Sürgős?

Sürgős nekünk tényleg a tavasz jötte?

Zöldségek nyelvről

Büszkén hallgatom a híreket a tévében/ből. Lám, fény derül rá lassan, milyen ősi kapcsolatotban áll a magyar nyelv a világmindenség mindeddig ismeretlennek vélt mélységeivel!

Mert ugye, csak a magyar nyelvben van olyan szó, hogy bozontos. Az elméleti fizika dicsekvéseit hallva, joggal merül fel a gyanú, hogy e szavunk alighanem a bozon létének ősi ismeretéről tanúskodik. Hát igen, ősapáink tudtak valamit, de mennyire!

Amikor az ember tüzetesen szemügyre veszi a tévé híradóban a gravitációs hullám érzékelési kísérletekhez nélkülözhetetlen, hatalmas derékszögű építményt, még ha vak is, látja nyomban, hogy ezzel szoros összefüggésben lehet a mi „no, ez derék” kifejezésünkben rejtőző metaforikus célzás a kozmikus tér eleddig fel nem tárt fontos viselkedésének törvényszerűségeire.

Ne hangozzék ünneprontásként, de mindamellett megjegyezzük, hogy csaknem minden nyelv a történő valóság leírásának egy-egy zsákutcája. Ősi világképi félreértések mentén alakult a legtöbb nyelv szókészlete. A nyelvi szabályok és a szókészlet kontextus mentes felszereltsége a gondolkodás és a beszéd kialakulásának kezdetén születik, amikor az ember még nem tisztázta, hogy mit csinál, amikor beszél, hogy csak figyelmet akar, hangokkal lökdösődik, vagy gondolkodik is majd. Mire megérlelődik a népek kollektív tudatában az általuk összetákolt nyelvi eszköz kritikája, már olyan sokan beszélik azt a nyelvet, gátlástalanul tódva-fódva, képletességekkel és jelentésátvitelekkel tömködve be a fogalmi lyukakat, ráadásul úgy, hogy nemcsak egy nagy újító revízió, de még egy kicsiny lélegzetvétel idejére sem hagyják abba, nos, akkor már világos, hogy nincs mód beavatkozni. A nyelv, mint egy nagy sárgolyó gördül a kommunikáció útján, és felszedi az összes spontán és meggondolatlan sarat, ami csak útjába akad. Így minden nyelv egyre hatalmasabb, kontextusoktól terhes sárgolyóvá lesz.

Úgyhogy, hibák akadnak elvétve nálunk is.

Mire rájövünk, mi minden szó és grammatikai kallantyú hiányzik még nyelvünkből, már nincs alkalom azt mondani, állj, kezdjük elölről, árnyaltabban kell beszélnünk! Pedig bizony, kevés a fonémánk, lukas a morfémakészletünk, a fogalomkészletről nem is beszélve. Meggondolatlanok voltak az emberi viszonyok, hiányos a valóság értése, melynek nyomán szavaink születtek, minek okán  nem tisztázhattuk, mit is kellene értenünk bizonyos fogalomneveken.

Így aztán ott marad minden ellentmondás, pongyolaság, hiányos ragozás, az emberi viszonyok fehér foltjainak nyelvi nyomai, mint például a személytelenkedő teccikezés esetében van, amit mi ősidők óta úgy utálunk, s ami miatt, hogy ne húzzuk az időt a vargabetűs célozgatással, bizony, kénytelenek leszünk a teremtőt szemtől szemben tegezni (már ha összejön valaha is egy találkozás), hogy ne tűnjék tiszteletünk annyira idétlennek.

Más népekkel is így van ez. A németek sem tudnak többé mit kezdeni a der-die-das, a szavak neműségének logikátlan átfedéseivel.

Az a szerencsénk, nekünk, magyaroknak, hogy lám, miénk az egyik legősibb nyelv, amiben kozmikus tudás lakozik.

Vagy nem a fizikai ismeretek legújabb felfedezéseire utalnak-e a magyar kocsmába betévedő atomrészeg ember azon szavai is, melyekkel a kocsmáros mitkereselittjére válaszol: "Hadd rondítsak ebbe a sarokba!" Ne zavarjon bennünket, hogy két dével és külön írná a hadron szót, mert a részeg ember már csak ilyen. Úgyis ráhagyják, hiszen még a csapos is érti, hogy e megszólalásban ősi tudásunk bujkál, amit még csak most kezd utolérni a fejletlen Nyugat.

Én már nem merném kizárni azt se, hogy ősi kultúránkban a disznót gyakran szólították utronnak, amikor odavetették elé a moslékot: Ne, utron! Érdemes-e kételkednünk abban, hogy a fizikusok innen vették a neutron elnevezést.

A nyugati civilizáció fejlődése lassú. Számukra még sok kérdés nyitott. Például, hogy mije a tervnek, s hol az a dug, amibe a terv sajátjaként képes beledőlni. Csak hadd agyaljanak rajta! Aztán egyszer majd mesélünk.

