagy Lajos, és takarásban Chochol Károly. 

Az utolsó szerencsés: Eifert János. Érdemes megfigyelni az általa alkalmazott olcsó, de hatásos témasztótechnikát elrázás ellen.