                                                                      D-Vektor nevében is Pesövé Ofszi

Összehangolódtunk

Február 8-án megnyílt Vajda János High-key kiállítása az Újpest Galériában. A minimál tájakat felvonultató, összehangoltságával jólesően meglepő tárlat megnyitóját high-key szellemben hangszerelt muzsikával Petrovics Anna zenetanár vezette be. 

EU kampány 3.

Szavazzunk ifjú, még ártatlan haramiára!

Próbáljunk úgy választani, hogy se az a sok magát már lejáratott konzervatív balfék, liberális ámokfutó, de még a civilizáció komposztáló zöldek se legyenek többé képesek, miként a fegyver- vagy a gyógyszerlobbizók se, na meg a sok egyéb közveszélyes megélhetési hatalomjelölt se legyen képes észrevétlenül - vagy látványosan akár - megtömni magát a zsebünkből!

Szavazzunk ifjú, még ártatlan, de ambiciózus jobb vagy balfékre!

MOKÖLÉN

Mobilozva bandukoltam a téli utcán, költői szavakat hordtam az égre, amikor megakadt a szemem két előttem kocogó, különös teremtményen. Mintha láttam volna már ilyesmit. Vagy olvastam valamit valahol. Be is kattant hamarosan: hát persze, ez a híres, manapság ritkán látható mokölén, még hozzá kettő is egyszerre.

Ha már a kezemben volt, kattintottam egyet a mobillal.

Otthon aztán mutatom boldogan a feleségemnek:

- Ide nézz! Mit szólsz? Lencsevégre kaptam két igazi mokölént!

Mire ő:

- Mokölén? Ez a két kis cukiság nem lehet mokölén. Egyszerűen azért, mert a mokölén, az igazi már a múlt század elején kihalt. Meg is írta az Élet és Tudomány. Te nem olvasol, csak folyton irkálsz? A mokőlént, az igazit a Teremtő küldte közénk, hogy életben tartsa az emberi jóságot. De az a szerencsétlen az emberektől csak megvetést és üldözést kapott. Az egész földkerekségen egyetlen példány létezett belőle. Szépnek nem volt mondható, annyi szent, de ez nem volt véletlen, a szép ugyanis álérzelmeket vált ki az emberből. Kissé nyamvadt testalkatú volt, nem annyira, mint ezek itt, mert futott mint a nyúl, ugrott mint a zerge, de a bundája sprőd volt, a lábai karikák. Három szeme volt. És szomjazott a szeretetre. Az emberek csúfolták, bele is rúgtak, ha túl közel merészkedett, s hogy a Teremtőt magukra ne haragítsák, építettek neki egy gyémántokkal kivert ólat, messze mindentől, valahol a fenében. Hébe-hóba kapott enni, de szeretetet egyetlen cseppnyit sem. Elbujdosott aztán, ott pusztult el elhagyatottan valamelyik erdei odúban. A teremtő levonta a konzekvenciákat: az ember hideg szívű, nem indítja meg, ha egy csúf teremtmény szomjazik a szeretetre. És akkor leküldte közénk az ál-mokölént. Ez szaporítható, fütyül a szeretetre, jól tűri a pórázt, kevésbé a hideget, így aztán nem zavarja, ha kap egy szép vagy akár ronda kabátot. Ezek itt, a képeden pontosan azok: két ál-mokölén. Szinte biztos.

- Szinte? Most akkor biztos vagy benne vagy sem?

- Muszáj neked mindig a szavaimba akaszkodni? Olyan biztos vagyok benne, mint abban, hogy ha van még egy igazi mokölén a föld kerekén, akkor az te vagy. Öltöztethetetlen, szerethetetlen, három szemű.

- Az csak a fényképezőgépem.

- Mellékes. Tudod mit? Jó, hogy mutattad. Karácsonyra én is két ilyen cuki ál-mokölént kérek.

Na, még csak az kéne, gondoltam magamban. Mennyei ál-mokölén! De okosabb volt most minderről hallgatni.

EU kampány 2

Olyat
az EU
parla
mentbe,
aki
még a
brüsszeli
kará
csonyfát
is
képes
szétrúgni!

Szépen süt a nap. Úgy döntöttem, ma megkezdem EU választási kampányomat.

Óva
tosan
a
konzerv
atív
ten
demen
ciákkal
!

Boldog 0000-át?

Mini fotóesszénk az időutazás ehetetlenségéről.

Ha jobban ízlett a Tavaly, de a tavaly előtti évre is ezt mondtuk, meg az előzőekre is így tovább, akkor...

Szerencsére az időutazás ehetetlen.

Mint mondtuk, az időutazás ehetetlen.

ÖGÚÉK

ünnepi mini

Ünnepi mini-felvetésünk

Az irányított diszkrimináció értelmének és értékének megítélése közgondolkodásunkban felettébb kérdéses. Ahogy a minap kertünket szép kontrasztba öltöztette a hó, megpillantottam benne ideológiáktól és történelmi csalódottságoktól fertőzött, zűrös gondolkodásunk lehetőségeit.